Ezt a napot hagyhatjuk is

Csodálatos volt ez a nap (is). A nagy részét sírással töltöttem, csak néha megszakítottam 60-90 percre, amíg megtartottam egy-egy órát. Annyira elegem van már abból, hogy mindig, amikor azt hiszem, hogy végre összeszedtem magam, akkor megint jön egy ilyen nap.

Amúgy még ma is hányingerem van, annak ellenére, hogy tegnap már kínomban megittam fél liter kólát, amiről tavaly áprilisban szoktam le, és azóta összesen talán egy litert ittam. Segített is, vagy két órára felfüggesztődött a hányingerem, de szerencsére visszajött, és azóta sem tágít. Komolyan kérdezem: mi a jó fene van velem?

Azért délután már abba tudtam hagyni a sírást végleg, mert nagyon aranyosak voltak ma is a koreai kislányok, és mert Blanka végre hazaért a világ másik feléről ❤ Meg edzésen is voltam, és bár ma nem segített jelentősen a hangulatomon, azért megkerestem még egy zenét:

Ivan Gough & Feenixpawl ft. Georgi Kay - In My Mind

Ma pont nem volt, mert tavaly nyári CD-ket hallgattunk, de ez nem akadályozott meg semmiben.

Most az fog következni, hogy szomorkodom még vagy egy órát, aztán majd valahogy beküzdöm magam az ágyba, és reménykedem benne, hogy a holnap szebb lesz. (Kicsit mondjuk nehezen képzelem el, hogy tényleg, mivel holnap is mehetek az egyetemre, és az e-mailemre, amiben kértem, hogy hirdesse meg azt a nyomorult tanegységet, B.K. annyit sem válaszolt, hogy forduljak fel, viszont az aláíró emberem holnap lesz bent. Sok sikert nekem. Majd megpróbálok nem idegösszeomlást kapni.)