Furcsaságok

Tegnap egy új ember volt a boltban délután, egy srác, aki egy ideje már a cégnél dolgozik, de nálunk még sosem járt. Nadine már este írt, hogy majd nézzem meg reggel, van-e mínusz, mert biztos, hogy lesz, mert ez egy hülye. Oké. (Neki mondjuk mindenki hülye.) Azzal kezdődött a nyitásom, hogy nem jó karok voltak lekattintgatva a kapcsolótáblán, tehát nem jó helyeken csapta le az áramot a srác. Lekapcsolta például az italautomatát, ami annyira nem szerencsés, mert alapvetően az a jó, ha még reggel is hidegek az üdítők, viszont nem kapcsolta le a tévékről az áramot, így amit elfelejtett kikapcsolni, az egész éjjel bulizgatott magában. Az asztalokat és székeket nem tette a helyére, csak úgy nagyjából, az asztalokat nem törölgette le. A kasszakulcsot nem oda tette, ahová kell, úgyhogy én vagy 20 perc keretében feltúrtam a boltot, nem találtam sehol, majd felhívtam Nadine-t, hogy nincs meg, mire ő felhívta a srácot, hogy mit csinált vele, aztán kiderült, hogy olyan helyre rejtette, ahol soha nem találtam volna meg magamtól. No de ezekről a dolgokról nem ő tehet leginkább, hanem az, aki betette hozzánk, és ott is hagyta mindenféle útmutatás nélkül. Ahol először dolgoztam, ott nem foglalkoztunk a székekkel és asztalokkal (nem tudom, miért, de valahogy mindig a helyükön maradtak, a törölgetés meg reggeli feladat volt), minden kart le kellett kattintani a kapcsolótáblán, és a kasszakulcsot nem ott tartottuk, ahol Nadine tartja - ha csak úgy átraktak volna ide, akkor ezeket a dolgokat jó eséllyel én is elszúrom, mert nem lett volna okom arra gyanakodni, hogy itt ezeket máshogy kell csinálni. Volt mínusz is a kasszában, összesen 10 euró. Később Nadine elmesélte, hogy nagyon laza a srác, épphogy szét nem esik, és közölte vele, hogy ő majd kivesz 10 eurót a kasszából, mert neki lehet, és amikor Nadine erre azt mondta, hogy rohadtul nem lehet, akkor a srác azt válaszolta, neki Nadine ne dirigáljon, ő akkor vesz ki pénzt, amikor akar. Nyilván nem tudhatom, ez az egész pontosan hogyan zajlott, de azért elég izgalmas lehetett a szituáció, ha ennek csak a fele igaz. Nadine reménykedik benne, hogy kirúgják a srácot, én meg abban, hogy nem, és esetleg pénteken mégsem kell dupla műszakot nyomnom. Ja, mert persze még tegnap írt Nadine, hogy az utolsó napomon dupláznom kell, hogy neki legyen szabadnapja - nyilván pénteken szerettem volna hazamenni, de hát akkor ezt most buktam. Mindegy, majd szombat reggel, a kutyaetológiai konferencia, amire igyekszem, úgyis csak 3-kor kezdődik.

Nadine-nak tegnap sikerült véletlenül hazavinnie az italautomata kulcsát, amivel csak az volt a probléma, hogy én ma reggel nem tudtam feltölteni az automatát, márpedig elég foghíjas volt a készlet. Amikor a főnök bejött, hogy tegyen nekem a kasszába pénzt (kb. üres kassza várt reggel), szóltam neki, hogy nincs kulcs az automatához, mire ő odaadta a sajátját. Amint elment, már neki is láttam a feltöltésnek. Két órával később egyszerre írtak Nadine-nal, hogy ne töltsem fel az automatát, majd Nadine megcsinálja. Megírtam mindkettőjüknek, hogy már késő, még akkor megcsináltam, amikor a főnök elment innen. Erre Nadine: "Kérlek szépen, ugye, nem hagytad nyitva az automata ajtaját egy pillanatra sem? Abban van az összes pénz!" Ezen a ponton kissé irritálódtam attól, hogy úgy tűnik, tényleg teljesen kettyósnak, jobb esetben óvodásnak néznek (csak azt nem tudom, mivel szolgáltam rá erre). Egyrészt tudom, hogy ott a pénz, mert nem egyszer láttam már, másrészt soha nem hagyom nyitva az automatát, amíg visszamegyek a raktárba a következő kör italért, ha nyitva a bolt, mert nyilván nem kockáztatom meg, hogy valaki esetleg megörül az ingyen üdítőnek, aztán lenyúl ezt-azt, én meg fizethetem ki. Mennyire kellene sötétnek lennem hozzá, hogy hosszú percekre tárva-nyitva hagyjam a bent ülő tíz vendégnek azt a gépet, de most őszintén?

Reggel visszaírt a másik magyarok vezette nyelviskola is, hogy hívjam fel őket, és megbeszélünk egy személyes találkozót. Egészen megörültem, hogy na, lehet, hogy mégsem kell most azonnal hazarohannom CELTA-zni. Fel is hívtam a vezetőt, aki meg is kérdezte, hogy én az angoltanár vagyok-e. Mondtam, igen. Na, hát az jó, neki némettanár kell. Hát... De hát ő megnézte az önéletrajzomat, és bele van írva, hogy van ilyen végzettségem. Igen, de az is, hogy nincs benne tapasztalatom, ennek okán nem érzem magam magabiztosnak, nem szívesen tanítok németet. Pedig még fiatal vagyok, és biztos meg tudnám tanulni azt a módszert, amivel ők tanítanak, és nekik nem kell angoltanár, csak németes, és akkor miért írtam, hogy némettanár vagyok. Na most az e-mail tárgya az volt, hogy "Jelentkezés angoltanári munkára", az önéletrajzomban fel van sorolva mintegy 14 évnyi angoltanári tapasztalat (jó, ebből csak 9 év nyelviskola, a többi magántanárkodás), valamint 0 évnyi némettanári, a motivációs levelem arról szól, hogy a szívem csücske az angol és annak tanítása, és én olyan profi angoltanár vagyok, amilyet még nem hordott a hátán a Föld, valamint az egész anyagot angol nyelven küldtem el (azzal a megjegyzéssel, hogy igény esetén magyarul és németül is elérhető). Akkor most nem biztos, hogy értem. Végül is abban maradtunk, hogy szól, ha majd angoltanárt keres.

Mindenesetre az már biztos, hogy igenis most kell hazamenni CELTA-zni. Holnap este 6-kor lesz a skype-os interjú (majd szurkoljatok, légyszi!), és ha annak az eredménye megvan, és pozitív, akkor fogom közölni a jó hírt Nevenával és Sophie-val. Szegény Nevena, tuti megrúg. De hát ez van, tényleg nem látom más módját a boldogulásnak.