Napi vegyes
1. Tegnap fordult elő velem először, hogy elaludtam munkába menős napon. Fél 9-kor kezdem az órát, és 7:58-kor pattant ki a szemem. Egy "Úúú... Basszus!" felkiáltás után gyorsan összekaptam magam meg a gondolataimat, így semmit nem hagytam itthon, viszont pontban fél 9-kor megérkeztem a csoportomhoz. Az kicsit bosszantott, hogy még ilyen vész esetén is negyed óra kellett a felpörgéshez, de lényeg, hogy nem lett belőle baj. Most viszont kicsit félek, mert ha a dupla ébresztőm mellett is el tudtam aludni egy teljes órával, valami nem stimmel.
2. Tomi szokta mondani, hogy olyan vagyok, mint egy macska, hiába nem szeretem különösebben a macskákat. Igaza volt. Mostanában többször éreztem határozottan, hogy úgy reagálok valamire, mint egy macska: szép lassan feláll a hátamon a szőr, és nagyon sokára múlik el ez az érzés, és tudok végre megnyugodni. Sajnos bőven van alkalmam tapasztalni ezt egy tanítványom jóvoltából, aki minden órán előrukkol valami újabb furcsasággal. Múltkor, amikor nagyon kiakasztott, az jutott eszembe, ha macska lennék, simán kimásznék az ablakon, fel a tetőre, és hazaballagnék.
3. Tegnap megettem egy banánt. Ez esemény az én életemben, mert ki nem állhatom a banánt. Kizárólag anyu barátnőjétől, Ibolya nénitől fogadtam el gyerekkoromban, leginkább a művészi torna után, a Határ úton a Trabantban, amikor még beszélgettek anyuék, mielőtt anyuval kiszálltunk volna. Tegnap viszont a koreai anyuka a koreai kakaószerű ital mellé (ami amúgy isteni) banánt tett elém egy kis tálban. Nem volt képem nem megenni, főleg, hogy ha nem lettem volna teljesen kába, láthattam volna is, hogy banánt hámoz, és szólhattam volna, hogy köszönöm, nem szeretem. Mondjuk át is futott az agyamon egy gondolat, hogy az ott banánhéj-e, de azzal a lendülettel el is felejtettem. (Tegnap nagyon durva napom volt, de ezen nem csodálkozom, az elalvás mindennek megadja az alaphangulatát, úgy tűnik, még úgy is, hogy nem is estem pánikba.) Szóval miután odaadta, úgy éreztem, nem mondhatom, hogy nem szeretem. Mivel amúgy is terveztem, hogy mire gyerekem lesz, addigra megszeretem a banánt, hogy hitelesen tudjam majd kínálni a gyereknek, megettem. És nem volt rossz. Egyáltalán nem. Ugyan a gyerek még gondolat (se), máris megkezdtem a barátkozást a banánnal. Azt nem tudom, fogok-e venni magamtól is, de örülök, hogy úgy találtam, nem is szörnyű kaja ez.
4. Tegnap meg ma is kértem szerencsesütit a molyon, mert ez most jólesik. Majd elmúlik. A tegnapi így szólt:
"A gyerekek azért látják a varázslatot, mert keresik." (Christopher Moore: Biff evangéliuma) A mai: "Igazat mondani könnyű és kellemes." (Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita) Mindkettő elgondolkodtató. Az biztos, hogy a második nem mindig igaz, legalábbis az a része, hogy könnyű lenne. Kellemesnek kellemes. A gyerekeken még gondolkodom.
2. Tomi szokta mondani, hogy olyan vagyok, mint egy macska, hiába nem szeretem különösebben a macskákat. Igaza volt. Mostanában többször éreztem határozottan, hogy úgy reagálok valamire, mint egy macska: szép lassan feláll a hátamon a szőr, és nagyon sokára múlik el ez az érzés, és tudok végre megnyugodni. Sajnos bőven van alkalmam tapasztalni ezt egy tanítványom jóvoltából, aki minden órán előrukkol valami újabb furcsasággal. Múltkor, amikor nagyon kiakasztott, az jutott eszembe, ha macska lennék, simán kimásznék az ablakon, fel a tetőre, és hazaballagnék.
3. Tegnap megettem egy banánt. Ez esemény az én életemben, mert ki nem állhatom a banánt. Kizárólag anyu barátnőjétől, Ibolya nénitől fogadtam el gyerekkoromban, leginkább a művészi torna után, a Határ úton a Trabantban, amikor még beszélgettek anyuék, mielőtt anyuval kiszálltunk volna. Tegnap viszont a koreai anyuka a koreai kakaószerű ital mellé (ami amúgy isteni) banánt tett elém egy kis tálban. Nem volt képem nem megenni, főleg, hogy ha nem lettem volna teljesen kába, láthattam volna is, hogy banánt hámoz, és szólhattam volna, hogy köszönöm, nem szeretem. Mondjuk át is futott az agyamon egy gondolat, hogy az ott banánhéj-e, de azzal a lendülettel el is felejtettem. (Tegnap nagyon durva napom volt, de ezen nem csodálkozom, az elalvás mindennek megadja az alaphangulatát, úgy tűnik, még úgy is, hogy nem is estem pánikba.) Szóval miután odaadta, úgy éreztem, nem mondhatom, hogy nem szeretem. Mivel amúgy is terveztem, hogy mire gyerekem lesz, addigra megszeretem a banánt, hogy hitelesen tudjam majd kínálni a gyereknek, megettem. És nem volt rossz. Egyáltalán nem. Ugyan a gyerek még gondolat (se), máris megkezdtem a barátkozást a banánnal. Azt nem tudom, fogok-e venni magamtól is, de örülök, hogy úgy találtam, nem is szörnyű kaja ez.
4. Tegnap meg ma is kértem szerencsesütit a molyon, mert ez most jólesik. Majd elmúlik. A tegnapi így szólt:
"A gyerekek azért látják a varázslatot, mert keresik." (Christopher Moore: Biff evangéliuma) A mai: "Igazat mondani könnyű és kellemes." (Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita) Mindkettő elgondolkodtató. Az biztos, hogy a második nem mindig igaz, legalábbis az a része, hogy könnyű lenne. Kellemesnek kellemes. A gyerekeken még gondolkodom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése