Business as usual
Csinálom, amit szoktam.
Rengeteg dolgom van, ezekkel nem úgy haladok, ahogy kéne, ezért sokat stresszelek, és szerintem ez okozza azt, hogy tök nehezen ébredek fel reggel, átlagosan egy-másfél órával később, mint ahogy ordítani kezd a fülem mellett két mobiltelefon.
Azért haladok, csak lassan, és mivel a haladás jó, szoktam neki örülni.
Heti kétszer edzés van. Ha esik, ha fúj. Meg is volt az első alkalom, meg is lepődtem. 8 hónap kihagyás után tök simán ment a stepen a koreográfia, úgy, mintha el sem mentem volna, mintha múlt héten lettem volna edzésen legutóbb. Lazán kibírtam a 2x60 percet. Nagyon jól is esett, ahogy az is, hogy a többiek meg Krisz örültek nekem. Most nem szóltam, hogy megyek, nehogy úgy járjak, mint karácsonykor, amikor szóltam, aztán úgy elaludtam az edzés napján délután 2-kor, hogy éjfélkor tértem magamhoz.
A visszarázódás helyenként azért döcög, pl. edzésről hazafelé olvastam a villamoson, és gond nélkül leszálltam egy megállóval korábban, mint kellett volna. Sebaj, sétáltam egyet.
További örömhír, hogy egy hete adtam le a legutóbbi fordítást (ez volt a tizedik!*), és már meg is kaptam a következőt. Elolvastam belőle 5%-ot (e-bookban kaptam meg, ilyenkor nem az oldalszámot nézem), és az már látszik, hogy normális, értelmes mondatok vannak benne, meg humor meg izgalom meg az is, hogy tök jó lesz az egész. Eléggé örülök.
Voltam egyébként moziban is, majd mindjárt írok arról is. (Igen, Skóciáról is. Még kettőt. Valamikor a közeljövőben. Egyelőre élvezem, hogy lassan visszaszokom a blogolásra.) Holnap meg megyek majd moziba (jövő héten is kétszer, önkényeztetés van), meg előtte még futni, és nagyon kíváncsi leszek, most jobbat futok-e, mint múlt csütörtökön.
És még az is jó, hogy találtam kettlebellt nem messze a lakásomtól (jó, hát azért negyed órát sétálni kell), és az fogott meg benne, hogy ugyanaz a neve, mint a máltai teremnek, és azt hiszem, jövő héten megnézek majd magamnak egy edzést. Legjobban persze a street workout tetszene, de ahhoz gyáva vagyok, úgyhogy marad a kettlebell. Esetleg majd megkérem Danit, hogy vigyen el magával egy ilyen játszótéri edzésre, hátha jó lenne az nekem.
Meg az is teljesen jó, hogy találtam a mélyhűtőmben citromos fagyit és töltött káposztát. Meg az is, hogy főztem tökfőzeléket, ami ugyan állagra megint nem lett főzelék, csak miután kihűlt, de azért finomra sikerült, és holnap főzök hozzá hagymakrémlevest is, mert maradt a túrós tészta után egy csomó szalonnám, amit pörkölve bele akarok dobálni. Mármint a hagymakrémlevesbe. Meg amúgy sem csináltam még soha hagymakrémlevest, épp itt az ideje, hogy megpróbáljam.
Búcsúzóul egy szép kép a Parlamentről, ami mellett a mozizás és az edzés között sétáltam el.
*Ez azért esemény, mert az első fordítási munkám végzése közben abban állapodtam meg magammal, hogy akkor tekintem majd magam igazi műfordítónak, ha már lefordítottam tíz könyvet. Ezek szerint most már igazi műfordító vagyok, legalábbis a saját meghatározásom szerint.
Rengeteg dolgom van, ezekkel nem úgy haladok, ahogy kéne, ezért sokat stresszelek, és szerintem ez okozza azt, hogy tök nehezen ébredek fel reggel, átlagosan egy-másfél órával később, mint ahogy ordítani kezd a fülem mellett két mobiltelefon.
Azért haladok, csak lassan, és mivel a haladás jó, szoktam neki örülni.
Heti kétszer edzés van. Ha esik, ha fúj. Meg is volt az első alkalom, meg is lepődtem. 8 hónap kihagyás után tök simán ment a stepen a koreográfia, úgy, mintha el sem mentem volna, mintha múlt héten lettem volna edzésen legutóbb. Lazán kibírtam a 2x60 percet. Nagyon jól is esett, ahogy az is, hogy a többiek meg Krisz örültek nekem. Most nem szóltam, hogy megyek, nehogy úgy járjak, mint karácsonykor, amikor szóltam, aztán úgy elaludtam az edzés napján délután 2-kor, hogy éjfélkor tértem magamhoz.
A visszarázódás helyenként azért döcög, pl. edzésről hazafelé olvastam a villamoson, és gond nélkül leszálltam egy megállóval korábban, mint kellett volna. Sebaj, sétáltam egyet.
További örömhír, hogy egy hete adtam le a legutóbbi fordítást (ez volt a tizedik!*), és már meg is kaptam a következőt. Elolvastam belőle 5%-ot (e-bookban kaptam meg, ilyenkor nem az oldalszámot nézem), és az már látszik, hogy normális, értelmes mondatok vannak benne, meg humor meg izgalom meg az is, hogy tök jó lesz az egész. Eléggé örülök.
Voltam egyébként moziban is, majd mindjárt írok arról is. (Igen, Skóciáról is. Még kettőt. Valamikor a közeljövőben. Egyelőre élvezem, hogy lassan visszaszokom a blogolásra.) Holnap meg megyek majd moziba (jövő héten is kétszer, önkényeztetés van), meg előtte még futni, és nagyon kíváncsi leszek, most jobbat futok-e, mint múlt csütörtökön.
És még az is jó, hogy találtam kettlebellt nem messze a lakásomtól (jó, hát azért negyed órát sétálni kell), és az fogott meg benne, hogy ugyanaz a neve, mint a máltai teremnek, és azt hiszem, jövő héten megnézek majd magamnak egy edzést. Legjobban persze a street workout tetszene, de ahhoz gyáva vagyok, úgyhogy marad a kettlebell. Esetleg majd megkérem Danit, hogy vigyen el magával egy ilyen játszótéri edzésre, hátha jó lenne az nekem.
Meg az is teljesen jó, hogy találtam a mélyhűtőmben citromos fagyit és töltött káposztát. Meg az is, hogy főztem tökfőzeléket, ami ugyan állagra megint nem lett főzelék, csak miután kihűlt, de azért finomra sikerült, és holnap főzök hozzá hagymakrémlevest is, mert maradt a túrós tészta után egy csomó szalonnám, amit pörkölve bele akarok dobálni. Mármint a hagymakrémlevesbe. Meg amúgy sem csináltam még soha hagymakrémlevest, épp itt az ideje, hogy megpróbáljam.
Búcsúzóul egy szép kép a Parlamentről, ami mellett a mozizás és az edzés között sétáltam el.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése