Nászút, Athén 5.

Most azt a viccet találta ki a szerkesztő, hogy miután megalkottam a bejegyzést laza kb. egy óra alatt, elszállt az egész :D Nem baj, újrakezdem, végül is vasárnap van, ráérek, meg aztán másodszorra biztos sokkal gyorsabban meglesz. Még egy athénos beszámoló várható, aztán majd lehet, hogy nemsokára jön Kína.

Ez itt a Marathóni Futómúzeum. Busszal kb. két óra Athénból, megéri bevállalni.

Olimpiai fáklya a kertben.

Ezt az érmet kapta az első modern olimpia maratoni futásának győztese, Spyridon Louis 1896-ban. Ez egyébként az első és máig az egyetlen olyan év, amikor magyar érem is született ebben a számban, ugyanis Kellner Gyula bronzérmet szerzett. Marathonas faluból kellett elfutni Athén központjába, a Panathenaia Stadionig, ott megtenni egy tiszteletkört, és akkor volt vége a versenynek. Ez így volt 2004-ben is, valamint minden évben így történik a hagyományos athéni maratonon.

Itt látható maga a győztes a győzelem után.

Itt szintén ő sok-sok évvel később, 1936-ban, amikor is a berlini olimpián ő volt a görög csapat zászlóvivője, és átadott egy Olympiából hozott olajágat Hitlernek. A címzett feltehetőleg nem értette a célzást, vagy csak nem érdekelte. Louis szerencsére nem tudta meg, milyen borzalmakkal járt a második világháború, mert már 1940-ben, még Görögország német megszállása előtt meghalt.

Ő egy másik görög büszkeség, Stylianos Kyriakides. 1946-ban mindenét eladta, hogy kijusson a bostoni maratonra, mert szerette volna megnyerni, hogy az ezért járó pénzzel segítse a háború után éhező görögöket. Bostonban a kötelező orvosi vizsgálat során közölték vele, hogy túl vézna, nem indulhat, de négy-öt nap alatt felhízta a hiányzó pár kilót, elindult, majd nyert. Az volt a jelszava, hogy "i tan i epi tas", vagyis vagy a pajzsommal, vagy a pajzsomon, azaz győzelem vagy halál.

Ez egy elég béna kép lett, de a lényeg, hogy Melpomene látható rajta, aki szeretett volna indulni 1896-ban a maratoni futáson, de nem engedték nevezni, mert nőknek azt nem lehetett. Ennek ellenére a férfiak versenye után egy héttel lefutotta a távot. A rajtnál Marathonas polgármestere igazolta, hogy tényleg onnan indult, és a célban is talált hivatalos személyt, aki hitelesítette az eredményét. Ezzel ő lett az első nő, aki hivatalosan lefutotta a maratoni távot.

A marathóni csata emlékműve.

A csata makettje.

Ez pedig a 196 elesett athéni hős sírdombja. Biztos, hogy az, mert találtak benne emberi maradványokat, korabeli fegyvereket és vérteket, valamint arra utaló nyomokat, hogy a túlélők tort ültek az áldozatok emlékére. A domb tetején valamikor tíz kőtábla állt, ezekre rávésték az elesettek nevét. A táblák, úgy tudom, ma már nincsenek meg.

Ugyanott még egy emlékmű.

Errefelé lépten-nyomon a klasszikus athéni maraton útvonalát jelző kilométertáblákba botlottunk :)

Ebbe a délutánba még pont belefért a Panathenaia Stadion, illetve a Kallimarmaro (jelentése: szépen márványozott) meglátogatása. Már az ókorban is állt, és mindvégig fennmaradt, csak a márványt hordták el innen az idők során. 1896-ban merült fel a gondolat, hogy az első modern olimpiai játékokra fel kellene újítani. Georgion Averoff finanszírozta az újramárványozást, amiért az épület előtt is áll a szobra. Itt volt a maratoni futás befutója és tiszteletköre, valamint az íjászat. Atlétikai versenyek megrendezésére ma már alkalmatlan (és 1896-ban is az volt), mert a modern előírások szerint túl kicsi az íve.

Ez volt az első olimpián a királyi pár VIP-helye.

Persze kipróbáltuk.

