Gyors reagálású gazdi
Ez voltam ma én. (Aki nemsokára enne, vagy most eszik, vagy nemrég evett, az ezt most szerintem inkább hagyja ki!)
Sétáltunk nagy vidáman Marcival délután, ő eszegetett némi füvet, szagolgatott, aztán amikor lábhoz hívtam, akkor a lábam mellett battyogott. Aztán egyszer csak lemaradt és leült. Én elnevettem magam, kérdeztem, mi van, mit csinál, erre érkezett is a válasz: búbánatos tekintettel elkezdett öklendezni. Én már kicsit előrébb jártam, de visszarohantam, lecsaptam az esernyőmet, a táskámat a földre, letérdeltem a koszba, kérdeztem a kutyát, jól van-e, de csak öklendezett tovább, úgyhogy megállapítottam, nem, nincs jól. Ekkor már elég sokan néztek minket, mert ezt egy elég forgalmas helyen sikerült előadni - nyilván, majd valami kihalt kis utcán, mi?
Szóval ekkor bontakozott ki a következő jelenet: a gazdi térdel a mocsokban, bal kezével erősen összeszorítja az öklendező kutya száját, jobb kezével zacskó után túr a táskájában, közben meg hangosan mondogatja, hogy tudja, hogy ez nagyon rossz, és majd mindjárt lehet hányni, csak még egy kicsit bírja ki a kutya. Elég vicces látvány lehettem/lehettünk. Végül is nem találtam szatyrot a táskámban (egy órával később, amikor nem kerestem, kettőt is, nyilván), úgyhogy egy kutyapiszok összeszedésére tartott uzsizacsit toltam a kutya képébe, amit igyekezett kikerülni, de nem hagytam neki (a járda kellős közepén üldögélt, és még fa sincs ott a környéken, hogy behajíthattam volna annak a tövébe, hogy tessék, hányjál, azt meg nem akartam, hogy a járda közepére tegye ki a kitennivalót), így végül én nyertem, és a járdát nem koszoltuk tovább, meg engem sem. Kicsit tartottam tőle, hogy ha még egy kicsit szerencsétlenkedem, annak az lesz a vége, hogy le fog hányni a kutya így a sétánk felénél, de ezt megúsztam.
Szegénykém megkönnyebbült, aztán a holmim szedegetése közben még kiesett egy ilyen a számon: "Ne csinálj ilyeneket, légy szíves, tök ijesztő!", aminél megint arra gondoltam, hogy most már tuti teljesen idiótának néznek a bámészkodók. De legalább elég gyorsan reagáltam a váratlan helyzetre.
Sétáltunk nagy vidáman Marcival délután, ő eszegetett némi füvet, szagolgatott, aztán amikor lábhoz hívtam, akkor a lábam mellett battyogott. Aztán egyszer csak lemaradt és leült. Én elnevettem magam, kérdeztem, mi van, mit csinál, erre érkezett is a válasz: búbánatos tekintettel elkezdett öklendezni. Én már kicsit előrébb jártam, de visszarohantam, lecsaptam az esernyőmet, a táskámat a földre, letérdeltem a koszba, kérdeztem a kutyát, jól van-e, de csak öklendezett tovább, úgyhogy megállapítottam, nem, nincs jól. Ekkor már elég sokan néztek minket, mert ezt egy elég forgalmas helyen sikerült előadni - nyilván, majd valami kihalt kis utcán, mi?
Szóval ekkor bontakozott ki a következő jelenet: a gazdi térdel a mocsokban, bal kezével erősen összeszorítja az öklendező kutya száját, jobb kezével zacskó után túr a táskájában, közben meg hangosan mondogatja, hogy tudja, hogy ez nagyon rossz, és majd mindjárt lehet hányni, csak még egy kicsit bírja ki a kutya. Elég vicces látvány lehettem/lehettünk. Végül is nem találtam szatyrot a táskámban (egy órával később, amikor nem kerestem, kettőt is, nyilván), úgyhogy egy kutyapiszok összeszedésére tartott uzsizacsit toltam a kutya képébe, amit igyekezett kikerülni, de nem hagytam neki (a járda kellős közepén üldögélt, és még fa sincs ott a környéken, hogy behajíthattam volna annak a tövébe, hogy tessék, hányjál, azt meg nem akartam, hogy a járda közepére tegye ki a kitennivalót), így végül én nyertem, és a járdát nem koszoltuk tovább, meg engem sem. Kicsit tartottam tőle, hogy ha még egy kicsit szerencsétlenkedem, annak az lesz a vége, hogy le fog hányni a kutya így a sétánk felénél, de ezt megúsztam.
Szegénykém megkönnyebbült, aztán a holmim szedegetése közben még kiesett egy ilyen a számon: "Ne csinálj ilyeneket, légy szíves, tök ijesztő!", aminél megint arra gondoltam, hogy most már tuti teljesen idiótának néznek a bámészkodók. De legalább elég gyorsan reagáltam a váratlan helyzetre.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése