A munka
Előnye, hogy Tomival lehet lenni. Meg az is, hogy minden nap van ebéd, ami még finom is. Meg kedves a tulajdonos.
Hátránya, hogy nem túl sokat lehet Tomival lenni. Úgy volt, hogy 6-tól 2-ig kell majd dolgoznom, de aztán kiderült, hogy ez téves infó. Valójában 6-tól 3-ig kell ott lenni, mert van 2x30 perc szünet. (Amit senki sem néz, a kolleginák ma az egyiket 3/4 órásra nyújtották, van ilyen.) Engem viszont valamiért 8-ra rendelnek be, így nekem nincs reggeli szünetem, csak ebédszünet, de így is fél 5-ig ott kell lenni. Na most ez nem kedvez sem az angolóráknak, sem a fordításnak, sem a Tomival levésnek. Remélem, hamar áttérünk a 6 órás kezdésre, mert ez így nem vidám.
Ma egyébként különösen gázul alakult a nap. Én fél 5-ig voltam bent, Tominak meg 3-tól 7-ig van munkaközi szünete, hát, nem örültünk annyira, hogy nem lehetünk végig együtt közben. Ehhez képest az lett a vége, hogy fél 5-kor végzett, és 6-ra visszarendelték. Így aztán annyi volt a közös időnk, hogy együtt elsétáltunk a szállásra, ahol kicsit belefeküdt az ölembe, pihent csukott szemmel kb. 10 percet, majd kelt is fel, hogy levigyen a vonathoz, és menjen vissza dolgozni. Mondtam neki, hogy ne vigyen le, pihenjünk abban a plusz húsz percben, lemegyek majd busszal, vagy lesétálok, teljesen világosban nem gáz, de egyiket sem akarta - a gyaloglás veszélyes (ez igaz, a közbeeső falvakban sincs egy fia járda sem, hát még a falvak között), a busznál meg ki tudja, jön-e, különben is pont abban az órában nem jár, amikor nekem kellett volna. Mindenesetre a lényeg, hogy miénk Tomi Zimmerstundéjának töredéke, amennyit megkap belőle, ugye, meg az este, miután valamikor este negyed 11 és éjfél között ismét hazaér a munkából, de ekkor nekem már aludnom kéne, ha reggel nem akarok hulla lenni. Tulajdonképpen ennél már jobban járnánk, ha odamennék hozzá Bécsből a szabadnapjain, esetleg hétvégén.
Nem szeretem, hogy el vagyunk vágva a külvilágtól, egy nyomorult almát nem tudok venni, mert nincs bolt a faluban, de a következő két faluban sincs, csak szuvenírbolt, nyilván, mert az tök fontos. Ebben a faluban kocsi nélkül annyi neked, mert a busz jön vagy öt alkalommal per nap, cserébe igen drága. Nem szeretem, hogy ha este érkezem a vonattal, akkor szívességet kell kérni, különben esélytelen, hogy feljussak a faluba. (A taxin elgondolkodtam, aztán mondta az egyik srác, hogy ő egyszer kipróbálta, és kb. 26 eurót fizetett a 10 perces útra. Kösz, de kösz, nem. Bécsből 17,80 a vonatjegyem.)
A munka... Nos, mára egyértelműen kiderült, hogy nem szobalányok dolgoznak itt, hanem takarítónők. Ráadásul, mivel én vagyok az új, én kapom a legtutibb feladatokat. Ma pl. guggolva, kézzel mostam fel összesen kb. 5 emeletnyi lépcsőt, amit szemmel láthatólag hetek-hónapok óta nem mosott fel előttem senki. (Oké, az egyiknek csak egy szakaszán állt a mocsok vastagon, a másikon viszont végig.) Kézzel, guggolva, mert nem mop van, hanem felmosórongy meg valami olyan felmosófa, amit nem is értek. Böhöm nagy, nem fér be sehová, nem lehet vele lemosni egy lépcsőt. Ennek mi lehet az értelme, de tényleg?
