Állásinterjú

Kb. az itt-tartózkodásom második hetében tette ki a Facebookra, az egyik "külföldiek Máltán" csoportba egy német nő németül, hogy munkatársat keresnek a cégénél, egy ügyfélszolgálatra, ahol csak e-mailben kell kommunikálni. Azonnal írtam neki, ő elküldte az önéletrajzomat a főnökének, aki küldött nekem egy tesztet (12 perc alatt 50 kérdés), plusz két e-mailt, amit felhasználók küldtek a cég másik ágának, ahol online hirdetéseket moderálnak, és azokra kellett válaszolnom. Aztán lett nagy csend. Négy nappal a teszt után megkérdeztem a Facebookon a német nőt, Antjét, tud-e valamit arról, mi történik, azt válaszolta, ne aggódjak, a kiértékelés sokáig tart. Aztán kiderült, hogy a magyar főnök szabadságon volt, de még mindig nem volt előrelépés, úgyhogy felhívtam őket, és akkor megígérték, hogy erre a hétre kapok időpontot interjúra. Kedden fel is hívtak, hogy péntek délelőtt mehetek. Úgyhogy miután megnéztem két és fél órányi Rexet eredetiben, és elolvastam 2/3 Kishont (A legjobb autós történetek, nagyon jó) németül, tegnap odamentem.

A magyar főnök és a német csoportvezető interjúztatott. Úgy kezdődött, hogy fél órát kellett beszélnem németül, amiben jól elfáradtam, mert ilyen már időtlen idők óta nem történt. Kedvesek és jófejek voltak, de azért én úgy izgultam, hogy valahol a 20. percben összeakadt a nyelvem, és csak a 29.-ben gubancolódott ki legközelebb. Ezek után kaptam egy német nyelvi tesztet meg 15 percet, viszont egyedül hagytak a telefonommal, amin nézhettem az időt. Meglepően gyorsan végeztem, és még átnézni is volt időm, de frusztrált, hogy túl sok kérdésnél tippeltem. A negyed óra végén visszajött a magyar férfi, és mondta, hogy majd jövő hét elején értesítenek. Én úgy éreztem, nem ment túl jól a dolog, ezért keresgéltem is tovább az állásajánlatok között, amikor egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy jött egy e-mail:

MEGKAPTAM!

Jövő hét utáni hétfőn már kezdek is :) Húúú! Minden intéznivalóban segítenek majd, a bank házhoz fog jönni az irodába számlanyitásra, munkavállalási nem kell, mert EU-tagország állampolgára vagyok, és amint megvan a szerződésem, azonnal mehetek helyi TAJ-számot csináltatni. Jaj, nagyon jó! Arról nem is beszélve, hogy pont Antje fog betanítani :) Írt nekem, hogy nem tudja, tudok-e már hivatalos eredményt, de nagyon jól ment tegnap a dolog, ezért jó eséllyel hamarosan kollégák leszünk :) Visszaírtam neki, hogy gondoltam ám rá, de úgy terveztem, hétfőn fogok írni neki, amikor már kezemben a szerződés. Ééés amit ez még jelent: lesz egy step padom! Hetekkel ezelőtt megígértem magamnak, hogy ha kapok állást, kapok egy step padot, hogy tudjam imitálni Krisz edzéseit, amik iszonyúan hiányoznak nekem, de az itteni termekben vérszegény a step oktatás.

Azért hihetetlen egy személyiségem van nekem, meg kell mondanom. Eddig stresszeltem, hogy nincs munka, most stresszelek, hogy vajon meg fogok-e felelni, mi van, ha rosszul ítéltek meg, meg ilyen marhaságok. Jó, igazából pontatlan, hogy stresszelek, mert nagyon gyorsan leállítottam magam azzal, hogy 1. feltehetőleg elég sok állásinterjút levezettek már, tudják, miért választottak ki, 2. valóban rozsdás a németem szóban, de pl. Antjének simán írogatok e-maileket, és újraolvasáskor azt látom, hogy nyelvtanilag is korrektek, tehát valóban az van, hogy az íráskészségem nem szenvedett nagyobb károkat a nem-használat során, és itt írni kell majd, a beszédkészségemet meg azért várhatóan gyorsan felfejleszti, hogy főként német kollégák között  fogom tölteni a napjaimat, 3. természetesen nem vetnek azonnal a mókusok elé, ott lesz Antje, aki meg fogja mutatni, el fogja magyarázni, mit hogyan, 4. amit mondtam magamról, az mind igaz: tényleg kedves vagyok, szorgalmas, tényleg nagyon szeretnék németül dolgozni, tényleg nagy kedvem van most egy kicsit elkalandozni a tanítástól, tényleg nem fúrok másokat a hátuk mögött, és ha elindul a fúrás, én abból kimaradok. De hogy én mindig ezt csinálom! Nyolcosztályos felvételi, 10 évesen: "Vajon miért pont engem vettek fel Erzsébetről, amikor megmondták, hogy csak csepeliek jöhetnek, és ráadásul én nem értem matekból a törteket?" Érettségi: "Vajon akkor is sikerült volna a kitűnő, ha a régi rendszer szerint érettségizünk, a kétszintű rendszer bevezetése előtt?" Felvételi: "Vajon akkor is felvettek volna, ha a régi rendszer szerint rendes felvételi vizsga van, nem az érettségi alapján számolják a pontokat?" Diploma: "Vajon akkor is ötöst/négyest kapok, ha nem olyan oktató kapja a szakdogámat opponensként, akit szeretek?" Állati fárasztó ám kishitűnek lenni, úgyhogy le kéne jönni róla. És nem arról van szó, hogy át akarok esni a ló túloldalára, és mostantól azt hajtogatni, hogy én aaannyira szuper vagyok, hanem egyszerűen meg kellene próbálni automatikus beállítássá tenni magamban, hogy elhiszem, hogy meg tudok csinálni dolgokat, valamint el kellene már végre fogadni, hogy ezekben a dolgokban nyilván ott a szerencsefaktor, és nekem is szokott szerencsém lenni.

Úristen, mennyire várom, hogy kezdhessek!