Korea off

Két hete volt az az eset, amikor odacsődített anyuka, aztán nem is a gyereknek tartottam órát, hanem neki kellett mesélnem Budapestről. Megbeszéltük, hogy következő héten még abba a lakásba megyek, aztán már az újba, merthogy költöznek.

Múlt héten fel is hívott csütörtökön, hogy mégse menjek, mert a költözés miatt összevissza van minden a nappaliban, de majd küldi az új címet, és ma várnak. Az új cím csak nem jött, csak nem jött, úgyhogy ma írtam egy SMS-t, hogy menjek-e, és ha igen, megkaphatnám-e az infót, hogy hol laknak most. Erre jött a válasz, hogy ne menjek ma, sőt most egy darabig egyáltalán ne menjek, mert sok a dolguk.

Tekintve, hogy az eddigi tapasztalatok alapján aki így búcsúzik, sosem jelentkezik többet, azt mondhatjuk, hogy vége a koreás karrieremnek. És nem sajnálom. Kicsit sem. Az a helyzet, hogy azt a pénzt, amit kapok tőlük, nem éri meg a rengeteg utazás, a folyamatos variálás. Egyszerűen fárasztóak. Ezért aztán nem vállalok többet koreai tanítványt, így három év után lezárom ezt a szakaszt.

Sokat kaptam ezektől a családoktól, sok mindent megtudtam Koreáról, ami egyébként nem jutott volna el hozzám, kóstolhattam finom, koreai kajákat, és megismertem néhány nagyon kedves embert, de ettől még megkönnyebbültem, hogy vége. Nem kell többet csütörtökönként a hatalmas és nehéz edzőtáskámmal átutazni a várost kétszer, nem lesz többet olyan nap, hogy elindulok itthonról 10-kor, és este fél 11-kor érek haza legközelebb. Ha akarok, vállalhatok diákot itthonra az így felszabadult csütörtök kora estére, de szerintem nem fogok: amíg nincs új fordítás, addig ez pihenőidő, ha meg lesz, akkor meg ilyenkor is dolgozni fogok, csak itthon, nyugodt körülmények között. És egy jó nagy adag stressz kimegy ezzel az életemből.