És eljött a nap,
amikor letiltottam a Facebookon egy kisbaba fényképét.
Először csak azt akartam beállítani, hogy nem akarom követni a posztot, de mivel nem az anyuka tette ki a képet, hanem az apuka, aki nem az ismerősöm, és tagelte rajta anyukát, ilyen lehetőség nem volt, csak olyan, hogy letiltom. Úgyhogy akkor ezt tettem.
Semmi baj nem volt vele, amikor kikerült az oldalra, lájkoltam, örültem, hogy szép kisfiú. De amikor egész nap óránként került a hírfolyamom tetejére, mert az anyukájával közös ismerőseink sorra lájkolták (gimis osztálytársak és évfolyamtársak, vannak néhányan, az elkövetkezendő napokban várhatóan mind a 60-80 ember sorra lájkolja majd a képet), kicsit eltört bennem valami. Már eleve nem könnyű nekem a helyzet, hogy neki most született kisbabája, nekem meg párom sincs, nemhogy gyerekvállaláson gondolkozhassak, pedig nagyon szeretnék gyereket évek óta, és úgy érzem, az már túl kegyetlen, hogy óránként kell szembesülni a képpel.
De majd nekem is jó lesz egyszer az életemnek ez a része is, állítólag.
Először csak azt akartam beállítani, hogy nem akarom követni a posztot, de mivel nem az anyuka tette ki a képet, hanem az apuka, aki nem az ismerősöm, és tagelte rajta anyukát, ilyen lehetőség nem volt, csak olyan, hogy letiltom. Úgyhogy akkor ezt tettem.
Semmi baj nem volt vele, amikor kikerült az oldalra, lájkoltam, örültem, hogy szép kisfiú. De amikor egész nap óránként került a hírfolyamom tetejére, mert az anyukájával közös ismerőseink sorra lájkolták (gimis osztálytársak és évfolyamtársak, vannak néhányan, az elkövetkezendő napokban várhatóan mind a 60-80 ember sorra lájkolja majd a képet), kicsit eltört bennem valami. Már eleve nem könnyű nekem a helyzet, hogy neki most született kisbabája, nekem meg párom sincs, nemhogy gyerekvállaláson gondolkozhassak, pedig nagyon szeretnék gyereket évek óta, és úgy érzem, az már túl kegyetlen, hogy óránként kell szembesülni a képpel.
De majd nekem is jó lesz egyszer az életemnek ez a része is, állítólag.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése