LizaGazdija

 Majd szeretnék írni a karácsonyról is, de egyelőre két elhatározás lejegyzésére futja: - Jövőre nem indulok a várólista-csökkentős kihíváson a Molyon. Talán 8-9 éve mindig szoktam, és az első néhány alkalommal sikerült is teljesíteni*. Azóta viszont nem, idén sem, mert hiába írok össze olyan könyveket, amik nagyon érdekelnek, sosincs kedvem pont azokhoz, így 6-7-nél tovább nem jutok. Akkor meg minek? Inkább olvasom továbbra is azt, amihez épp kedvem szottyan, és nem lesz lista, ami mindig eszembe jut, amikor épp olvasok, csak nem arról. - Jövőre nem veszek részt a molykarácsonyi ajándékozáson. Kb. tízszer jelentkeztem már rá, és mindig örültem annak, amit kaptam, valamint a húzottaim is mindig örültek annak, amit kaptak. De egyre kevesebb energiám van számomra idegen embernek meglepetést vadászni, bármennyire szép is a gondolat, és idén fordult elő először, hogy sk apróság nem került a csomagba, ami valószínűleg egy jel. Meg aztán ott volt az a résztvevő, aki tök nyilvánosan, névvel a

A Mikulás hozott egy karácsonyváró könyvecskét, amiben minden oldal egy-egy témát dolgoz fel (pl. feldíszített karácsonyfa, korcsolyázás, sütögetés a szabadban, a Mikulás manói, ki hogyan ünnepli a karácsonyt, stb.), és a gyereknek kell a szereplőket matrica formájában beragasztgatni a megfelelő oldalakra. Egyik nap épp a korizós oldalt csináltuk. Flóra megállapította, hogy az egyik szereplő elesett a korival. Mondtam neki: - A korcsolyával könnyű elesni, ha az ember elveszíti az egyensúlyát, vagy megbotlik. Én is estem már nagyon nagyot korizás közben. Hú, nagyon fájt, feldagadt a térdem, hetekig volt még lila, alig tudtam menni. Ez már nagyon régen volt, akkor te meg a Viola még nem voltatok nekem. - És apa? - Ő sem. - Akkor egyedül voltál? - Igen. - És nem féltél? - Nem. Ja, most jut eszembe*, korizni akkor nem egyedül mentem, hanem egy fiúval. Néz döbbenten. - Ez a fiú nem apa volt, akkor apát még nem ismertem. - És mit csinált a fiú, amikor elestél? - Nyújtotta a kezét, hogy segít

Rendesen lehangolnak az új intézkedések. Ma 27 ezer teszt mellett 1700 új beteget találtak, napról napra több tucattal csökken a kórházban és az intenzíven lévők száma. Az omikronról eddig csak azt lehetett olvasni olyan országokból, ahol régebben felbukkant, hogy gyorsabban terjed, de enyhébb lefolyású, mint az eddigiek. És akkor közlik, hogy dec. 20-tól Ausztriába csak oltott vagy gyógyult személyek léphetnek be, nekik is kell teszt, kivéve a háromszor oltottakat, és csak teszt nem játszik, oltatlanul alap a 10 nap karantén, amiből 5 nap után lehet negatív teszttel szabadulni. Ez már a második karácsony, amikor nagyon sokan nem fognak hazajutni a családjukhoz, mert bár ügyeskedni mindig lehet, de sokan vannak, akik nem engedhetnek meg maguknak 5 nap karantént sem visszafelé, mert dolgozniuk kell. Annyira szomorú és fárasztó ez már. Az is durva, hogy karácsonykor 10 fő gyűlhet össze 2G (oltott vagy gyógyult) igazolás nélkül, de azért az oltatlanoknak is megengedik, hogy meglátogassák

 Flóra rámutat az ágya fölött lógó képre: - Ott vagyok! A Nagyi csinálta. Akkor még lepke voltam. - Lepke? - Nézd, ott a szárnyam! Anyu hímezte a képet, és egészen elképesztő a hasonlóság a rajta szereplő angyalka és Flóra között, így a gyereknek meggyőződése, hogy az ott ő :) Amikor beköltöztünk, hosszú órákat töltöttem többek között lámpakereséssel is. Végül az előszobába, a nappaliba és a nappaliba rizspapír lámpa került. A gyerekszobán sokat gondolkodtam, tetszett is egy rizspapír gömb, de mivel volt rajta minta, konkrétan kilencszer annyiba került, mint a sima változat. Úgy éreztem, tök fölösleges lenne kiadni ennyi pénzt olyasvalamiért, amit én is meg tudok csinálni, ráadásul olyan mintával, amilyennel csak akarom. Persze rendesen izgultam, működni fog-e az ötletem, lehet-e tényleg dekupázsolni a rizspapírra, nem fog-e elszakadni, nem lesz-e ronda. Emiatt, bár már a beköltözéskor megvettem a szalvétákat, eltartott vagy két hónapig, mire egyszer vettem egy nagy levegőt, és nekilát

