LizaGazdija

Ha van valami, amit rettenetesen utálok csinálni, az a házimunka. Alapvetően nem a tevékenységekkel van gondom, hanem azzal, hogy vagy két percig van is látszatja annak, hogy csináltam valamit, aztán ugyanott tartunk, mint előtte. Annyira irritáló, hogy nagyon. Nem tudom, azért van-e, mert most egész nap itthon ülünk, de a porszívózást és felmosást utáltam meg legjobban. Felnyalom az egész lakást kora este olyan 40-50 perc alatt, csillog-villog a padló, majd öt perccel később már ott az első mocsokfolt a konyhában, és reggelre úgy néz ki az egész lakás, mintha végigvonult volna rajta egy sáros lábú elefántcsorda. És nem jövünk be az előszobán túl kinti cipővel, ezért felfoghatatlan számomra ez a dolog. Ennél jobban csak port törölni utálok: letörlöm a port olyan laza másfél-két óra alatt mindenütt, és másnap már szépen látszik az egyenletes porréteg, ami rögvest visszatelepedett a felületekre. Szóval azt utálom a házimunkában, hogy sosem ér véget, nincs legalább egy nap, amikor úgy

Szóval még nem valami nagy. De már többször ő hozta be ebédhez készülődve a tányérokat és evőeszközöket, és ma konkrétan ő terített meg. Bejött a kanalakkal, aztán a tányérokkal, mindent letett egy székre, majd körbejárta az asztalt, és mondta, ki hol szokott ülni, és pakolta előbb a kanalat, aztán a tányért. Páji, aja, Ola, apa. Nagyon koncentrált, és nagyon komolyan vette a feladatot.

Már minden mondatunk minden kulcsszavát elismétli, és gyakorolja a múlt időt, ami külön cuki: futta, ettem. A délutáni alvás előtt az arcához teszi a kezét, ahogy régen az alvást mutattuk neki, majd integet, és vidáman mondogatja, hogy "alud, alud" :) Délután Gryllus Vilmos koncertjén jártunk: ő a lakásában lépett fel, mi meg itthon énekeltünk és táncoltunk a dalaira. Flóra a dalok kulcsszavait is ismételgette, főleg a "bicili" (bicikli) és a "támpa" (lámpa) tetszett neki. A koncert egyébként csodálatos volt, nagyon-nagyon feldobott. Olyan kedves ez az ember, olyan csupa szív, hogy a karantén után minden koncertjére el szeretnék menni. (Mondjuk nem fogok, de azért többre megyünk, mint eddig.) Tegnap meg akartam fésülni, de elhúzódott ("nein, nein!"), majd azt hajtogatta, hogy "te! te!". Ezt nem értettem, aztán megértettem: kivette a kezemből a fésűt, nekiállt fésülködni, majd magára mutatott, és közölte: "te". Ez szerint

Menetel előre a kultúrharc rendületlenül, és igazi kis gyöngyszemeket terem. Tegnap például kiderült, hogy miután a kulturális intézmények dolgozói nem lesznek többé közalkalmazottak, nem lesz szükség azokra a könyvtárosokra, akik nem csinálnak semmit . Ezen felnyerítettem. Vannak emberek, akik azt hirdetik, hogy a műveltség bolsevista trükk, de legalábbis felesleges marhaság, és büszkén híresztelik, hogy soha életükben nem olvastak el egyetlen könyvet sem, mert a könyv szintén felesleges marhaság (viszont legalább jól ég, az igaz). Na, ezek között az emberek között tudom elképzelni azt a csoportot, amely úgy képzeli el a könyvtárosokat, hogy ülnek egy asztalnál napi 8 (vagy ki tudja, hány) órát, unatkoznak, nézik a plafont, reszelgetik a körmüket, és ezért még pénzt is kapnak, felháborító. A könyvtár gyűjteményének gondozása, bővítése, számon tartása, az olvasók tanáccsal való ellátása, a kikért könyvek kikeresése, átadása, később visszavétele, mindennek adminisztrálása, meg az a so

Ez a 30. napom itthon - a korlátozások bevezetése hétfőre esett, de mi aznap még megbeszélésen voltunk bent, szóval én csak kedd óta vagyok itthon. Úgy tűnik, 29 napra voltam hitelesítve, mert így a 30. napon a béka feneke alatt van a hangulatom. Ma tört rám, hogy elegem van, unom, nem akarok egész nap itthon lenni, és így kell majd végigcsinálni az egész nyarat is, nem lesz se fagyizó, se strand, se semmi, ami segítene elviselni a 40 fokokat, majd max. lehet menni dolgozni, aztán onnan egyenes vonalban húzni haza, és ülni a szobában. Azt meg, hogy a munkahelyen akkor most mi van, majd jövő héten tudjuk meg. Végül is ráérünk, menni úgy sincs hova, az igaz. Jól rápacsáltunk erre a 2020-ra, úgy érzem.