A VIP-hely pár évvel később átkerült az ovális csúcsába, mert már onnan nyílt a legpazarabb kilátás az eseményekre, nem az ovális oldalából, mint eleinte.

Idebent isteni hűvös volt, valamint egy nagyon informatív kiállítás az olimpiák és a marathoni csata történetéről. Egyébként az ókorban egy rituálé keretében ezen az alagúton kellett végigsétálnia minden hajadonnak, mégpedig meztelenül, csak ezután mehetett férjhez. Idősebb asszonyok vigyáztak, nehogy a férfiak véletlenül kukucskálni tudjanak.

Így nézett ki a stadion az újramárványozás előtt.

A lelátó tetejéről csodaszép kilátás nyílik az Akropoliszra.

És a stadion egészére. Két domb közé épült. Azon a dombon, ahonnan a kép készült, Heródes Atticus sírja állt valamikor. Azért kapott ilyen kiemelt helyet, mert szerette Athént, sokat tett érte, és támogatta az olimpiákat. A szemközti dombon a nimfák szentélye kapott helyet. Már egyik sincs meg.

A világ egyetlen teljes egészében márvánnyal borított stadionja. Nem csúnya.

37 fok körül voltunk, de azért lefutottuk a tiszteletkört.

Eléggé jó élmény volt ott futni, ahol az első modern olimpián a célba érkező maratoni futók.

Mindketten győztünk!

Ez Averoff szobra a bejárat előtt. Szeretem ezeket a gesztusokat.

A stadiontól nincs messze az első modern athéni temető, ami 1837-ben nyílt meg, ezért ide is ellátogattunk. Nem tudom pontosan elképzelni, ez vajon hogyan zajlott, de állítólag a felszabadulás előtt, a török uralom idején nem voltak köztemetők, mert a törökök nem engedték. Elvileg családi kriptákba lehetett temetkezni, de nem egészen világos számomra, ezek hol voltak, ha nem temetőkben. Mindenesetre nagy esemény volt, hogy ez a temető megnyitotta kapuit, és innen indult útjára a modern görög szobrászat is.

Nem tudom, ez mennyire furcsa, de szeretem a temetőket. Ha külföldön vagyok, mindig igyekszem megnézni legalább egyet. Az athéni temető gyönyörű hely, és nagyon tetszett, hogy bizonyos ókori szokásokat tartanak (nyilván nem mindenki). Ez például egy halotti amfóra.

Ő pedig szerintem egy koré, vagyis lányszobor. Nem tudom, van-e benne ókori utalás, de mivel én keveset tudok a kultúráról, annak a kevésnek alapján látom benne.

Averoff mauzóleuma rögtön a főbejárat mellett található.

Ahogy Heinrich Schliemanné is. Körbejártuk.

Óriási élmény volt előtte állni, mert én őt töriórákon nagy hősnek tartottam. De most komolyan. Bejelentette, hogy ő bizony megkeresi Tróját, amire kinevették, hogy jól van, túrjad csak a földet, de nem árt, ha tudod, hogy egy mesebeli helyszínt keresel, majd fogta, és megtalálta. Úgy igaziból. A mauzóleumot ő maga építtette, és rávésette (görögül), hogy "itt nyugszik Heinrich Schliemann, a hős." A kis szerény. Egyébként Olaszországban halt meg, de a végrendelete értelmében vissza kellett hozni Athénba.

Lüszikratész khoregosz-emlékműve. I.e. 330-ban állíttatta a kórusa i.e. 344-es győzelme emlékére. Valamikor a tetején állt a díj, a tripod is. Az már rég nincs meg, de az emlékmű még áll. Előtérben egy szerencsétlen, hőségtől szenvedő kutya.

Szuveníros utca. Az egyik.

Ez is egy szuper hely volt, szuper kajával. 24 euróért két személyre adtak görögsalátát, muszakát, gyrost, két üdítőt, és desszertnek isteni finom görögdinnye-darabokat. Sajnáltam őket, mert az utca felénél vannak, és a turisták többsége már az utca két végén leül enni, így nekik alig volt vendégük, pedig nagyon jófejek, és tényleg jól főznek. Sajnos a cégérükön kézírással szerepelt a nevük, így azt esélyem sem volt elolvasni.

Tőlük is elég szép kilátás nyílt az Akropoliszra.