LizaGazdija

Múlt héten meglátogattuk Blankát Flórával - évek óta nem láttuk egymást, és ez pont olyan szörnyű, mint amilyennek hangzik. És pont olyan csodás volt újra élőben beszélgetni, mint kézelitek. Flórának szokása időnként lelécelni a telefonommal, és fényképezgetni. Néhány gyöngyszem: Művésziek, azt meg kell hagyni.

Ibiza azok között a helyek között van, ahová sosem vágytam különösebben. Legrégibb barátnőm, Réka 10 éve eltöltött ott kb. egy évet, gyönyörű képeket küldött, de akkor sem támadt kedvem a "buliszigetre". Erre most egy olyan könyvön dolgoztam két hónapig, ami Ibizán dolgozik, és bár megjelenik benne a bulisziget, sokkal több szó esik a természeti kincsekről, látnivalókról. Hát, most úgy vágyom oda, hogy már holnap indulnék, ha lehetne :D Most már látni kell. Két év múlva esedékes legkorábban, addig végre valami kis spanyoltudást is felszedhetnék. Általában Imagine Dragonst hallgatok fordítás közben, imádom őket, de ehhez a könyvhöz jobban illett egy jó kis nyári válogatás. Ez  és ehhez hasonlók mentek végtelenítve, majdnem két hónapon át. Jó is volt.

 Amikor tíz éve (te jó ég!) készültem a félmaratonra, januárban azzal kezdtem, hogy vettem egy normális futócipőt, amit kifejezetten félmaratonhoz ajánlanak. Nagyon szuper volt, sokkal könnyebben és gyorsabban futottam benne, mint addig az akármilyen edzőcipőben. Nem sokkal később találkoztam először a mezítlábas cipő intézményével, egy volt barátom hordott ilyet utcára, nem is csak sportoláshoz. Akkor még biztos voltam benne, hogy nekem ilyen sosem lesz a lábamon, mert az még lábtyű volt, ami szerintem irtó hülyén néz ki, plusz próbáltam már olyat zokniban, és innen tudtam, hogy nekem marha kényelmetlen is. Pár éve aztán megint elém került a mezítlábas cipő, de már nem lábtyű, hanem széles lábfejű, puha talpú lábbeli formájában. Ez már jobban tetszett, viszont 100 euró körül volt az ára, amennyit nem vagyok hajlandó cipőre költeni. Tavaly pedig felfedeztem, hogy ugyanezek a cuccok már sokkal olcsóbbak, 30-40 euróért is találni jókat, úgyhogy be is ruháztam egyre. Egy ilyesmire: Csak s

2000-ben fizikaórán néztük az olimpia megnyitóját, és olyan hangulatos volt önmagában is, attól meg pláne, hogy a tanárunk meg akarta nekünk mutatni, hogy azóta is mindig megnézem, ha tehetem. Idén sem hagytam ki, bár a napom teljesen máshogy alakult, mint terveztem, és közel sem haladtam annyit a munkámmal, mint szerettem volna. (Ma bepótoltam, sőt túl is teljesítettem az adagot.) Magyarul szerettem volna nézni, mert ilyenkor jólesik, ha a bevonuláskor a kommentátor a magyar csapatnak kicsit jobban örül, mint a többinek. Mivel az Eurosportnak csak német közvetítését találtam, az M4-re esett a választásom. Egészen okés is volt, csak a sopánkodás zavart kicsit, hogy miért húsz másodperc jut a csapatokra, és negyed óra a zenés-táncos betétre. Külön örültem, amikor a kiemelkedő francia nős blokkban a (férfi) kommentátorok az abortusz mellett kardoskodó hölgy bemutatásánál megemlítették az abortuszt, és nem fűztek hozzá semmilyen megjegyzést. Aztán elérkezett a láng meggyújtásának pillanat

 Valószínűleg még alsós voltam, amikor az akkor még (és 2019 óta újra) működő erzsébeti strandon ellopták a papucsomat, amíg a medencében voltunk anyuval. Zöld volt, műanyag, valami mesefigurákkal díszített, de nem egy nagy szám. Elég kiakasztó élmény volt, mert abban mentem a strandra, tehát slattyoghattam haza mezítláb, és nem laktunk közel, buszozni is kellett. Illetve anyu odaadta az ő papucsát, csak néha cseréltünk, hogy ki mezítlábazik. Nagyon rossz emlék. Múlt szerdán a lányokkal strandoltunk, amikor is ellopták a papucsomat a Stadionbad egyik medencéje mellől. Elképedtem, és rögtön alsós kislánnyá változtam egy percre, úgy suhantam vissza abba a 30 évvel ezelőtti pillanatba, hogy a hajam is lobogott bele. Ez ráadásul egy tök jó papucs volt, szerettem, és csak időszakosan kapható a Sparban (szóval sejthető, hogy pénzben kifejezve csekély az értéke), viszont a fenének van kedve állandóan lesni, mikor lesz megint. Az szerencse, hogy a régi eset óta a papucsot mindig csak viszem a

Egy ideje már igyekszünk tárgyak helyett élményt ajándékozni, ez most is sikerült. Tomi elvitt Nagymegyerre, ahol 8 éve először nyaraltunk kettesben. Most egy hétvégére mentünk, és bár ma már 10 körül haza kellett indulnunk, nagyon jó volt ketten lenni. Ő egy pesti, városi nyomozós játékot kapott, plusz azt, hogy megnéztem vele az EB döntőt. Kár belém, tényleg, ezt ismét megállapítottam. Vicces, hogy a meccsről szóló cikkek alatt mennyire dicsérik a hozzászólók a csapatok játékát, én meg szétuntam a fejemet. Meg is állapítottuk Tomival, feltehetőleg én vagyok az egyedüli néző, aki a meccs felétől azon izgult, nehogy döntetlen legyen, aztán rádobjanak 2x15 perc hosszabbítást. Azért Tomi örült, hogy kivételesen nem egyedül nézi a meccset, legalábbis azt hiszem.

Azt hiszem, erre látok példát. Eddig mindkét lányom csak az "a" határozott névelőt használta, pl. a víz, a anya. Ez természetes jelenség, magától elmúlik. Flóra két hete kérdezett rá, mi az, hogy "az", mert én azt mondom, "az anya". Elmondtam neki egyszerűsítve, azóta még érleli magában, még nincs változás. Viola is ott volt ennél a beszélgetésnél, és azóta hiperkorrigál: "Hol van az üvegem? Hideg az víz." Szóval most minden "az" :) Kíváncsi leszek, meddig tart ez a fázis.