J.K. Rowling: The Casual Vacancy
Ez Rowling nagy csinnadrattával beharangozott első nem-Harry-Potter könyve. Az első felnőtteknek szóló is egyben, bár engem érdekelne, ki az, aki szerint az utolsó három Harry Potter gyerekeknek szól, de mindegy is.
Eleinte nem akartam megvenni, mert nagyon drágán árulják, annyiért, amennyiért én nem veszek könyvet (5000 Ft), és mert féltem, hogy esetleg tényleg nem lesz jó, és akkor elpazaroltam a pénzt, ráadásul még csalódom is. Aztán megjelentek az első kritikák, és nem voltak éppen pozitívak. Végül mégis meggyőztem magam, hogy érdemes kockáztatni. A Magyar Vándor esete jutott eszembe: az is rossz kritikákat kapott, ezért nem mentem el a moziba megnézni, aztán amikor először adták a tévében, teljesen elképedtem, hogy ez milyen jó film, és azóta is az egyik kedvenc magyar filmem. Szóval megrendeltem a könyvet, és tíz nappal ezelőtt neki is álltam az olvasásnak.
Adott egy csendes, vidéki kisváros Angliában, ami kívülről nézve békésnek, barátságosnak tűnik, valójában viszont mindent átitat az intrikálás, az ellenségeskedés. Mindenki gyűlöl mindenkit, és azon töpreng, hogyan lehetne belerúgni a másikba, miközben igyekszik megtartani magának a mocskos kis titkait, és fenntartani a látszatot, hogy neki idilli családi élete van. Valójában ebben az egész városban nem találni egyetlen ép embert, egyetlen olyan családot, ami legalább hellyel-közzel normális lenne. (Igaz, végiggondoltam a dolgot, és azt fedeztem fel, hogy a normális család elég relatív, és lehet, hogy utópia, mert minden családban vannak nagyon furcsa dolgok, amiket egy kívülálló nem vesz észre.) Egy rakás beteg ember él egymás szájában, nem csoda, hogy olyan dolgok történnek, amilyenek.
Az első száz-százötven oldal megijesztett, úgy éreztem, mégis csak pénzkidobás volt megvenni a könyvet, és nem is fogom tudni végigolvasni. Miután a regény elején meghal Barry, akinek a képviselői posztjáért aztán megindul a háború, iszonyúan hosszasan ismerkedünk Pagford és a "Fields" (nem tudom, magyarul mi lesz a neve) lakosaival, és azzal, ki hogyan fogadja a férfi halálhírét. De aztán beindul a cselekmény, pörögnek az események, és a regény vége elég ütősre sikerült. Rowling azt mondta egy interjúban, hogy a befejezés írásakor zokogott, és tulajdonképpen megértem, bár belőlem ilyen intenzív érzelmeket azért nem sikerült kiváltani. Ez lehet attól is, hogy némileg olyan vagyok, mint akit szedáltak, másrészt meg lefoglal a saját bajom, ezért kevésbé vagyok empatikus, mint általában. (Még a 11 éves kaposvári kisfiú megölésén sem sírtam.) Egyébként miután mindenkinek minden defektusát és nyomorát megismertem, azon töprengtem, ennek a történetnek az lehetne méltó csattanója, ha mondjuk egy tűzvészben elpusztulna az egész város, vagy csoportos öngyilkosságot követnének el a szereplők, mert annyira kilátástalannak tűnt szinte mindegyikük élete. Azért ennél realisztikusabb befejezést kapott a könyv, szerencsére.
Összességében számomra nem volt csalódás ez a regény, és remélem, Rowling fog még írni mást is. Szeretem a stílusát, és továbbra is nagyon kreatívnak tartom. Ez a könyve nekem négy és fél csillagot ért ötből.
Eleinte nem akartam megvenni, mert nagyon drágán árulják, annyiért, amennyiért én nem veszek könyvet (5000 Ft), és mert féltem, hogy esetleg tényleg nem lesz jó, és akkor elpazaroltam a pénzt, ráadásul még csalódom is. Aztán megjelentek az első kritikák, és nem voltak éppen pozitívak. Végül mégis meggyőztem magam, hogy érdemes kockáztatni. A Magyar Vándor esete jutott eszembe: az is rossz kritikákat kapott, ezért nem mentem el a moziba megnézni, aztán amikor először adták a tévében, teljesen elképedtem, hogy ez milyen jó film, és azóta is az egyik kedvenc magyar filmem. Szóval megrendeltem a könyvet, és tíz nappal ezelőtt neki is álltam az olvasásnak.
Adott egy csendes, vidéki kisváros Angliában, ami kívülről nézve békésnek, barátságosnak tűnik, valójában viszont mindent átitat az intrikálás, az ellenségeskedés. Mindenki gyűlöl mindenkit, és azon töpreng, hogyan lehetne belerúgni a másikba, miközben igyekszik megtartani magának a mocskos kis titkait, és fenntartani a látszatot, hogy neki idilli családi élete van. Valójában ebben az egész városban nem találni egyetlen ép embert, egyetlen olyan családot, ami legalább hellyel-közzel normális lenne. (Igaz, végiggondoltam a dolgot, és azt fedeztem fel, hogy a normális család elég relatív, és lehet, hogy utópia, mert minden családban vannak nagyon furcsa dolgok, amiket egy kívülálló nem vesz észre.) Egy rakás beteg ember él egymás szájában, nem csoda, hogy olyan dolgok történnek, amilyenek.
Az első száz-százötven oldal megijesztett, úgy éreztem, mégis csak pénzkidobás volt megvenni a könyvet, és nem is fogom tudni végigolvasni. Miután a regény elején meghal Barry, akinek a képviselői posztjáért aztán megindul a háború, iszonyúan hosszasan ismerkedünk Pagford és a "Fields" (nem tudom, magyarul mi lesz a neve) lakosaival, és azzal, ki hogyan fogadja a férfi halálhírét. De aztán beindul a cselekmény, pörögnek az események, és a regény vége elég ütősre sikerült. Rowling azt mondta egy interjúban, hogy a befejezés írásakor zokogott, és tulajdonképpen megértem, bár belőlem ilyen intenzív érzelmeket azért nem sikerült kiváltani. Ez lehet attól is, hogy némileg olyan vagyok, mint akit szedáltak, másrészt meg lefoglal a saját bajom, ezért kevésbé vagyok empatikus, mint általában. (Még a 11 éves kaposvári kisfiú megölésén sem sírtam.) Egyébként miután mindenkinek minden defektusát és nyomorát megismertem, azon töprengtem, ennek a történetnek az lehetne méltó csattanója, ha mondjuk egy tűzvészben elpusztulna az egész város, vagy csoportos öngyilkosságot követnének el a szereplők, mert annyira kilátástalannak tűnt szinte mindegyikük élete. Azért ennél realisztikusabb befejezést kapott a könyv, szerencsére.
Összességében számomra nem volt csalódás ez a regény, és remélem, Rowling fog még írni mást is. Szeretem a stílusát, és továbbra is nagyon kreatívnak tartom. Ez a könyve nekem négy és fél csillagot ért ötből.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése