Hétfő
Ma elég idegesen ébredtem, mert ma volt az első állásinterjúm. Reggeli után kicsit fordítottam, aztán játszottam a máltai nyelvtanítós appal, amit tegnap töltöttem le (van még egy tök jó máltai nyelvkönyvem is, de azt még nem néztem meg), hogy legalább köszönni meg elköszönni tudjak a helyi nyelven, aztán elindultam.
Mivel a buszok furán közlekednek, a 19 perces útra egy órát szántam. Kellett is mind a 60 perc. Úgy kezdődött, hogy kb. 20 percig semmiféle busz nem jött, aztán amikor megérkezett, amivel menni akartam, és megkérdeztem, megáll-e majd a Publiju nevű megállónál, a vezető összezavarodott, kérdezte, melyik településre megyek, mondtam, San Gwannba, mire ő, hogy ő arra nem jár, majd egy utas hozzátette, hogy az egyébként is a másik irányban van. A Google Maps még sosem vert át, de gondoltam, ők helyiek, én meg nem, tehát akkor hallgatok rájuk. Utóbb kiderült, a félreértést az okozta, hogy ez a busz San Gwann határában húz el, a San Gwann tábla mellett, de nem hajt be a településre. Azt, hogy a megállók nevét miért nem ismerte a sofőr, nem tudom, de még az is lehet, hogy csak nem jól ejtettem ki, és ezért nem értette, mit akarok. Nagy nehezen felszálltam egy másik buszra, aminek a sofőrje mondta, hogy igen, ő San Gwannba megy, viszont fogalma sem volt, hol kell majd leszállnom. Úgyhogy elég sokat tekeregtem, és rengeteg embertől kértem útbaigazítást, mire odaértem. De már az elején eldöntöttem, hogy nem fogom felhúzni magam, itt nem könnyű busszal közlekedni, lehetett tudni előre, és a helyiek is tök nyugodtak tudnak maradni, nekem is sikerülni fog. Végül pontban 1 órakor beestem a nyelviskolába, ahol kiderült, hogy az igazgató nincs bent (ő hívott 1-re), viszont a fia leült velem beszélgetni. Megmutogattam a papírjaimat, elmeséltem, mennyire vagyok a tanítási engedélytől (nem sokra), mire lefénymásolta a papírokat, és azt mondta, majd hív az apja. Nagyon szimpatikus volt egyébként, a hely is tetszett, de ha nem keresnek mondjuk holnap reggelig, akkor nekiállok telefonon zaklatni a környékbeli iskolákat, és ezt addig csinálom, amíg valaki fel nem vesz.
Miután eljöttem az iskolából, betértem a Lidlbe, mert az nincs messze tőlük, viszont úgy általában elég kevés akad a környéken. Bevásároltam, örültem, hogy tök olcsón megúsztam, pedig mindenfélét vettem. Ezután elmentem világot látni. Persze a terv az volt, hogy visszajövök a hostelbe, csak nem jó buszra szálltam. Pontosabban a buszt eltaláltam, csak az irányt nem. Először nem tudtam, hogy rossz az irány, aztán azt gondoltam, sebaj, úgyis Vallettában van a végállomás, onnan meg kb. öt-hat busz jön a hostelhez, nem lesz gond. Aztán amikor megérkeztem Qormiba, gyorsan lepattantam, és megkérdeztem egy buszvezetőt, hogyan tudnék Sliemába jutni. Pont olyan kedvesen segített, mint eddig mindenki, akitől segítséget kértem, és így már könnyen haza is találtam, ha nem is gyorsan.
Majd valamikor fél 7 körül összeszedem magam, és átcígölöm a nagybőröndöt a lakásba. Paolo aranyos volt, írt reggel, hogy nagyon fáj a háta, dolgozni sem ment, ezért nem tud segíteni cipekedni, de ha valami mást tehet értem, szóljak. Eleve is úgy gondoltam, hogy egyedül viszem a cuccomat, csak megörültem, mikor felajánlotta, hogy segít. Jó lesz ez, csak a felüljáróra meg a ház első emeletére fogok nehezen feljutni, de meg fogom oldani. Ha el nem felejtem, csinálok majd fényképeket a szobáról meg a házról :)
Este pedig elvileg megyünk magyar buliba Pannával, bár ma még nem hallottam felőle.
