Vegyes vágott
Az ovisok helyesek, aranyosak, vannak fura dolgaik, de hát gyereknek mindenki ilyen. Ezen a héten abszolút az derült ki, hogy nagy adag kreativitásra és rugalmasságra van szükség ehhez a munkához.
Tegnap pl. az egyik csoport kiment az udvarra, amikor én érkeztem angolozni, és mondták az óvónők, hogy akkor az óra most elmarad, de menjek velük, és játsszak a gyerekekkel. Végül is az lett, hogy 4-8 gyerek mindig körülöttem volt, velük énekeltünk meg mondókáztunk angolul, aztán bújócskáztunk is, de angolul kellett elszámolniuk húszig.
Ma megérkeztem az első csoportba, ahol mondta az óvónő, hogy hupsz, náluk most családi reggeli lesz, ami nagyon sokáig tart, egy órával később nem mehetek vissza, beszéljek az óvodavezetővel, és legyek a másik mai csoportnál két órát. Az óvodavezető rábólintott, legyek a másikaknál két órát. Na most ez azért gáz, mert 1. egy órára való anyaggal készültem, 2. egy 3-6 éves gyereknek már 45-50 perc is megterhelő, nem még kétszer ennyi - kétszer ennyit ki sem bír, elájul a közepén, vagy elkezd zsizsegni úgy, hogy nem lehet vele kezdeni semmit. Végül úgy oldódott meg a dolog, hogy ez a csoport úgyis éppen reggelizett (nem családilag, csak úgy hétköznapilag), úgyhogy én közben odaültem azokhoz, akik már ezen túlestek, és velük beszélgettem angolul. Leginkább azzal a kislánnyal voltam el, aki a múlt héten sírdogált az órán, merthogy még új az oviban. Gondoltam, nem baj, ha építek némi bizalmat, meg stresszt oldok benne. Ez sikerült is. Megnézegettünk két könyvet, aztán memoryzni akartam, de végül csak építettünk utat a kártyákból. A vége az lett, hogy amikor mondtam, hogy kezdhetjük az órát, jöjjön oda ő is az angolos sarokba, megfogta a kezem, úgy jött. Az órán aztán még nem nagyon vett részt, de már mosolygott.
Nagyon érdekes egyébként, ahogy a nagyobb ovisok szárnyaik alá veszik a kisebbeket. Pl. egy 3 éves kislány úgy gondoskodik erről a 2,5 éves babáról, mintha az anyukája lenne. Ott van vele mindig, terelgeti, bohóckodik neki, segíti mindenben, még a kiszínezett szivárványát is ő tette be a másik kislány hátizsákjába.
Kb. 45-50 perc után kidőlt a csoport, ahogy az várható volt, úgyhogy utána megint az lett, hogy ők játszottak valamiket, én meg igyekeztem minél többjükhöz odamenni, és beszélgetni angolul arról, amit épp csináltak. Amúgy a nap végén megdicsért az óvodavezető, azt mondta, az óvónőknek nagyon tetszik az, amit csinálok, és úgy látják, csak abban kell még tanulni, hogy az egészen picikkel mit kezdjek. Hát, az biztos is.
A telefonálás ma is meg tegnap is úgy alakult, hogy 20:30 helyett már 18:30-kor végeztünk, mert elfogyott a munka. Ma volt közben kétszer fél óra leállás is, amikor mindenkit kihajított a program. Na, ez elég idegesítő, és sajnos az is, amikor rám csapják a telefont, vagy épp kioktatnak, hogy mit képzelek én, hogy idegeneket hívogatok hülyeségekkel. Nagyon erősen bízom benne, hogy nem sokáig leszek rászorulva erre a munkára, bár az is tény, hogy átlag heti két naptól azért még nem kell befordulni. Meg aztán tök jól elszínezgetek, miközben várom, hogy az automata betolja az újabb hívást. Majd lehet, hogy mutatok fényképet is a műveimről. Kár, hogy rajzolni nem tudok, tök jókra lenne idő kapcsolás közben.
