LizaGazdija

eltöltésére három lehetőség adódott. a. PPK könyvtárában tételkidolgozás b. sütés-főzés itthon c. alvás És én aludtam. 11-ig. Ez már biztosan nem normális dolog. Pláne úgy, hogy este egy órát töltöttem el a mai menü kitalálásával és a bevásárlólista megírásával. Már csak az vigasztal, hogy holnap is van nap, ráadásul nem is kell mennem sehova, és fél 4-ig nem is jön senki. Holnap pótlom a főzést. Mondjuk hétfőn meg pótlom a könyvtárazást.

mondtam anyunak, hogy lesz szíves azonnal elhagyni a tanári pályát, amint megvan az első iskolai lövöldözés. Nem gondoltam volna akkor, hogy már csak két hetünk van addig. Szerencsétlen gyerek... Bemegy a gyakorlatra, és nem megy többet haza, mert egy elmebeteg csoporttársa agyonlövi. Plusz meglő még három embert. Persze az első hozzászólás, amit a témában olvastam, mindjárt az volt, hogy ez a tanár hibája, akinek fogalma sincs, hogyan kell foglalkozni egy gyerekkel. Persze ez a vadbarom nem jött még rá, hogy a gyereket alapvetően a kedves szülőnek kéne nevelni, valamint egyetemre sem járt még soha, azért hiszi, hogy kivitelezhető, hogy a gyakorlatvezető foglalkozzon mind a kétszáz diákja kis lelkével. Egyszerűen nem is akarom elhinni, hogy már itt tartunk. És tényleg, szerencsétlen szülők, akik gondolták, a gyerekük biztonságban tölti a napjait az egyetemen. Ahha, persze. Tényleg csinálni kéne valamit, és szerintem is (mint egy másik hozzászóló szerint) ott kezdődik a megoldás, hogy n...

amikor nem ismerem meg egy csoporttársamat a sulin kívül, mert teljesen biztosra tudom, hogy külföldön van, és hiába nézem már fél perce, ezt a logikai törést nem sikerül helyrerántani azzal, hogy eszembe jut, talán hazajött. Illetve sikerül, csak sokkal lassabban, mint jobb napokon. Most biztos bunkónak tart. Mondjuk megérdemlem. Ez már súlyos.

A Homáron találtam a képet.

Az orvos vidáman fogadott minket, már bejelentkezés meg minden nélkül tudja a kutya nevét, olyan gyakori vendégek vagyunk náluk. Megtapogatta a kutya lábát, aztán a főorvos is, és mindketten megerősítették, hogy ínszalagszakadás. Ennek kezelési módja a cápaporc, amit egyébként hónapok óta szed a kutya, a fájdalomcsillapító, bár fájdalomra tegnap óta egyszer sem panaszkodott, a gyulladáscsökkentő, és végül a műtét, ha 1-2-3 hét alatt nem gyógyul meg szépen magától. Annyira jó lenne megúszni az öregkorát műtét nélkül, tényleg. Azt azért pozitívumként könyvelem el, hogy a rendelőben éppen ébredezett a műtéti altatásból egy vizsla, aki legalább olyan vén, mint Liza. Mondta is az asszisztens, hogy szépen ébredezik, nincs vele gond. Végső esetben ilyen ébredezést szeretnék a sajátomnak is. Addig is megkapta heti feladatnak, hogy gyógyuljon meg. Hogy növeszt magának új ínszalagot, összekötözi a régit, vagy egyéb megoldást talál ki, az nem érdekel, de gyógyuljon meg. Én meg igyekszem segíteni....

Valamint állítsátok meg a világot, ki akarok szállni.

este elesett a lépcsőn, és azóta nem hajlandó ráállni a jobb hátsó lábára. Ettől én úgy kiborultam, de úgy... Azóta mindent megint sötéten látok, és utálok mindenkit, de főleg az ELTE-t, mert ma megint megszívtam, és megint nem én tehetek róla. Mikor lesz már ennek vége?