Múzeumok Éjszakája 2013
Idén elértem a mélypontot: két helyen voltam csak.
Miután a Corvin negyed metróállomásnál megvettem a karszalagot, először az Állatorvos-történeti Gyűjteményt látogattam meg, ahol remek tárlatvezetés volt, valamint rengeteg érdekes és izgalmas tárgy meg kép az Állatorvosi Egyetem 226 éves történetéből. Újra megállapítottam, hogy nem tudnék állatorvos lenni: az eszközök látványa önmagában még nem volt probléma, csak akkor szédültem meg, amikor elolvastam, melyiket mire használták/használják. Csak a legszebbet osztanám meg a közzel: az egyik ilyen izét az újszülött állat feldarabolására (!) gyártották. Jó, jó, értem én, halva született, de akkor is milyen durva, brr.
Ezután szünetet tartottam, és megsétáltattam Marcit. Nem nagyon volt lelkes, iszonyú melege volt, meg nekem is, úgyhogy mindketten jól el is fáradtunk. De legalább néztük a Dunát két kikötőből is, és az idilli volt, és jót tett a lelkemnek. Az kevésbé, amikor a kutya nekilódult, és kereste a Dunába ugrás lehetőségét, de sikerült lebeszélnem a kísérletről. (Mondtam neki, hogy ha beugrik, én nem ugrom utána, ez tuti, meg az is tuti, hogy nem fog tudni kimászni. Meggyőztem.)
A séta után muszáj volt hazajönnöm, annyira elfáradtam. Ültem fél órát, megittam egy liter vizet, aztán nekiindultam.
Fel a Várba, a Sziklakórházhoz, mert tárlatvezetést és retró vásárt ígértek (dianás cukor, medvecukor, satöbbi, nyami-nyami). Azt hagyjuk, hogy fél órát bolyongtam a Várban, mert nem találtam a Sziklakórházat, mert ez leginkább az én hibám. (Bár kétségtelenül segített volna, ha itthon olyan térképet találok, amin jelzik a szintkülönbségeket, és akkor rájöttem volna, hogy a várfalon kívül kell keresni az objektumot.) Végül apu meg egy hirdetőtábla segített a kórház nyomára bukkanni. Épp jókor értem oda, pont akkor mondta be hangosbemondóba egy hölgy, hogy aki akkor áll be a sorba, az 3 óra múlva fog bejutni a kórházba, de aggodalomra semmi ok, mert aki náluk vesz karszalagot, annak lepecsételik, és az még holnap is bemehet vele. Ez diszkrimináció, mivel aki máshol vette, az is ugyanannyit fizetett érte, és ugyanannyi joga van bemenni bármelyik résztvevő múzeumba. Nyilván nem álltam be a sorba. Egyébként sem vonzott volna a 3 órás várakozás, annyira nagy durranás nem tud lenni a Sziklakórház, de ekkor ráadásul már negyed 11 volt, tehát féltem, hogy haza sem jutok, ha negyed 2-kor még bemegyek egy 45 perces tárlatvezetésre.
Ezek után megint bolyongtam egy kicsit, igaz, ekkor végig jó irányba mentem, csak erről fogalmam sem volt, ezért kicsit feszült voltam. Felszálltam a múzeumi buszra (amin bőven voltak karszalag nélküli emberek is, ami pofátlanság), leszálltam a Nyugatinál, átszálltam a villamosra, láttam egy ismerőst, aki direkt nem vett észre, ezért én sem őt, de azért kukkolt, de én őt nem, aztán bementem az Iparművészetibe. Nem vettem macaront, péksütit és szivárványos sütit, pedig nagy volt a kísértés, végignéztem a vásárt, aztán megpróbáltam megnézni a kiállítást is, de az nem sikerült. (A múzeumi boltba jutottam, ennyire voltam készen, teljesen elveszett még a térérzékelésem is.) Kijutni egy igazi kaland volt, azt hittem, sosem érek haza. De végül csak megérkeztem az utcára, ahol az alábbi csodát fotóztam, majd hazaballagtam. Most fáj a lábam, amit gyakorlatilag térdig lejártam, iszonyú fáradt vagyok, és nagyon örülök a lehűlésnek, sarkig tártam a szobaablakokat. Ja, a mai az a nap egyébként, amit három (!) zuhanyzással éltem túl. Kemény, kemény. Ja, még egy pozitív gondolat a végére: nagyon-nagyon sokan vettek részt a programon, gyakorlatilag csak karszalagos embereket láttam egész este, bármerre jártam a városban. A Várban még külföldi turistákon láttam, ez külön öröm volt.
Miután a Corvin negyed metróállomásnál megvettem a karszalagot, először az Állatorvos-történeti Gyűjteményt látogattam meg, ahol remek tárlatvezetés volt, valamint rengeteg érdekes és izgalmas tárgy meg kép az Állatorvosi Egyetem 226 éves történetéből. Újra megállapítottam, hogy nem tudnék állatorvos lenni: az eszközök látványa önmagában még nem volt probléma, csak akkor szédültem meg, amikor elolvastam, melyiket mire használták/használják. Csak a legszebbet osztanám meg a közzel: az egyik ilyen izét az újszülött állat feldarabolására (!) gyártották. Jó, jó, értem én, halva született, de akkor is milyen durva, brr.
Kínzóeszközök (bazinga)
Címer
Az előadó és a katonai koffer
Diplomák az egyetem különböző korszakaiból
Ezután szünetet tartottam, és megsétáltattam Marcit. Nem nagyon volt lelkes, iszonyú melege volt, meg nekem is, úgyhogy mindketten jól el is fáradtunk. De legalább néztük a Dunát két kikötőből is, és az idilli volt, és jót tett a lelkemnek. Az kevésbé, amikor a kutya nekilódult, és kereste a Dunába ugrás lehetőségét, de sikerült lebeszélnem a kísérletről. (Mondtam neki, hogy ha beugrik, én nem ugrom utána, ez tuti, meg az is tuti, hogy nem fog tudni kimászni. Meggyőztem.)
Majd egyszer kell egy olyan is, amin együtt nézzük a Dunát. Édes volt, ahogy odabújt közben :)
A séta után muszáj volt hazajönnöm, annyira elfáradtam. Ültem fél órát, megittam egy liter vizet, aztán nekiindultam.
Ekkor ilyen volt az ég a ház a fölött.
Fel a Várba, a Sziklakórházhoz, mert tárlatvezetést és retró vásárt ígértek (dianás cukor, medvecukor, satöbbi, nyami-nyami). Azt hagyjuk, hogy fél órát bolyongtam a Várban, mert nem találtam a Sziklakórházat, mert ez leginkább az én hibám. (Bár kétségtelenül segített volna, ha itthon olyan térképet találok, amin jelzik a szintkülönbségeket, és akkor rájöttem volna, hogy a várfalon kívül kell keresni az objektumot.) Végül apu meg egy hirdetőtábla segített a kórház nyomára bukkanni. Épp jókor értem oda, pont akkor mondta be hangosbemondóba egy hölgy, hogy aki akkor áll be a sorba, az 3 óra múlva fog bejutni a kórházba, de aggodalomra semmi ok, mert aki náluk vesz karszalagot, annak lepecsételik, és az még holnap is bemehet vele. Ez diszkrimináció, mivel aki máshol vette, az is ugyanannyit fizetett érte, és ugyanannyi joga van bemenni bármelyik résztvevő múzeumba. Nyilván nem álltam be a sorba. Egyébként sem vonzott volna a 3 órás várakozás, annyira nagy durranás nem tud lenni a Sziklakórház, de ekkor ráadásul már negyed 11 volt, tehát féltem, hogy haza sem jutok, ha negyed 2-kor még bemegyek egy 45 perces tárlatvezetésre.
Ezek után megint bolyongtam egy kicsit, igaz, ekkor végig jó irányba mentem, csak erről fogalmam sem volt, ezért kicsit feszült voltam. Felszálltam a múzeumi buszra (amin bőven voltak karszalag nélküli emberek is, ami pofátlanság), leszálltam a Nyugatinál, átszálltam a villamosra, láttam egy ismerőst, aki direkt nem vett észre, ezért én sem őt, de azért kukkolt, de én őt nem, aztán bementem az Iparművészetibe. Nem vettem macaront, péksütit és szivárványos sütit, pedig nagy volt a kísértés, végignéztem a vásárt, aztán megpróbáltam megnézni a kiállítást is, de az nem sikerült. (A múzeumi boltba jutottam, ennyire voltam készen, teljesen elveszett még a térérzékelésem is.) Kijutni egy igazi kaland volt, azt hittem, sosem érek haza. De végül csak megérkeztem az utcára, ahol az alábbi csodát fotóztam, majd hazaballagtam. Most fáj a lábam, amit gyakorlatilag térdig lejártam, iszonyú fáradt vagyok, és nagyon örülök a lehűlésnek, sarkig tártam a szobaablakokat. Ja, a mai az a nap egyébként, amit három (!) zuhanyzással éltem túl. Kemény, kemény. Ja, még egy pozitív gondolat a végére: nagyon-nagyon sokan vettek részt a programon, gyakorlatilag csak karszalagos embereket láttam egész este, bármerre jártam a városban. A Várban még külföldi turistákon láttam, ez külön öröm volt.
Jaj, nem semmi, hogy egymás után betervezted az állatorvosit meg a sziklakórházat. Utóbbiban mi kb. két hete voltunk, és sajnos én kb. 20 percen belül rosszul lettem, és ki kellett jönnünk. Az bosszantott legjobban, hogy olyan sokba került a jegy, amiből egy fillért sem adtak vissza, pedig még a felét sem láttam a dolgoknak.
VálaszTörlésSzerencsére a múzeumok éjszakáját mi megúsztuk nagyobb sorban állás nélkül, és csodák csodájára négy helyre is eljutottunk.
Hát, én még sosem voltam a sziklakórházban, és még vár az élmény. Szerettem volna elmenni még a Cirkuszba meg a Planetáriumba is, de mire a Várból leértem volna bármelyik helyre, addigra már véget értek az előadások, úgyhogy ezért lett az Iparművészeti, mert az legalább itt van a sarkon.
VálaszTörlés