Miután szétizgultam a fejemet, a családiról a határozat a tartózkodási elkészülése után pontosan egy héttel érkezett meg. Még aznap beküldtem a hiányzó papírokat a gyes-kérelemhez. Két nap múlva a számlánkon volt a családi, egy hét múlva érkezett a határozat arról, hogy megkaptam a gyest, és valamiféle kifizetés is történt, bár furcsa az összeg, és a dátum sem stimmel - mindig 10-én utalnak, ez meg huszonvalahanyadikán jött. De a lényeg, hogy csont nélkül, nulla szívózással megkaptuk mindkettőt. Óriási kő esett le a szívemről.

Vagy egy éven keresztül előfizettünk egy barkácsolós dobozra, amit havonta küldtek, és jobbára értelmetlen dolgokat tartalmazott, amikkel azért jól el lehet bütykölni. Nem csináltunk meg mindent azonnal, például megmaradt tavaly decemberről a mézeskalács házikó (kartonból). Múlt hétvégén elővettem, és nekiültünk Flórával. Egy alapra kell ráapplikálni a házikót, és a leírás szerint előbb be kell illeszteni az összes, a falak alján található fület az alapon található résekbe, majd mindet visszahajtani, ragasztócsíkkal leragasztani. Ilyen élmény volt (39. másodperctől): Kicsit morgolódtam, hogy ez így biztosan nem működik, mert ha egy fül a helyére került, és mentem a következőre, az első azonnal kijött. Flóra egy darabig nézte a szerencsétlenkedésemet, majd a következőt mondta: - Add ide, anya, segítek! Azért vagyok, hogy segítsek. Azért születettem. Cuki! Végül minden fület rögtön a résbe illesztés után leragasztottam, és akkor összeállt a ház.

Idén érzem először, hogy talán ez az utolsó, amin részt veszek. Vicces módon egy olyan lányt húztam, akinek két, általam fordított könyv is a kívánságlistáján van, ezért megkapja mindkettőt. Plusz lehet a könyv mellé apróságokat tenni a csomagba. Én eddig minden angyalkámtól kaptam teafiltereket, idén én is tettem. A kívánságlistához mellékelt kis üzenetben az állt, hogy a húzottam szereti a csokit, kivéve a marcipánosat (ki érti ezt? - de kinek a pap, kinek a papné), valamint odavan a majmokért és a cicákért. Gondoltam, keresek akkor majmos vagy cicás könyvjelzőt, de azt nem találtam, helyette viszont kezembe akadt egy szerintem irtó cuki őrangyal (akkora az egész, mint egy kis doboz TicTac, de nagyon helyes arca van), így azt csomagoltam be. És egy képeslapot a kedvenc karácsonyi idézetemmel meg némi jókívánsággal. Úgy gondoltam, szép kis csomagot sikerült összeállítani, és külön vicces, hogy pont az egyik kedvenc írónője néhány könyvének fordítója húzta őt. Aztán elbizonytalanodtam.

Nem szeretek vasalni, és csak az új lakásban szo,tam rá heti rendszerességgel, előtte igyekeztem ügyesen teregetni, és öltözéskor vasaltam, ha valamit kellett. Múlt héten nem került sor erre a remek tevékenységre, így most két nagymosásból halmozódtak a várakozó ruhák. Kicsit panszkodtam Tominak, aztán egy altatás után arra jöttem ki a gyerekszobából, hogy maga mellé bette a kupacot, és vasal. - Jaj, de jó, köszönöm! És milyen szuper, hogy még azt is tudod, hogy a rávasalt figurás felsőket kifordítva kell vasalni! - Hát, nehéz életem volt. :D - Nálatok a fiúknak is kellett vasalni? - Nálunk a lányok nem vasalnak, ezért a fiúk kénytelenek, ha nem akarnak gyűrött ingben járni*. Pedig anyu régen szeretett vasalni. Ált. iskolás koromból emlékszem, sokszor volt, hogy hazaértem a suliból, és anyu ott vasalt egy óriási kupac közepén. A harmadik gyerek táján szokott le róla. Mondjuk, akkora családban, mint az övéké*ő, én is gyorsan elengedném ezt a témát, vagy legalábbis kiszervezném. *Ez pers