Érettségi

Tomi egyik húga pénteken ballagott, holnap reggel meg érettségizik. Ettől tisztára nosztalgikus hangulatba kerültem. Én nagyon szerettem érettségizni, meg azt az egész időszakot. A legtutibb az érettségi szünet volt, amikor is a fél osztály lement Szegedre három napra, a másik fele meg kiakadt, hogy mi tök hülyék vagyunk, és az érettségi szünet nem erre való. (Semmi sem múlt azon a három napon, jegyzem meg halkan.)

 

 Ez én vagyok azon a kiránduláson, nagyon művészinek éreztem a képet, hehe. Valamint feltehetőleg még első nap lőttem, mert szépen be van fonva a hajam, és olyat csak anyu tud egyedül, aki viszont nem jött a kirándulásra. Amúgy azt nézem, hogy nem is voltam kövér. Pedig mindig azzal izéltek, hogy az vagyok. Az is érdekes, hogy most, hogy végignéztem a képeket, a volt osztálytársak láttán csupa rossz érzések fogtak el. Ez ismét bizonyítja, hogy nem az osztálytársak miatt szerettem a sulit, de azt nem magyarázza meg, miért éreztem mégis jól magam a társaságukban pl. ezen a kiránduláson.

A szerenádokat élveztem, bár kicsit minden tanárnál feszengtem. Akkor volt életem első és eddigi utolsó balesete is, szerencsére csak koccanásos, remélem, mindig is egyetlen baleset marad. Semmi komoly, csak éjfél előtt nem sokkal már eléggé megfáradt az, aki vállalta, hogy hazaszállít, és az Uránia előtt nem vette észre, hogy van ott egy lámpa, ami ráadásul neki piros, és beleszállt az előtte, a pirosnál álló kocsiba. Senkinek semmi baja nem lett, csak a kocsi tört össze egy kissé. Mármint az osztálytársamé, a másik még azt is megúszta.

A ballagás is jó volt, izgalmas is, szerettem. Emlékszem, a fizikatanárunk a szertárban úgy búcsúztatott minket, ahogy a híres Muki bácsi szokta a diákjait: az összes mozgó, hangot adó, fényjelenségekkel operáló játékot / örökmozgót / mindent elindította, és ezek közt sétáltunk végig a sötét, amúgy tök csendes helyiségen. Ezen külön meghatódtam, nem mintha ismertem volna Muki bácsit. A fizikatanárunkat viszont nagyon szerettem.

 

Ezeken a képeken életem második fodrásznál készült frizurája látható. Az első a szalagavatóra készült. A harmadik az esküvői próbafizurám volt márciusban. Így megy ez.

Az érettségi is jó volt, egyedül arra haragudtam nagyon, aki hétfő este feltette a netre a matek feladatlapot, és miatta újra kellett írnunk, pedig elsőre 95%-os lett emlékeim szerint, ami nagyon megdöbbentő volt, tekintve, hogy világ életemben négyes voltam matekból. Gondolkodtam, megírjam-e újra, vagy inkább fogadjam el az évvégi négyesemet érettségi jegynek, de már korábban eldöntöttem, hogy nekem kitűnő lesz az érettségim, ezért belevágtam az újrázásba. 81%-ra sikerült, de meglett az ötös, és az volt a lényeg.

A szóbelik előtti szünetet is szerettem, király volt az a napirend. Reggel felkeltem, kiültem az erkélyre, és tanultam a tételeket, közben sütött a nap, csicseregtek a madarak, és egyedül voltam otthon. (Semmi bajom nem volt a szüleimmel, de attól még nagyon szerettem egyedül lenni is otthon.) A szóbelikből nem sokra emlékszem, csak arra, hogy az emelt törin megtudtam, Nagy-Britanniának azért kellett Görögország a második világháborúban, mert közel volt (ezt azóta sem értem), az emelt németen iszonyú ellenségesnek éreztem a vizsgáztatókat, nagyon féltem is, mi lesz, aztán 100%-ot adtak (konkrétan eltátottam a számat, amikor ezt elmondta az ofő), a középszintű magyaron meg elrontottam néhány korszak felsorolását, kettőt felcseréltem, de a tanárnő nem javított ki, és nem vont le érte pontot, csak később mondta, hogy ez volt, és hogy ne izguljak, rajta kívül senkinek sem tűnt fel. Az érettségi bizonyítvány átadása is rémlik, de az csak halványan. A bankett elég határozottan, az is jó volt, akkor javasolták a tanáraink, hogy tegezzük őket, ami nekem tök sokáig nem ment, mert nyolc év magázódás után nehéz átállni. (Néhányuknál ma is nehezen jön a számra, pedig eltelt tizenkét év.)

Na, hát szóval ez már tök régen volt, és kicsit irigylem Borit, amiért neki most van. Ha még az osztályközösségük is jó, akkor még inkább.