Megint felhívott az Aegontól egy nő, hogy akkor most tudunk-e kötni az önkéntes magánnyugdíjpénztári tagságomhoz szerződést. Mondtam, nem. Erre nekiállt beszólogatni, hogy hát pedig az nagyon jó, meg majd akkor miből fogok élni, ha nyugdíjas leszek, és az nem elég, ha spórolok, csak az ő ajánlatuk a tuti, és nagyon szép terv, hogy esetleg majd máshol leszek nyugdíjas, de ha nem jön össze, akkor majd nagyon szomorú leszek. Azért nem küldtem az anyukájába, mert ahhoz túlságosan jól nevelt vagyok, de lett volna kedvem hozzá. Hogy jön ahhoz, hogy kiosszon? Ő egy telefonos ügyintéző, nem ismerjük egymást, semmi közünk egymáshoz, életünkben először beszélünk, akkor hogy mer beszólni?! Döbbenet, komolyan. Mellesleg, ha olyan szuper az ő ajánlatuk, akkor talán vegye igénybe ő, értem meg ne aggódjon, majd szomorkodom egyedül, ha rosszul járok. Hú, de felbosszantott...
Nehéz
időszakban vagyunk. 10 hónap a tanév, nem telt el másfél sem, de én már a végét járom. Különleges iskolát választottunk Flórának (tehát nem speciálisat, de többet nem mondhatok, mert annyi erővel majdnem ki is írhatnám, melyikről van szó). Sokan tesznek így, a város minden pontjáról járnak ide gyerekek. Pár éve van ez az iskola, az elejétől fogva volt iskolabusz a messzebb lakóknak. Hát, idén nincs, és erről egy árva szót sem szólt senki egészen a tanévkezdés előtti tizedik napig. Ez nem kis rápacsálás nekünk - 50 percre lakunk a sulitól. Szerencsére van a kerületben egy másik család, velük fogtunk össze, legtöbbször az anyuka viszi be reggel Flórát, és kétszer haza is hozzák, van, hogy kocsival. Én vészeseti megoldás vagyok, de volt már, hogy bevetettünk engem is. Ők tőlünk fél órára vannak, a kiindulási megállójukba viszem a gyereket 7 után kicsivel, szóval fél 7 körül indulunk minden nap. Nekem 40-45 perc a sulitól a munkahelyem, a másik anyukának 30, én 8-kor kezdek, ő fél 9-kor,
Megjegyzések
Megjegyzés küldése