A lakással kapcsolatban további furcsaságokra lettem figyelmes. A kádban nem lehet fürdeni. Nincs csap, csak zuhanyzófej, ami egy dolog, viszont úgy barkácsolta meg a nő a lefolyót, hogy nem lehet bedugni. Ennél sokkal izgalmasabb, hogy a jelek szerint nincs mélyhűtő. A hűtőben nincs külön fagyasztórész, máshol meg nincs hűtőhöz hasonlatos berendezés. Még sosem éltem olyan lakásban, ahol nincs mélyhűtő. Amennyiben nem csak elvarázsolt vagyok, hanem tényleg nincs (még rákérdezek a nőnél), az azért is szívás, mert a másik lakásban van egy kiló csirkecombom meg fél kiló darált húsom, amit nagyon utálnék kidobni, márpedig ha nincs fagyasztó, valószínűleg az lesz. Holnap hozom el a maradék cuccom, pénteken megyek Tomihoz Taferlbe, szombaton 2 körül érek haza, és nem hinném, hogy a hús kb. 3 napot kibír onnantól kezdve, hogy kivettem a mélyhűtőből. Arra még legyintek, hogy van ott még málna meg bab is, mert azt akár meg is tudom enni holnaptól péntekig. Na de másfél kiló húst?! Nem tudom, valahogy egyre határozottabban úgy érzem, hogy rácsesztem ezzel a lakással, és érdemesebb lett volna mégis a vegánba beköltözni. Ebben eddig az a legjobb, hogy nem kell sokáig itt lakni, maximum négy hónapig. De ahogy lassan kiderülnek ezek a furcsaságok, egyre vonzóbbá válik, hogy júliustól elmenjek szezonmunkára, szobalánynak.
Azért azoknak van igazuk, akik azt mondták, hogy nem eshet örökké, mert Tomi van, és tök jó együtt. De azért jobban örülnék, ha nem kellene választani, hogy a magánéletem legyen jó vagy minden más. Olyan nincs, hogy van párom is, normális munkám is meg még normális lakhatásom is? Az sci-fi? Vagy hogy kell ezt elképzelni?
Tegnap pl. az egyik csoport kiment az udvarra, amikor én érkeztem angolozni, és mondták az óvónők, hogy akkor az óra most elmarad, de menjek velük, és játsszak a gyerekekkel. Végül is az lett, hogy 4-8 gyerek mindig körülöttem volt, velük énekeltünk meg mondókáztunk angolul, aztán bújócskáztunk is, de angolul kellett elszámolniuk húszig.
Ma megérkeztem az első csoportba, ahol mondta az óvónő, hogy hupsz, náluk most családi reggeli lesz, ami nagyon sokáig tart, egy órával később nem mehetek vissza, beszéljek az óvodavezetővel, és legyek a másik mai csoportnál két órát. Az óvodavezető rábólintott, legyek a másikaknál két órát. Na most ez azért gáz, mert 1. egy órára való anyaggal készültem, 2. egy 3-6 éves gyereknek már 45-50 perc is megterhelő, nem még kétszer ennyi - kétszer ennyit ki sem bír, elájul a közepén, vagy elkezd zsizsegni úgy, hogy nem lehet vele kezdeni semmit. Végül úgy oldódott meg a dolog, hogy ez a csoport úgyis éppen reggelizett (nem családilag, csak úgy hétköznapilag), úgyhogy én közben odaültem azokhoz, akik már ezen túlestek, és velük beszélgettem angolul. Leginkább azzal a kislánnyal voltam el, aki a múlt héten sírdogált az órán, merthogy még új az oviban. Gondoltam, nem baj, ha építek némi bizalmat, meg stresszt oldok benne. Ez sikerült is. Megnézegettünk két könyvet, aztán memoryzni akartam, de végül csak építettünk utat a kártyákból. A vége az lett, hogy amikor mondtam, hogy kezdhetjük az órát, jöjjön oda ő is az angolos sarokba, megfogta a kezem, úgy jött. Az órán aztán még nem nagyon vett részt, de már mosolygott.
