Ma volt az első munkanapom-pom-pom

Hosszú és eseménydús napom volt, sejtitek, hogy ez mit jelent...

Megvolt az első nap. Eligazítás, a cég történetének, feladatának és szerkezetének ismertetése, a főnökök és a részlegek bemutatása, majd a saját részlegünk trénerével az ügyfél (esetemben a randioldal) megismerése.

Tizenegyen vagyunk újak, a másik tíz ember egyike a közvetlen kollégám lesz. Félig spanyol, félig német lány, Irina, otthon mindig spanyolul beszélnek, úgyhogy a németet szeretné csiszolni. Ez nekem kapóra jön, mert így beszédben ő is hibázik, ő is bizonytalan egy kicsit, így nem érzem magam tök hülyének. Ráadásul egyfelé lakunk, úgyhogy a nap végén együtt jöttünk haza, és akkor is végig németül beszélgettünk. Aranyos volt, amikor sokadszor használta a német szövegben a waitress szót, és én, a naiv megkérdeztem, hogy ezt is átvették-e (sok mindent átvesznek, pl. anyu-apu lehet Mum és Dad is, omg), mire ő: "Jézusom, úgy keverem az angolt meg a németet, hogy fel sem tűnik!"  Irinán kívül van még a kezdők közt egy müncheni lány meg egy bécsi srác, úgyhogy a szüneteket négyesben töltöttük, és németül beszélgettünk. Jó volt 

A cég nagyon barátságosnak tűnik, mindenki kedves, mosolyog, a főnökök bratyiznak, van fejlődési lehetőség (ezt többször kiemelték, hogy nagyon fontos, mert állítólag hamar meg fogjuk unni az ügyfélszolgálatosdit, és érdemes felfelé "menekülni"). Vannak munkaidőn kívüli közös progamok, bulik, minden szerdán friss gyümölcs, minden pénteken fagyi (  engem megvettek), minden hónap utolsó péntekén, délután 3-kor szülinapi buli a hónap szülötteinek tiszteletére, amire bárki ellátogathat, és akkor kap egy szelet tortát (úúú, újfent megvettek), valamint korlátlan mennyiségű ásványvíz.

Kiderült, mire kell a máltai személyi: ha van, akkor januártól 15%-ot adózom, ha nincs, akkor 30-at. Szóval that's it, az első szabad délelőttömön Valletta lesz a program, és a személyi kiváltása. Amúgy meg tiszta Hawaii/karácsony: mivel idén már sehogy sem tudok 8500 eurós keresetet összehozni, nem kell adóznom, minden fillért meg fogok kapni, és csak januártól vonnak 

Holnap tovább ismerkedünk a randioldallal négyen, akik ehhez a részleghez jöttünk (Irinával németül e-mailezünk, az egyik srác hollandul, egy másik lány meg angolul telefonál). Kíváncsi leszek. A részlegünk trénere egy brit pasi, de annyira brit, hogy ha nem tudnám, akkor is tudnám. Én eddig azt gondoltam, a britekre vonatkozó sztereotípiák csak szurkálódásból vannak, de már látom, hogy van, akire legalább részben ráillenek  (Teljesen komoly, hűvös, távolságtartó, viszont van humora, de a poénokat is faarccal löki.) Amúgy meg a világ minden tájáról vannak/lesznek kollégák, fel is hívták a figyelmünket arra, hogy legyünk tekintettel a kulturális különbségekre, és arra, hogy ami nekünk oké, lehet, hogy mást a plafonra kerget. Juuuj, nagyon jó lesz ez, úgy érzem Viszont amíg 9-re járok, nem kelek többet 7-kor, mert csak azt értem el vele, hogy iszonyú álmos voltam egész nap, de nem kellett a másfél óra a készülődéshez. Holnap fél 8  Hurrá! (Ne utáljatok, lesz ez majd sokszor fél 6 is a betanítás után!)