Ma amúgy szobát szinte nem is láttam belülről. Ebédig vasaltam meg hajtogattam, ebéd után megcsináltam kb. három szobát (a fürdőket a kollegina), majd visszaküldtek vasalni és hajtogatni, plusz később felmosni a lépcsőket meg mosni. De vécét és edzőtermet is takarítunk, jó nekünk. A legdurvább, hogy a többiek mind azt mondták, szeretnek itt dolgozni, tök jó hely. Közülük nem egy diplomás, ilyen szakmákkal, hogy HR menedzser meg marketinges. És rajtam kívül mindenki évek óta itt van. Én ezt nem értem. Mi ebben a jó?
És megy az intrika ezerrel. És nekem nincs hozzá kedvem. Nem érdekel, ki kit miért nem kedvel, és hogyan szólja le mennyire igazságtalanul a háta mögött. Nekem egy olyan közösség az álmom, ahol mindenki a maga dolgával törődik, szépen végzi a munkáját, és mosolyog a többiekre, és nem azzal dobja fel a napot, hogy mindenki mást fúr, ahol ér. Fárasztó, értelmetlen, lehangoló. Nem érdekel, ki szerint ki mennyire dolgozik lassan, és mennyire leviselhetetlen a stílusa (amiben amúgy négy együtt töltött munkanap alatt semmi bajt nem fedeztem fel). Az egyetlen vicces furka-piszka a következő párbeszéd volt (adalék, hogy a kisfőnökünk, aki bunkó, szabadságon van a héten):
Egyik kollegina: Mikor is jön vissza a főnök? Vasárnap? Vagy majd csak hétfőn?
Másik kollegina: Nem tudom, de nem is akarom tudni, az a fő, hogy most nincs itt.
:D
A szálláson nincs wifi most már jó másfél hónapja, ami elég kellemetlen, már csak azért is, mert így nehéz angolórákat tartani Skype-on. Nyilván senkit sem érdekel, hogy angolórákat akarok tartani Skype-on, ez az én magánügyem és egyéni passzióm, de hogy azért már mégis. Tegnap átmentem a hotelbe wifiért, de nem volt olyan hely, ahol ne zavartam volna a vendégeket (meg ők engem), így a végén beültem egy raktárszobába, ahol az ágyneműt meg a tisztítószereket tartjuk. Nagyon király volt. A wifi hiányáért cserébe papírvékonyak a falak a szálláson, a múltkor például felébredtünk arra, hogy a szomszéd szobában kifújta az orrát egy srác. Igaz, ez a hotelben is hasonlóan van, múltkor az egyik szobában hallottam, hogy a másik szoba fürdőjében a zuhanyzót takarítja a kollegina. Ha hozzávesszük, hogy igen rossz a hallásom, akkor ez azért elég kemény.
Én nem hiszem, hogy ezt ki fogom bírni szeptemberig. Ez nagyon f*s így. Nagyon fáj a hátam. Jó lenne pihenni, de nem fogok, mert holnap ovi meg telefonálás. Nincs kedvem hozzá, már bánom, hogy felajánlottam az ovinak, hogy tartsunk pótórát a keddi munkaszüneti nap helyett, de már mindegy, visszacsinálni nem lenne pofám. A napokban megszületett az egyik volt osztálytársam gyereke, és én azóta megint azon gondolkodom, vajon mitől van az, hogy a többiek ezeket a fis-fos munkákat megcsinálták 20 évesen (ha egyáltalán), aztán olyan 23, de legkésőbb 25 éves koruktól a szakmájukban dolgoznak, biztonság van körülöttük, állandóság, és szép sorjában családot alapítanak, ehhez képest én 29 évesen, basszus, lépcsőt mosok guggolva, kézzel egy szállodában. Mi a fene folyik itt? Hol fordultam nagyon rossz irányba? 27 évesen, amikor elhúztam Máltára, és ott nem kaptam angoltanári állást?
Még szerencse, hogy Tomi van nekem, nem tudom, nélküle mi lenne. (De, tudom, két hónapja otthon lennék, Pesten, és azt is utálnám, csak azt más okokból kifolyólag.)
Nem örülök, de, gondolom, ez kiderült mindazok számára, akik végigolvasták ezt a panaszáradatot.
Hátránya, hogy nem túl sokat lehet Tomival lenni. Úgy volt, hogy 6-tól 2-ig kell majd dolgoznom, de aztán kiderült, hogy ez téves infó. Valójában 6-tól 3-ig kell ott lenni, mert van 2x30 perc szünet. (Amit senki sem néz, a kolleginák ma az egyiket 3/4 órásra nyújtották, van ilyen.) Engem viszont valamiért 8-ra rendelnek be, így nekem nincs reggeli szünetem, csak ebédszünet, de így is fél 5-ig ott kell lenni. Na most ez nem kedvez sem az angolóráknak, sem a fordításnak, sem a Tomival levésnek. Remélem, hamar áttérünk a 6 órás kezdésre, mert ez így nem vidám.
Ma egyébként különösen gázul alakult a nap. Én fél 5-ig voltam bent, Tominak meg 3-tól 7-ig van munkaközi szünete, hát, nem örültünk annyira, hogy nem lehetünk végig együtt közben. Ehhez képest az lett a vége, hogy fél 5-kor végzett, és 6-ra visszarendelték. Így aztán annyi volt a közös időnk, hogy együtt elsétáltunk a szállásra, ahol kicsit belefeküdt az ölembe, pihent csukott szemmel kb. 10 percet, majd kelt is fel, hogy levigyen a vonathoz, és menjen vissza dolgozni. Mondtam neki, hogy ne vigyen le, pihenjünk abban a plusz húsz percben, lemegyek majd busszal, vagy lesétálok, teljesen világosban nem gáz, de egyiket sem akarta - a gyaloglás veszélyes (ez igaz, a közbeeső falvakban sincs egy fia járda sem, hát még a falvak között), a busznál meg ki tudja, jön-e, különben is pont abban az órában nem jár, amikor nekem kellett volna. Mindenesetre a lényeg, hogy miénk Tomi Zimmerstundéjának töredéke, amennyit megkap belőle, ugye, meg az este, miután valamikor este negyed 11 és éjfél között ismét hazaér a munkából, de ekkor nekem már aludnom kéne, ha reggel nem akarok hulla lenni. Tulajdonképpen ennél már jobban járnánk, ha odamennék hozzá Bécsből a szabadnapjain, esetleg hétvégén.
Nem szeretem, hogy el vagyunk vágva a külvilágtól, egy nyomorult almát nem tudok venni, mert nincs bolt a faluban, de a következő két faluban sincs, csak szuvenírbolt, nyilván, mert az tök fontos. Ebben a faluban kocsi nélkül annyi neked, mert a busz jön vagy öt alkalommal per nap, cserébe igen drága. Nem szeretem, hogy ha este érkezem a vonattal, akkor szívességet kell kérni, különben esélytelen, hogy feljussak a faluba. (A taxin elgondolkodtam, aztán mondta az egyik srác, hogy ő egyszer kipróbálta, és kb. 26 eurót fizetett a 10 perces útra. Kösz, de kösz, nem. Bécsből 17,80 a vonatjegyem.)
A munka... Nos, mára egyértelműen kiderült, hogy nem szobalányok dolgoznak itt, hanem takarítónők. Ráadásul, mivel én vagyok az új, én kapom a legtutibb feladatokat. Ma pl. guggolva, kézzel mostam fel összesen kb. 5 emeletnyi lépcsőt, amit szemmel láthatólag hetek-hónapok óta nem mosott fel előttem senki. (Oké, az egyiknek csak egy szakaszán állt a mocsok vastagon, a másikon viszont végig.) Kézzel, guggolva, mert nem mop van, hanem felmosórongy meg valami olyan felmosófa, amit nem is értek. Böhöm nagy, nem fér be sehová, nem lehet vele lemosni egy lépcsőt. Ennek mi lehet az értelme, de tényleg?
Ma amúgy szobát szinte nem is láttam belülről. Ebédig vasaltam meg hajtogattam, ebéd után megcsináltam kb. három szobát (a fürdőket a kollegina), majd visszaküldtek vasalni és hajtogatni, plusz később felmosni a lépcsőket meg mosni. De vécét és edzőtermet is takarítunk, jó nekünk. A legdurvább, hogy a többiek mind azt mondták, szeretnek itt dolgozni, tök jó hely. Közülük nem egy diplomás, ilyen szakmákkal, hogy HR menedzser meg marketinges. És rajtam kívül mindenki évek óta itt van. Én ezt nem értem. Mi ebben a jó?
És megy az intrika ezerrel. És nekem nincs hozzá kedvem. Nem érdekel, ki kit miért nem kedvel, és hogyan szólja le mennyire igazságtalanul a háta mögött. Nekem egy olyan közösség az álmom, ahol mindenki a maga dolgával törődik, szépen végzi a munkáját, és mosolyog a többiekre, és nem azzal dobja fel a napot, hogy mindenki mást fúr, ahol ér. Fárasztó, értelmetlen, lehangoló. Nem érdekel, ki szerint ki mennyire dolgozik lassan, és mennyire leviselhetetlen a stílusa (amiben amúgy négy együtt töltött munkanap alatt semmi bajt nem fedeztem fel). Az egyetlen vicces furka-piszka a következő párbeszéd volt (adalék, hogy a kisfőnökünk, aki bunkó, szabadságon van a héten):
Egyik kollegina: Mikor is jön vissza a főnök? Vasárnap? Vagy majd csak hétfőn?
Másik kollegina: Nem tudom, de nem is akarom tudni, az a fő, hogy most nincs itt.
:D
A szálláson nincs wifi most már jó másfél hónapja, ami elég kellemetlen, már csak azért is, mert így nehéz angolórákat tartani Skype-on. Nyilván senkit sem érdekel, hogy angolórákat akarok tartani Skype-on, ez az én magánügyem és egyéni passzióm, de hogy azért már mégis. Tegnap átmentem a hotelbe wifiért, de nem volt olyan hely, ahol ne zavartam volna a vendégeket (meg ők engem), így a végén beültem egy raktárszobába, ahol az ágyneműt meg a tisztítószereket tartjuk. Nagyon király volt. A wifi hiányáért cserébe papírvékonyak a falak a szálláson, a múltkor például felébredtünk arra, hogy a szomszéd szobában kifújta az orrát egy srác. Igaz, ez a hotelben is hasonlóan van, múltkor az egyik szobában hallottam, hogy a másik szoba fürdőjében a zuhanyzót takarítja a kollegina. Ha hozzávesszük, hogy igen rossz a hallásom, akkor ez azért elég kemény.
Én nem hiszem, hogy ezt ki fogom bírni szeptemberig. Ez nagyon f*s így. Nagyon fáj a hátam. Jó lenne pihenni, de nem fogok, mert holnap ovi meg telefonálás. Nincs kedvem hozzá, már bánom, hogy felajánlottam az ovinak, hogy tartsunk pótórát a keddi munkaszüneti nap helyett, de már mindegy, visszacsinálni nem lenne pofám. A napokban megszületett az egyik volt osztálytársam gyereke, és én azóta megint azon gondolkodom, vajon mitől van az, hogy a többiek ezeket a fis-fos munkákat megcsinálták 20 évesen (ha egyáltalán), aztán olyan 23, de legkésőbb 25 éves koruktól a szakmájukban dolgoznak, biztonság van körülöttük, állandóság, és szép sorjában családot alapítanak, ehhez képest én 29 évesen, basszus, lépcsőt mosok guggolva, kézzel egy szállodában. Mi a fene folyik itt? Hol fordultam nagyon rossz irányba? 27 évesen, amikor elhúztam Máltára, és ott nem kaptam angoltanári állást?
Még szerencse, hogy Tomi van nekem, nem tudom, nélküle mi lenne. (De, tudom, két hónapja otthon lennék, Pesten, és azt is utálnám, csak azt más okokból kifolyólag.)
Nem örülök, de, gondolom, ez kiderült mindazok számára, akik végigolvasták ezt a panaszáradatot.
Pontosan meg is válaszoltad magadnak, hogy mi fog történni. Tomival ráadásul a helyzet még csak meg sem változik, és ebbe a spirálba húz csak bele még jobban a kapcsolat. De ez miért jó neked vajon? Ráadásul jó lenne azon is elgondolkodni, hogy Tomi nélkül mi lenne, mert akkor lenne egy kis önbizalmad és felelősséged saját magaddal szemben, és nem mástól függenél. Elképzelhető, hogy nem igazán vagy tisztában azzal, hogy mit akarsz és hogy kit akarsz magad mellé, és egészen addig, amig erre nincs tök határozott válaszod, vagy nem érzékeled határozottan, hogy mi(k) az(ok) és hogy ki(k) az(ok), amit/akit/amiket/akiket szeretnél, addig campo basso. Vagy legalább egy olyan barátot szerezz, aki felhivja ilyesmikre a figyelmedet, és nem csak azt mondja, amit hallani akarsz.
VálaszTörlés"Én nem hiszem, hogy ezt ki fogom bírni szeptemberig. Ez nagyon f*s így. ... vajon mitől van az, hogy a többiek ezeket a fis-fos munkákat megcsinálták 20 évesen (ha egyáltalán), aztán olyan 23, de legkésőbb 25 éves koruktól a szakmájukban dolgoznak, biztonság van körülöttük, állandóság, és szép sorjában családot alapítanak"
De hogy valami jó is legyen
http://whistlermamaja.tumblr.com/post/133099736518/%C3%A9n-ilyen-%C3%ADzl%C3%A9stelen-k%C3%A1rpiton-k%C3%A9ptelen-vagyok#notes
De ez csak az en olvasatom, a sonkas bejegyzeses Anon voltam. Nem akartam senkit megbantani.
Nem bántottál meg senkit :) De szerintem bizonyos dolgokban félreérthető az, ami lejön a blogból.
TörlésAbban biztos vagyok, hogy Tomival szeretnék lenni, ebben a témában nincs kérdés. Sőt abban is biztos vagyok, hogy Bécsben akarok angolt tanítani. A probléma az, hogy amennyiben nem akar összejönni a Bécsben angoltanárkodás, mi legyen velem. Erre találok választ irtó nehezen.
Mert a tanárin kívül nincs más végzettségem, az viszont csak a tanításhoz jó. Ha nem tanítok, akkor csak csupa ilyen lehetőségem van, mint pl. ez a hotel is, amivel lehet éppen pénzt keresni, csak közöm nincs hozzá, ezért kedvem se. Tominak azért van szerencséje, mert ő sokkal türelmesebb és elfogadóbb nálam, tehát ő elég jól viseli ezeket a munkákat, pedig a végzettsége meg a tudása őt sem erre predesztinálja. Azért most már lassan-lassan nála is telik a hócipő így két év után, és ő is gondolkodik rajta, hogy inkább be kéne jönni Bécsbe, és itt kezdeni valamit.
A hazaköltözés meg azért merül fel bennem időről időre, mert tudom, hogy otthon lenne munkám a szakmámban, és meg is élnék belőle, miközben Bécsben kb. munkanélkülinek lenni igen-igen drága móka. Viszont közben ott van az is, hogy van bennem "némi" makacsság, aminek köszönhetően csakazértis meg akarom oldani, hogy itt tudjak maradni. Tomival szeretnék lenni, ami úgy egyszerűbb, ha Ausztriában vagyok, ráadásul a tapasztalat azt mutatja, hogy otthon kb. két hét alatt marha ideges leszek, és már azon gondolkodom, hová kéne elhúzni nagyon-nagyon gyorsan.
De majd meglátjuk, mi lesz. Több ötletünk is felmerült. Kiderül, mikor lesz elég Taferlből, meddig maradunk ott, mikor jövünk Bécsbe, melyikünk mit fog itt csinálni (én nagyon erősen bízom benne, hogy angolt tanítok júliustól, bár szerződésem még nincs, és simán lehet, hogy nem is lesz, csak szívatnak), és mikor jön el a pillanat, hogy hazamegyünk. (Mert azt is megbeszéltük már, hogy jelenleg egyikünknek sem a szíve csücske ez a hely, egyikünk sem szereti Ausztriát, mindketten a pénz miatt vagyunk itt, plusz nekem nagyon nagy bajom van az otthoni helyzettel. Abban egyetértünk, hogy a következő 5-10 évben még nem kéne hazamenni. Mivel jó együtt, és szeretnénk megtartani egymást, közös megoldáson törjük a fejünket.)
Az idézetet nem értem, mármint azt nem értem, miért idézted. Ez pont annyi, amennyi oda van írva. Nem örülök neki, hogy ilyen helyzetekbe keverem magam, amikben nem jó, és igen, bizonyos szempontból sokkal jobb lett volna megülni otthon a fenekemen, szépen csinálni a nyelviskolát meg a fordítást (amit hála az égnek így is csinálhatok), és megpróbálni kizárni mindazt, ami otthon van. Csak pont ez utóbbira vagyok képtelen, ezért nem bírtam megmaradni otthon, ezért mentem Máltára. Ott van elszúrva a dolog (most, hogy így nyugodtabban átgondoltam a dolgaimat), hogy nem eleve CELTA-val mentem Máltára. Akkor kb. egy év külföldi tanítási tapasztalattal (és CELTA-val) érkeztem volna meg Bécsbe, és úgy már sokkal előrébb tartanék, nem a túlélésre kellene játszani. A jó benne az, hogy minden valószínűség szerint akkor is megismertük volna egymást Tomival (ha végiggondolom, hogyan is történt ez).
No, mindegy, valami majd lesz, csak ezt a hotelt érzem megint zsákutcának. És még a hátam is fáj, mint az állat.
Anon, legalább két napot gondolkodtam, milyen sonkás bejegyzésre utalsz, honnan kellene téged ismerni. Ha jövőre is jössz egy bántónak szánt kommenttel (gondolom, hogy bántónak szánod, hiszen különben nem írnád oda a végére, hogy senkit sem akartál megbántani - visszanéztem, már tavaly is odaírtad), akkor mindenképp linkeld ezt vagy a sonkás bejegyzést, légyszi, mert egy év múlva már megint elképzelésem sem lesz róla, ki vagy. Egy-egy komment nem hagy bennem ilyen mély nyomokat. Amúgy azon is érdemes lehet elgondolkodni, mennyi értelme van megmondós megjegyzést írni egy olyan bloghoz, amit a jelek szerint nem olvasol rendszeresen, így fogalmad sincs, mi miért történik az írójával.
TörlésÉs köszi a képet :) A kárpit tényleg nem túl szép, azt meg kell hagyni.
VálaszTörlésHa már ílyen részletesen felmerült a téma, én azt az egyet nem értem, hogy Tomi hogyan hagyhatta, hogy ezt miatta bevállald.
VálaszTörlésNa jó, még azt sem értem, hogy ha a "f*s"-t kimoderáltad, akkor a "fis-fos"-t miért nem? :D
Tomi nem felelős a döntéseimért. Bement a főnökhöz, megkérdezte, mehetek-e hozzá látogatni (mert karácsony óta kikerült, hogy csak családtag mehet be, ő is csak előzetes bejelentés után), mire a főnök azt mondta, oké, mehetek, de inkább ne látogatóba menjek, hanem szobalánynak, mert nagyon kell neki plusz egy ember, és még franciaágyas szobát is kapunk. Tomi mondta erre neki, hogy nem hiszi, hogy jönnék, amúgy is van nekem az ovi, mire a főnök kérte, hogy azért kérdezzen meg. Erre megkérdezett, és köpni-nyelni nem tudott, amikor azt mondtam, oké, próbáljuk meg, de csak júliustól, ovi után. Ezek után odamentem beszélgetni a főnökkel, aki azzal nyitott, hogy következő szerdától kezdjek (ez pénteken volt), és minden hétfőn meg kedden ovizhatok, plusz egy szabadnap, szóval 4 nap munka a hotelben, de neki nagyon-nagyon kell ember. Tomi még ezek után is többször elmondta, hogy nem muszáj ezt csinálni, ha nem akarom, ő nem fog megharagudni, ha azt mondom, hogy inkább nem megyek oda. Elmondta, hogy sok és nehéz a munka, a közvetlen főnök egy bunkó, valamint sejtette, hogy miután iszonyú erőkkel keresek angoltanári munkát, nem fog bejönni nekem a szobalánykodás. Viszont magából kiindulva gondolhatta, hogy mégis kibírom, hiszen azért ő is több diplomával szeleteli a zöldséget, és bár néha morog, azért csak csinálja két éve. Amúgy most is elmondta, hogy bármikor visszajöhetek Bécsbe, maximum annyi történik, hogy jön velem, mert eléggé sok most neki, hogy másfél hónapja a 8 órás munkaideje szinte mindig 10-12 órás.
TörlésA második kérdésre az a válasz, hogy hulla fáradt voltam, és nem tűnt fel, hogy még egyszer használtam a kifejezést :D Mindegy, már így marad.
Azt hiszem, értem. A dolog neve: szerelem. Ilyenkor még a fos is rózsaszín, de ez rendben van. Azt se felejtsük el, hogy pénzt keresel vele, annyit amennyit. Az pedig, hogy nem adnak neked tanári állást nem a te hibád, ilyen az osztrák nép. A brit is ilyen. Nyugodjunk bele, mi mindig csak magyarok maradunk, akármilyen hiperszuper diplománk vagy munkatapasztalatunk is van. Azért, ne add fel, ahogy idővel a munka is könnyebb lesz, úgy lesz egyre közelebb a szeptember. És ez a munka nem szégyen, hanem piszok nehéz. Én az a barátod vagyok, amelyik veregeti a vállad, mert láthatóan boldog vagy ezzel a fiúval, és biztos vagyok benne, hogy vannak közös célok, ami nyilván nem az, hogy ebből a munkakörből mentek nyugdíjba. :) és amíg szeretet van, addig a fisfos is elviselhető. Hiszen tudjuk, milyen még fisebbfosabb egyedül.
VálaszTörlésÉn drukkolok neked, hogy megoldódjon ez a helyzet, akár a kivárással, akár valami csuda munkaajánlat folytán. :)
<3
TörlésNos, igen, valóban kezd már sok lenni az osztrákoknak a külföldiből, lehet, hogy ez is oka a nehézségeknek. Ez a munka ugyan nem szégyen, de olyan távol áll tőlem, hogy ihaj. Nem minden részletében, mert pl. szívesen hajtogatok törölközőt, szívesen vasalok (ipari vasaló van, hála az égnek, azzal még én is elboldogulok), sőt a szobák összepakolásával sincs gondom. Az egyéb takarítási feladatokkal, az intrikával és a kiszámíthatatlansággal van. (Amikor pl. 3 előtt 5 perccel közlik, hogy nem 3-ig, hanem fél 5-ig kell maradnom, az kicsit gáz. Na, jó, nagyon.)
Tomival valóban vannak közös tervek, először is az, hogy júliusig vagy szeptemberig kibírjuk ezt (az eredeti terv a szeptember volt, de ha taníthatok nyáron, akkor júliusra módosul), aztán Bécsbe költözünk együtt. A többi meg kiderül.
Köszönöm szépen, édes vagy, és legyen neked igazad, oldódjon meg a helyzet valahogy (végre már...) :)
Amúgy még azt is meg szerettem volna kérdezni Anontól, a barátaim hogy kerültek most képbe, de aztán elfelejtettem. Anon, ha látod itt, magyarázd el ezt nekem, légyszi! Köszi!