Celia Rees: The Vanished

Celia Reestől eddig két könyvet olvastam. Az elsőt a szakdogámhoz: ez volt a The Witch Child, ami az első telepesek életébe nyújt betekintést a XVII. századi Amerikában. A második ennek a folytatása, a Sorceress. Mindkettőt nagyon szerettem, ezért úgy döntöttem, fogok még olvasni az írónőtől. Három könyvet néztem ki, ezek a Sovay, a Pirates! és a The Vanished. Utóbbi volt raktáron Bookstationéknél, amikor a Sorceress befejezése után ráálltam a keresésre, ezért azt vettem meg, és most el is olvastam. (Egyébként némi öniróniával azt mondhatom, példa nélküli, hogy egy könyv a beszerzése után nyolc hónappal már sorra is kerüljön.)

Talán túl magas elvárásokkal álltam a könyv elébe, azért okozott csalódást. Tény, hogy nem kedvelem a horrort, a thriller is inkább csak elmegy, abból is leginkább a szellemtörténeteket szeretem, ha nem véresek. A The Vanished jónak ígérkezett: egy angol kisvárosban rejtélyes módon tűnnek el gyerekek, miközben az iskolások között hátborzongató legendák terjednek, és a város alatt egy bonyolult barlang- és csatornarendszer húzódik, ami magán viseli a település történelmének nyomait a középkortól napjainkig. Az előkészítő szakasz, ami bemutatja a történet színterét, izgalmas, érdekes, jól megírt. Az elejétől kezdve sejteni lehet, hogy valamiféle szellemtevékenységről lesz szó, ami akár garancia is lehetett volna arra, hogy szeretni fogom a könyvet, de aztán az események felgyorsulásakor valami elromlott. Részletes leírást kapunk arról, milyen borzalmak találhatók a csatornarendszerben, melyik rettenet mire képes és mennyire veszélyes, de tényleg, de nem viccelek, KOMOLYAN szörnyen veszélyes, senki ember fia túl nem élheti, satöbbi. Ezek után a borzalmakkal való találkozást körülbelül két oldalban le is zavarjuk, és az egész olyan fájdalmasan lapos, hogy nem is értettem, miért kellett akkor húsz oldalon át ecsetelni, milyen iszonyú borzongás várható. Valószínűleg nem éreztem volna ilyen laposnak, ha filmen látom, mert mozgóképen kb. semennyire nem viselem el a rettenetet, nem is nézném meg ezt a történetet filmváltozatban, de így olvasva nagyjából hatástalan maradt. A megoldást is összecsapottnak éreztem, és még a fikció keretein belül sem volt hihető számomra, hogy úgy érjen véget a kaland, ahogy véget ért. Ráadásul nyelvileg is jelentős visszaesést véltem felfedezni ebben a pörgős részben a felvezetéshez képest. Olyan érzésem volt, mintha annyira izgult volna az írónő a saját történetén, hogy nem volt ideje normálisan megfogalmazni a mondanivalóját.

Az alapgondolat nagyon érdekes: valóban van valami misztikus abban, ha belegondolunk, hogy a városaink alatt barlangok és csatornák hálózata húzódik, és az is izgalmas kérdés, hogyan tud egy gyerek úgy eltűnni, mintha elnyelte volna a föld. Csak a megvalósítás nem tetszik. Összesen három csillagot adtam rá a molyon, és a könyv végén reklámozott Blood Sinistert, aminek az első fejezetét berakták kedvcsinálónak, biztos, hogy el sem kezdem, mert annak már az alapgondolata is érdektelen számomra. Csalódtam az írónőben, sokkal-sokkal jobbra számítottam Mary története után. Azért még van két regénye, amit megpróbálok valamikor: a Sovay és a Pirates!, de a többi, elsőre vámpírosnak tűnő történetével nem akarok megismerkedni.