Nászút, Athén 6.

Utolsó bejegyzésemhez érkeztünk. Nagyon szép nyaralás volt, összességében abban maradtunk Tomival, hogy még visszamegyünk, lehetőleg egy másik évszakban, mondjuk tavasszal, de feltehetőleg nem fogunk arra jutni, hogy oda szeretnénk költözni. Ahhoz túlságosan zsúfolt, forró és koszos a város.

Mitropolisz Katedrális. Ez Athén székesegyháza, és bár a vallás maga nem érdekel, viszont kicsit taszít, a különböző vallások és felekezetek templomai érdekelnek, ezért vettem rá Tomit, hogy nézzünk be.

Nagyon szép templom.

Ez volt a kedvenc részletem.

Ennek a nevét nem tudom, de évszázadok óta áll itt, majd köré ill. fölé épült egy menő szálloda. Elképesztő. Tomi nem akarta elhinni, hogy ez most is templomként működik, úgyhogy bekukkantott, és kiderült, hogy de, teljesen templom. Egyébként nekem nagyon érdekes volt látni itt és más templomok környékén is, hogy reggel, munkába menet öltönyös, aktatáskás emberek beugranak, eltöltenek bent öt percet, aztán jönnek ki, mennek dolgukra.

A Hadtörténeti Múzeumot is megnéztük. Ez engem kevésbé kötött le, mert egy ideje úgy érzem, ezeken a helyeken azt lehet megnézni, a történelem melyik szakaszában éppen mivel gyilkolták egymást az emberek. Azért objektíven el kell mondani, hogy nagyon komoly a kiállítás, rengeteg kiállítási tárgy és videó van, nagyon igényes az egész.

Ezen mindketten fennakadtunk. Kard, rajta Jézus. Mit akart mondani a költő? Hogy Jézus a kard tulajdonosának oldalán áll? Jézus mikor állt a vérontás oldalán a Biblia szerint? Erre varrjunk gombot!

Haladtunk felfelé a Lükabéttosz-hegyre. Több oldalról is támadható a csúcs, még libegő is van (ezt mi nem láttuk). Ha minden igaz, a legmeredekebb oldalt sikerült választani, lógott is a nyelvünk, mire felértünk, különösen, mert az utolsó, nem rövid szakaszon nem volt árnyék, cserébe 40 fok azért akadt. Nagyon szép volt a felfelé vezető út, és nagyon megérte felmászni, mert gyönyörű maga a csúcs és a kilátás is.

Kis harangtorony. Ez is tokától bokáig összefirkálva, mint minden más a városban. Kivéve az ókori emlékeket, gondolom, ott letörnék a kezét annak, aki ilyesmire vetemedne.

Kilátás egyszer

Még egyszer - itt éppen az Akropoliszra látunk rá.

És még utoljára. Imádtam, ahogy megcsillan a napfény az épületeken. Annyira szép! (És feltehetőleg egészen élhetetlen.)

Ez a kis templom szintén a csúcson volt. Az meg ott Tomi mellett egy család, aki minden bizonnyal szintén a legmeredekebb utat választotta, és aztán elterült.

Strandoltunk is, megint Kalamakiban, csak most nem a szabadstrandon, hanem az 5 euróson. 5 euróért árnyék, napozóágy és tiszta mosdó járt, valamint valamivel tisztább part. Nekünk megérte. Amúgy kicsit kilátszik anyu napozókendője alól az új bikinim, amit három év keresés után találtam. Örömöm határtalan. (De tényleg.)

Naplemente is volt. Gyönyörű.

Olyannyira, hogy két képet is mutatok róla.

Ilyen izék adták az árnyékot, így nem pörkölődtünk meg. Ebben talán annak is lehetett szerepe, hogy az első napokban napi kétszer kentük magunkat ötven faktoros naptejjel, aztán én ellustultam, és már csak egyszer, Tomi meg belelkesült, és már háromszor. Egyikünk sem égett le egyszer sem, sőt színünk is alig lett. Win!

Ilyen szép volt a hold aznap este.

A vízi játszóteret nem próbáltuk ki, mert tök drága lett volna. Azért csábító volt.

Kilátogattunk Piraeus kikötőjébe is, de nem töltöttünk ott tíz percnél többet. Egyrészt hőség volt, árnyék nuku, másrészt ez nem olyan mozgalmas, mint pl. Dover, ahol vagy egy órát ültünk Danival (unokaöcsém) négy éve, és kb. fél órát kellett volna aszalódni a napon, hogy lássunk egy kifutó hajót.

Így csak annyi volt, hogy Tomi fényképezkedett egy óriási hajóval, aztán visszamenekültünk a metróra. Amúgy ilyen rövid idő alatt is három árus jött oda hozzánk, hogy vegyünk tőlük napszemüveget. Ez még borzalmas egy életmód lehet, nem cserélnék velük.

A régi Athén képekben egy metróállomáson.

Ez még izgalmasabb, mert azt mutatja, amikor meghosszabbították a vasútvonalat Thissiontól Monastirakiig - talán éppen itt kotorták el a tizenkét olümposzi isten oltárát.

Ez az üzlet büszkén hirdeti, hogy 1961-ben náluk járt Mrs. Kennedy, és örömmel fogadta az ajándékukat.

Csak úgy tetszett.

A hazautazás reggelén összepakoltunk, majd gyorsan meglátogattuk még az Athéni Városi Múzeumot is. Saját állításuk szerint Athén történetét mutatják be a felszabadulástól napjainkig, de ez nem igaz. Valójában a kiállításnak otthont adó két épület történetét mutatják be a fent jelölt időszakban, különös tekintettel az eredeti tulajdonosok és a házakat tőlük bérlő Ottó király és Amália királyné életére. Nem mintha baj lenne, nagyon izgalmas volt.

Ilyen szép festmények láthatók arról, hogyan nézett ki régen Athén.

Ottó emblémájával díszített tányér.

És egy szelet Málta csak nekem :) Ez itt a Nagy Kikötő, a Grand Harbour, ami az egyik kedvenc helyem a szigeten. Honvágyszerű érzésem támadt a képtől.

Aztán elindultunk hazafelé...

... és megérkeztünk Bécsbe.