Ha már kulturális különbségek. Ha van valami, ami Máltán a plafonra kerget engem, az a pontosság, illetve annak hiánya. Ha megbeszéljük egy társasággal, hogy fél 7-kor találkozunk, akkor az első ember már be is fut 7 körül. Így volt ez eddig minden olyan programnál, amit a CS-esekkel szerveztünk, tehát a múlt keddi iszogatásnál, a tegnapi BBQ-nál és a mai iszogatásnál is. Nem tudom, hogyan fogom ezt megszokni, de az elfogadás lesz a módszer, mert ezt átvenni semmiképp sem akarom, nehogy aztán úgy maradjak, miután elhagyom a szigetet.

Ma van Laura utolsó estéje Máltán, úgyhogy összejöttünk egy búcsúiszogatásra. Ott volt még Jia Wei a lakótársával, Michaellel, valamint Ruben. Ittunk egy-egy valamit, ki üdítőt, ki sört, beszélgettünk két órát, aztán elbúcsúztattuk Laurát. Merthogy eszembe jutott, hogy ez a lány semmi máltai édességet nem kóstolt, amíg itt volt, ezért vettem neki egy csomaggal. A mézes karikát akartam, de az nem volt a boltban, úgyhogy maradtam a rózsaszín tetejű, babapiskóta alakú, töltött izénél (nem tudom, emlékeztek-e a képre), mert az is isteni finom. Aranyos volt, meghatódott  Michael volt még érdekes, a német pasi, aki angoltanfolyamra jött, két hétre. Van egy online vállalkozása, és Ruben megkérte, hogy magyarázza el az oldal működési elvét. Ez szerintem semmilyen nyelven sem könnyű, de idegen nyelven tuti, hogy nagyon nehéz. Michael tök szépen elmondta, amit akart, időnként megkérdezett egy-két szót Jia Weitől (ő Németországban orvostanhallgató öt éve, tökéletesen beszél németül), de amúgy simán megoldotta. A végén valami belemenős kérdésnél feladta, jól ki is nevette mindenki, meg is jegyezte Ruben, hogy majd a tanfolyam végén visszatérnek erre a kérdésre. Én meg mondtam neki, ne rájuk hallgasson, hanem rám, aki angoltanár vagyok, és higgye el nekem, hogy aki ilyen összetett dolgokat ilyen részletesen el tud magyarázni idegen nyelven, és csak ennyi szót "néz meg a szótárban", az nagyon jó úton halad. Ezek után búcsúzáskor úgy megölelgetett, hogy majd összetört (2 méter 3 centi, nem kis ember), és azt mondta, mindent köszön. Hát de milyen aranyos már ő is! Laurával és Rubennel ők továbbmentek Paceville-be, mert Laura akart még egy utolsót bulizni, én hazajöttem a szüleimmel beszélni meg főzni holnapra ebédet (meg amúgy sem nyerte el a tetszésemet Paceville az első és eddig egyetlen látogatáskor), Jia Wei meg megfázott, úgyhogy hazament pihenni. Hazafelé vicces módon belefutottam a CS svéd szervezőjébe, Jonasba, aki mondta, hogy ő kicsit eltévedt, nem igazán tudja, hol van, mire útbaigazítottam, mert szerencsére olyat keresett, amiről pont tudom, hol van. Sliema nagyon-nagyon kicsi, ez derült ki ebből  Meg hogy segíteni tök nagy öröm.

Egyebek között a túrós táska is hiányzik, de nem kicsit. (Meg kell tanulnom túrós táskát és kakaós csigát sütni, nincs mese.) A mai ebédszünetben kimentem a boltba, és találtam is egy túrós táskának tűnő dolgot, meg is vettem nagy vidáman, hogy vééégreee! És kiderült, hogy sós. De ettől még finom, csak elsőre nagyon fura volt. Az abszolút jó hír viszont, hogy ebből a péksütiből ítélve az itteni túró pont olyan, mint az otthoni, úgyhogy helló, palacsinta a hétvégén 
ú, alig várom!

Egy kis színes a máltai vezetésről: kereszteződéshez érve nem lassítunk, hanem dudálunk. Hmm.