LizaGazdija

"Mindig kell legyen visszaút, különben kellemetlen helyzetben találod magad. Szó szerint egy kő és egy kemény hely között ragadva. " Discovery Channel.

Valamikor mintegy 18 éve együtt aludtunk egyszer anyuval, és megkérdezte, miért mocorgok annyit. Azt feleltem, próbálok úgy feküdni, hogy ne halljam egyikünk szívdobogását se, mert nagyon nem szeretem. Mondta, ez meglepő, hiszen kilenc hónapig hallgattam. Tegnap este úgy vackolódtam valahogy, hogy megint hallottam a szívdobogásomat. A következő ritmusban működött: ti-tá-ti-tá-szün-szün-ti-tá-ti-tá-szün-szün. Minden szün-szün utáni első "ti" olyan erős volt, mint egy lórúgás. Én minden két pillanatnyi szünet alatt arra gondoltam, mi lesz, ha most nem dobban megint, van-e olyan, hogy így megfigyelhetem, ahogy meghalok. (Nyilván hozzájárult a hülye gondolatokhoz, hogy hulla fáradt voltam.) Egy darabig hallgattam, és vártam, hátha normalizálódik a helyzet. Aztán arra jutottam, talán ez a normális helyzet, a hátamra fordultam, és elaludtam. Nem szeretem a szívdobogás hangját.

Mintha csak tegnap lett volna, hogy megérkezett a meghívóm a BöFi-be a következő megszólítással: “Kedves Bölcsész Gólyalányka!” Ma a második szakomon is államvizsgáztam. Milyen gyorsan telik az idő…

Búcsút intettem a németnek is. Reggel 9-kor kezdődött, és sajnos névsorban ment a dolog, úgyhogy én a 8 emberből hetedikként kerültem be kb. fél 1-kor, bár már nem emlékszem, pontosan mennyi is volt az idő. A bizottság addigra már kidőlt, amit nem is nagyon csodáltam, mert hát elég durva lehet egy ilyen napot végigülni. Mondjuk addigra már én is kidőltem, és olyan formámat hoztam, mint valami elfuserált kecske. A szakdogámhoz egy kérdést tettek fel, a másodtémához egyet se, aztán kiküldtek, visszahívtak, és a következőket mondták: "eine sehr schöne Fünf", valamint "inhaltlich waren Sie sehr gut, aber sprachlich..." (ez volt a konzulensem véleménye). Mondtam nekik, tudom, sajnálom, túlpörögtem a dolgot. Megértőek voltak, ők is reggel 9 óta koncentráltak, míg én reggel 8 óta hergeltem magam, hogy mekkora katasztrófa lesz. Az mondjuk segített rajtam, hogy ott volt velem Livi és Blanka, nagyon köszönöm a támogatást és a szurkolást! :) Lezártam a német szakos tanulmányai...

Közben arra gondolok, mennyire szeretném végigolvasni Rejtő Jenő Az elátkozott part c. regényét. Már a felénél járok. De persze az államvizsga után kb. másfél-két óra alatt össze kell dobni a német képesítőre a tételt, vissza kell szerezni az amerikanisztikás szakdogát, alá kell íratni a könyvtáros papírt a PPK-n, ki kell javítanom 17 szódogát meg vagy 10 fogalmazást, és közben még Blankával is szeretnék találkozni. Nem kizárt, hogy Rejtőnek várnia kell csütörtökig. Miközben a tételsort is tanulni kéne az amerikanisztikás képesítőre. Sok a dolgom már megint.

Itt volt ma délelőtt a konzulensem vizsgáztatóként, én meg egy órát töltöttem a vizsgázókkal. 17 emberből 17 megbukott. Ekkor kicsit félni kezdtem a holnaptól. Aztán bementem konzultálni, és azt mondta a konzulens, hogy négyes szakdogával nem érhet semmi baj. Úgy legyen! Mindenki nagyon szurkoljon!!! Háromféle eredmény jó csak nekem: két ötös, egy négyes meg egy ötös, vagy két négyes. Semmi más. Most pedig megyek, elolvasom a szakdogámat, aztán magolom egy kicsit az előadásomat. Jajj, jajj, de izgalmas...

Eszem a húst a sült krumplival. Néha adok egy-egy húsdarabkát Lizának, aki a lábamnál ül a kosarában és nagyon izgul. Elfogy a hús. Eszegetem a sült krumplit. A kutya egyszer csak felül a kosarában, kihajol a szélén, és furán köhögni kezd. Megkérdezem, mi a baj, jól van-e. A válasz már érkezik is. Kicsit kihány egy darab húst. Szégyelli magát. Nagyon. Én leteszem a kaját, megsimogatom a fejét, megmondom neki, hogy ilyen előfordul bárkivel, semmi baj, megsimogatom a hasát is, hátha örül, elbattyogok felszerelésért, összetakarítok, felmosok, kezet mosok (biztos, ami biztos), majd visszaülök enni. Kupálódom.