LizaGazdija

félek a holnaptól. Most pedig alszom hat és fél órát.

Van egy blog, amit rendszeresen olvasok, egy bizonyos Juc blogja. Tegnap az egészet letörölte, és egy kissé homályos bejegyzést rakott ki a helyére. Az derül ki belőle, hogy a kollégái vagy főnökei felkutatták a blogját (felkutatták, mert ő maga nem reklámozza), és a tartalma miatt ki fogják rúgni, vagy talán már ki is rúgták. Nem értem, hogy egy ember a saját blogján a neve és arca nélkül (soha egyetlen fotót nem tett fel magáról, Juc meg azért van egy pár kis hazánkban) miért nem írhatja le, amit gondol. Mi köze hozzá a munkahelyének? Pláne, ha nem is szidja őket, jóformán alig beszél róluk. Kiábrándító.

Ma végre átvehettem az értékelést. Ötöst kaptam :) Van mellé két olyan kérdés, amiből az egyiket kapásból nem is értem. Azért jövő csütörtökig még igyekszem rájönni, hogy értette M.É., és válaszolok is mindkettőre.

Ma négy és fél éve, hogy Tomival eltöltöttünk egy napot Schaffhausenben és környékén. Ma négy és fél éves a kapcsolatunk. Szeretlek! (L)

"Mindig kell legyen visszaút, különben kellemetlen helyzetben találod magad. Szó szerint egy kő és egy kemény hely között ragadva. " Discovery Channel.

Valamikor mintegy 18 éve együtt aludtunk egyszer anyuval, és megkérdezte, miért mocorgok annyit. Azt feleltem, próbálok úgy feküdni, hogy ne halljam egyikünk szívdobogását se, mert nagyon nem szeretem. Mondta, ez meglepő, hiszen kilenc hónapig hallgattam. Tegnap este úgy vackolódtam valahogy, hogy megint hallottam a szívdobogásomat. A következő ritmusban működött: ti-tá-ti-tá-szün-szün-ti-tá-ti-tá-szün-szün. Minden szün-szün utáni első "ti" olyan erős volt, mint egy lórúgás. Én minden két pillanatnyi szünet alatt arra gondoltam, mi lesz, ha most nem dobban megint, van-e olyan, hogy így megfigyelhetem, ahogy meghalok. (Nyilván hozzájárult a hülye gondolatokhoz, hogy hulla fáradt voltam.) Egy darabig hallgattam, és vártam, hátha normalizálódik a helyzet. Aztán arra jutottam, talán ez a normális helyzet, a hátamra fordultam, és elaludtam. Nem szeretem a szívdobogás hangját.

Mintha csak tegnap lett volna, hogy megérkezett a meghívóm a BöFi-be a következő megszólítással: “Kedves Bölcsész Gólyalányka!” Ma a második szakomon is államvizsgáztam. Milyen gyorsan telik az idő…