Így az egy hónapja tartó karantén idején nem jön rosszul. Véletlenül pont ma, húsvét vasárnap olvastam egy leírást a külföldön élő osztrákokról. Sok egyéb adat mellett a következőket tudtam meg: - A politikusok sokszor hivatkoznak rájuk tizedik szövetségi államként. - Azokra is van egy a médiában, szervezetek és politikusok körében elterjedt kifejezés, akik felvették választott hazájuk állampolgárságát, és leadták az eredetit, az osztrákot. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Herzensösterreicher. Szívében osztrák. Ez rendesen megmelengette a szívemet.

Viszonylag kevéssé van húsvéti hangulatom, mert rossz így, hogy nem mehetünk haza, nem lehet találkozni a családommal, de ha arra gondolok, hogy Flórának izgalmassá kell tenni az ünnepet, mert az olyan szép, amikor a szépen, tavasziasan feldíszített lakásba befut a húsvéti nyúl*, akkor azért megjön a kedvem. Már mondogatjuk neki egy ideje, hogy majd jön, és biztos hoz neki is valamit, és milyen izgalmas lesz megkeresni, hová rejtette, ő meg mindig nagy komolyan bólogat, hogy "jaaa, jaaa". A héten minden nap olvasunk húsvéti, vagy legalábbis nyulas mesét is. Én közben végére értem a tavaszi nagytakarításnak, már csak a díszítés a közös kézműveskedés van hátra. Csütörtökön és pénteken szabadságon leszek, mert fel kell élni az összes szabadságot a Kurzarbeit** előtt, szóval azért több időnk lesz akkor már, bár egy kicsit fogok dolgozni***, és fordítani így is kell. De azért várom, így a karantén közepén is könnybe lábad a szemem az öt nap szabadság gondolatától. De király lesz!

Máté, Anna, Boji (Bori, nagybácsi és nagynénik)**, menni, kotta* *Van egy daloskönyve, amit még 2018 karácsonyán nézegettünk, de nem sokszor, mert már akkor sem volt türelme kivárni, hogy leszolmizáljam a dallamot, és a legtöbb dalt nem ismerem. Régen ment a ránézésre éneklés, de a zenei általános 4. osztálya óta sok víz lefolyt a Dunán. Most Flóra elővette a könyvet, mutatta a kottát, és énekelni kezdett, ami engem megdöbbentett. Mondtam, hogy az kotta, azóta ő is mondogatja, és mutatja is a könyvben. Bónusz, hogy azt is tudja, a Süsüben a dőlt betűvel szedett szöveg dal: lapozgatás közben, ha ilyet talál, szintén énekel. **Minden családtag neve megy már, csak a legtöbbet még csak hang nélkül artikulálja.

Délután belealudtam a kutyás videóba*, aztán kb. 10-15 perccel később arra ébredtem, hogy a gyerek a telefonomon lévő videókat és képeket nézegeti, majd felvillant a Facebook Story. Gyorsan kivettem a kezéből a telefont, de már eltűnt addigra, amit csinált. Kerestem, posztolt-e valamit, úgy láttam, nem. Erre kaptam az értesítést, hogy 55 ember látta és nem tudom, mennyi lájkolta a képemet. A tojástartóból fabrikált hajót, amit amúgy nem állt szándékomban az ismerőseim elé tárni. Hát, így történt, hogy a gyerek posztolta életem az első Facebook Storyját. Az a szerencse, hogy nem róla készült képet/videót tett ki, mert akkor nekem bambi lenne (hogy Tomit idézzem, és ő is lenne az, aki gondoskodik erről). *kicsit álmos voltam, hiba volt javasolni, hogy fekve nézzük a vauvaut, de hát úgy szeretem, mikor bújik a gyerek

Szerintem most az összes olyan kisgyerekes szülő tapasztalatát írom le, aki van olyan szerencsés, hogy nem rúgták ki, hanem home office-ban dolgozhat, és közben otthon van a gyereke is. Nem tudom, mi lehetne ennél stresszesebb (a munkanélküliségen kívül). Eddig azt csináltuk, hogy én bent ültem a szobában 8-tól délig*, Tomi meg a gyerekszobában és a konyhában szórakoztatta Flórát. Már így is elég megterhelő volt azt hallgatni, hogy legalább félóránként két-három percig keservesen sírva hív, és dörömböl az ajtón. Próbáltam, hogy kicsit kimegyek hozzá, amikor még nem mennek a videóhívások, de ez nem működik, mert nem elégszik meg pár perccel, konkrétan húsz percig nem engedett vissza. Amikor végre kijövök a szobából, akkor azonnal felkéredzkedik az ölembe, és nem lehet letenni**, szóval elég szép kihívás mosogatni meg főzni. Még jó, hogy általában két napra főzünk, szóval utóbbi probléma csak minden másnap áll fenn. Most viszont Tominak már nagyon megterhelő, hogy ő nem dolgozik, mer