Rémálom

Egy volt (férfi) oktatóm írta ki Facebookon, hogy bár többnyire csak szakmázik a profilján, és eddig csak két személyes posztja volt (pocakfotó, újszülött), most akkora horderejű események történtek vele, hogy ezeket is meg kell osztania a tanítványaival: nemrég meghalt az apukája, rá pár napra pedig a néhány hónapos kisfia anyukája - ő minden előjel nélkül, hirtelen szívleállásban. Rettenetes, szerintem sokak három rémálma egymás után: a szüleink halála, a párunk halála és az, hogy nem fogjuk tudni felnevelni a gyerekeinket. Szerencsétlen srác, borzasztó nehéz most neki, és nagyon erős, hogy nem omlott össze, hanem tartja magát a gyerekért és bizonyára a szintén most megözvegyült anyukájáért. Baromi kiszámíthatatlan az élet, ez elég nagy baj vele. Meg brutál kegyetlen tud lenni. Jaj, nagyon szíven ütött ez a poszt. Ilyenkor az jut eszembe, hogy ha van bármiféle túlvilág, hogy sírhat a nő, aki minden bizonnyal nem akarta itt hagyni sem a pici gyerekét, sem a párját, sem a családja többi tagját. És ilyenkor az is eszembe jut, hogy én nagyon szeretnék sokáig maradni, addig mindenképp, amíg bármiben tudok segíteni a gyereke(i)mnek.