Mivel a buszok furán közlekednek, a 19 perces útra egy órát szántam. Kellett is mind a 60 perc. Úgy kezdődött, hogy kb. 20 percig semmiféle busz nem jött, aztán amikor megérkezett, amivel menni akartam, és megkérdeztem, megáll-e majd a Publiju nevű megállónál, a vezető összezavarodott, kérdezte, melyik településre megyek, mondtam, San Gwannba, mire ő, hogy ő arra nem jár, majd egy utas hozzátette, hogy az egyébként is a másik irányban van. A Google Maps még sosem vert át, de gondoltam, ők helyiek, én meg nem, tehát akkor hallgatok rájuk. Utóbb kiderült, a félreértést az okozta, hogy ez a busz San Gwann határában húz el, a San Gwann tábla mellett, de nem hajt be a településre. Azt, hogy a megállók nevét miért nem ismerte a sofőr, nem tudom, de még az is lehet, hogy csak nem jól ejtettem ki, és ezért nem értette, mit akarok. Nagy nehezen felszálltam egy másik buszra, aminek a sofőrje mondta, hogy igen, ő San Gwannba megy, viszont fogalma sem volt, hol kell majd leszállnom. Úgyhogy elég sokat tekeregtem, és rengeteg embertől kértem útbaigazítást, mire odaértem. De már az elején eldöntöttem, hogy nem fogom felhúzni magam, itt nem könnyű busszal közlekedni, lehetett tudni előre, és a helyiek is tök nyugodtak tudnak maradni, nekem is sikerülni fog. Végül pontban 1 órakor beestem a nyelviskolába, ahol kiderült, hogy az igazgató nincs bent (ő hívott 1-re), viszont a fia leült velem beszélgetni. Megmutogattam a papírjaimat, elmeséltem, mennyire vagyok a tanítási engedélytől (nem sokra), mire lefénymásolta a papírokat, és azt mondta, majd hív az apja. Nagyon szimpatikus volt egyébként, a hely is tetszett, de ha nem keresnek mondjuk holnap reggelig, akkor nekiállok telefonon zaklatni a környékbeli iskolákat, és ezt addig csinálom, amíg valaki fel nem vesz.
Miután eljöttem az iskolából, betértem a Lidlbe, mert az nincs messze tőlük, viszont úgy általában elég kevés akad a környéken. Bevásároltam, örültem, hogy tök olcsón megúsztam, pedig mindenfélét vettem. Ezután elmentem világot látni. Persze a terv az volt, hogy visszajövök a hostelbe, csak nem jó buszra szálltam. Pontosabban a buszt eltaláltam, csak az irányt nem. Először nem tudtam, hogy rossz az irány, aztán azt gondoltam, sebaj, úgyis Vallettában van a végállomás, onnan meg kb. öt-hat busz jön a hostelhez, nem lesz gond. Aztán amikor megérkeztem Qormiba, gyorsan lepattantam, és megkérdeztem egy buszvezetőt, hogyan tudnék Sliemába jutni. Pont olyan kedvesen segített, mint eddig mindenki, akitől segítséget kértem, és így már könnyen haza is találtam, ha nem is gyorsan.
Majd valamikor fél 7 körül összeszedem magam, és átcígölöm a nagybőröndöt a lakásba. Paolo aranyos volt, írt reggel, hogy nagyon fáj a háta, dolgozni sem ment, ezért nem tud segíteni cipekedni, de ha valami mást tehet értem, szóljak. Eleve is úgy gondoltam, hogy egyedül viszem a cuccomat, csak megörültem, mikor felajánlotta, hogy segít. Jó lesz ez, csak a felüljáróra meg a ház első emeletére fogok nehezen feljutni, de meg fogom oldani. Ha el nem felejtem, csinálok majd fényképeket a szobáról meg a házról :)
Este pedig elvileg megyünk magyar buliba Pannával, bár ma még nem hallottam felőle.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése