Búcsú, de nem könnyes

Tegnap volt az utolsó óránk Tomival a koreai családnál, ma elutaztak haza. Elvileg már a gépen ülnek, és Párizs felé tartanak, ahonnan már csak további 16-18 óra, és már otthon is vannak Daejeonban.

A kisfiúnak, Jinnek filmet vittem, és anyukája bele is egyezett, hogy filmezzünk. Megmutattam neki a The Big Bang Theory első évadának 11. részét, amelyben Sheldon beteg, és amely tartalmazza ezt a jelenetet:

A gyerek gyakorlatilag sírva röhögött, és néha fulladozva hozzátette, hogy fúúúj, ez gusztustalan, aztán röhögött tovább. Annyira tetszett neki, hogy hajlandó volt utána megcsinálni a hozzá tartozó feladatlapot, ami azért elég nagy szó nála. (Én meg rájöttem, hogy ha valaha előjön egy tanfolyamon a betegség, mint téma, ezt a részt fogom mutogatni, mármint mind a 22 percet. De ez most mellékszál.) Aztán még egy rövid kvíz is belefért Németországról. Németet is tanultunk, és bár anyukája azt mondta, ma ne németezzünk már, az utolsó 5 percbe pont belefért a tíz könnyű kérdés (mi a neve a müncheni fesztiválnak, kicsoda Angela Merkel, mi volt Michael Ende foglalkozása, ilyesmik), és azt is élvezte, és nagyon örült, hogy tízből hetet tudott. Aztán anyukájával is angoloztunk még utoljára, immár a földön, szőnyegen ülve, mert az asztal és a székek, ahol tanulni szoktunk, már úton vannak Korea felé (hüpp). Mondta, hogy vele is filmezzek, de mivel pontban 11:30-kor el kellett rohanniuk, hogy más koreai anyukákkal részt vegyenek a tiszteletükre rendezett búcsúebéden, a TBBT nem fért bele, úgyhogy a The Sketch Show UK két jelenetét mutattam meg neki, és ennek is örült, aztán beszélgettünk mindkét szituációról. Közben Tomi Jinnel matekozott volna, ha a gyereknek lett volna elöl bármilyen felszerelése, úgyhogy ők is lazítottak.

Aztán irtó sietősen átadtuk az ajándékunkat. Nagyon szép, kalocsai mintás ajándékzacskóban kaptak két csomagocskát meg egy képeslapot, amire írtam nekik üzenetet. (A kocsi csomagtartójába behajolva, egy szál pulcsiban, lóhalálában, kb. két perc alatt. Szerencse, hogy előző este már leírtam egyszer, mit is akarunk, mert tényleg iszonyú kapkodás volt ott az utolsó 10 percben, nem nagyon volt idő totojázni.) A kis csomagok egyikében egy doboz gyufa meg egy golyóstoll van, a másikban meg három könyv meg egy Rubik-kocka. (Igen, igen, ez utóbbit szereztem be én, javíthatatlan vagyok, tudom.) Az volt ugyanis a koncepció, hogy csupa magyar dolgot kapjanak, amiknek többsége maradandó, mert szerettek itt élni, és hátha örülnek némi emléknek, amit bármikor elővehetnek. A második csomag tartalmáról van fényképem is:

Bal szélen az a könyv látható, aminek a létezésében nagyon reménykedtem: magyar író műve angolul, egyszerűsítve. Ez például Benedek Elek Magyar legendák című kötete B1, vagyis gyenge középhaladó szinten, ami a gyereknek játszva megy, ha belevág, és az anyukája is elboldogul majd vele (ő tuti, hogy elolvassa, nagyon szeret olvasni). A középső Gundel Károly szakácskönyve angolul. Csodaszép kívül-belül, gyönyörű fényképek vannak benne, és nem került 2000 Ft-ba. Igazi kincs. A harmadik Bolgár György Made in Hungary című könyve, ami híres magyarokról és magyar találmányokról szól, egy csomó kép van benne, mindenféle érdekességek, és ez sem volt 2000 Ft, úgyhogy azon nyomban fel is került a molyos kívánságlistámra. (Mondjuk, amikor megláttam, hogy a molyboltban 1600 Ft, úgy éreztem, lekaparom a falat, de aztán meggyőztem magamat, hogy 300 Ft-ért nem érdemes. Csak nehéz, ha az ember egyszer rááll arra, hogy könyvet csak netről rendel, és csak a legolcsóbb helyről, aztán mégis boltban veszi meg, jóval drágábban.)

Szerintem örülni fognak ezeknek az ajándékoknak, ha kibontják őket. Mert arra nem volt idő, hogy megnézzék, mit kaptak, már ott volt értük a barátjuk, aki fuvarozta őket, amikor átadtuk a csomagokat. Mindenesetre az anyuka, Choi nagyon fellelkesült attól, hogy mondtuk, csupa magyar vonatkozású dolog van benne, mondta, hogy annak már most örül, mert nagyon szeretett volna valami emléket Magyarországról, de nem nagyon vett semmit. Hát, remélem, tényleg sikerült örömet szerezni a család mindhárom tagjának.

Choi egyébként nagyon meghatódott, nagyon jólesett neki. Jinnek is, persze, csak ő fiú is, tini is, úgyhogy nem nagyon juttatta ezt kifejezésre :) Azért könnyes búcsú nem volt, mert mindenki fel volt spanolva attól a rohanástól, és valószínűleg jobb, hogy ez így alakult. Mindenesetre Choitól két kör puszit is kaptunk, Jinnek is javasolta, hogy adjon nekünk puszit, de ő azt felelte, inkább nem :), aztán mondták, hogy köszönnek mindent, és hiányozni fogunk, és elrohantak. Hát, ők is hiányozni fognak nekünk. Szerencsére a facebookon is ismerőseink, az e-mail címüket is tudjuk, úgyhogy tudjuk tartani a kapcsolatot. Én örülnék, ha néha mesélnének arról, milyen nekik otthon.