Nagyon érdekes egyébként, ahogy a nagyobb ovisok szárnyaik alá veszik a kisebbeket. Pl. egy 3 éves kislány úgy gondoskodik erről a 2,5 éves babáról, mintha az anyukája lenne. Ott van vele mindig, terelgeti, bohóckodik neki, segíti mindenben, még a kiszínezett szivárványát is ő tette be a másik kislány hátizsákjába.
Kb. 45-50 perc után kidőlt a csoport, ahogy az várható volt, úgyhogy utána megint az lett, hogy ők játszottak valamiket, én meg igyekeztem minél többjükhöz odamenni, és beszélgetni angolul arról, amit épp csináltak. Amúgy a nap végén megdicsért az óvodavezető, azt mondta, az óvónőknek nagyon tetszik az, amit csinálok, és úgy látják, csak abban kell még tanulni, hogy az egészen picikkel mit kezdjek. Hát, az biztos is.
A telefonálás ma is meg tegnap is úgy alakult, hogy 20:30 helyett már 18:30-kor végeztünk, mert elfogyott a munka. Ma volt közben kétszer fél óra leállás is, amikor mindenkit kihajított a program. Na, ez elég idegesítő, és sajnos az is, amikor rám csapják a telefont, vagy épp kioktatnak, hogy mit képzelek én, hogy idegeneket hívogatok hülyeségekkel. Nagyon erősen bízom benne, hogy nem sokáig leszek rászorulva erre a munkára, bár az is tény, hogy átlag heti két naptól azért még nem kell befordulni. Meg aztán tök jól elszínezgetek, miközben várom, hogy az automata betolja az újabb hívást. Majd lehet, hogy mutatok fényképet is a műveimről. Kár, hogy rajzolni nem tudok, tök jókra lenne idő kapcsolás közben.
A lakással kapcsolatban további furcsaságokra lettem figyelmes. A kádban nem lehet fürdeni. Nincs csap, csak zuhanyzófej, ami egy dolog, viszont úgy barkácsolta meg a nő a lefolyót, hogy nem lehet bedugni. Ennél sokkal izgalmasabb, hogy a jelek szerint nincs mélyhűtő. A hűtőben nincs külön fagyasztórész, máshol meg nincs hűtőhöz hasonlatos berendezés. Még sosem éltem olyan lakásban, ahol nincs mélyhűtő. Amennyiben nem csak elvarázsolt vagyok, hanem tényleg nincs (még rákérdezek a nőnél), az azért is szívás, mert a másik lakásban van egy kiló csirkecombom meg fél kiló darált húsom, amit nagyon utálnék kidobni, márpedig ha nincs fagyasztó, valószínűleg az lesz. Holnap hozom el a maradék cuccom, pénteken megyek Tomihoz Taferlbe, szombaton 2 körül érek haza, és nem hinném, hogy a hús kb. 3 napot kibír onnantól kezdve, hogy kivettem a mélyhűtőből. Arra még legyintek, hogy van ott még málna meg bab is, mert azt akár meg is tudom enni holnaptól péntekig. Na de másfél kiló húst?! Nem tudom, valahogy egyre határozottabban úgy érzem, hogy rácsesztem ezzel a lakással, és érdemesebb lett volna mégis a vegánba beköltözni. Ebben eddig az a legjobb, hogy nem kell sokáig itt lakni, maximum négy hónapig. De ahogy lassan kiderülnek ezek a furcsaságok, egyre vonzóbbá válik, hogy júliustól elmenjek szezonmunkára, szobalánynak.
Azért azoknak van igazuk, akik azt mondták, hogy nem eshet örökké, mert Tomi van, és tök jó együtt. De azért jobban örülnék, ha nem kellene választani, hogy a magánéletem legyen jó vagy minden más. Olyan nincs, hogy van párom is, normális munkám is meg még normális lakhatásom is? Az sci-fi? Vagy hogy kell ezt elképzelni?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése