Fog

Azt meg nem is meséltem, hogy voltam kedden fogorvosnál, és most már nem kell majd ilyen gyakran járnom! Jó, az elmúlt két hónapban háromszor voltam, túlélhető, de mennyivel jobb, ha egyáltalán nem kell menni szeptemberig. Így végre lezárulni látszik a bölcsességfogam által kifúrt szomszédos fogam körüli mizéria.

Bementem, leültem.
Asszisztens: Kap egy ilyen szép partedlit.
Orvos: Meg egy szurit.
Én: Akkor ma valamit szerelünk a fogamon?
Orvos (nevet): Így is lehet mondani. Megkapja a végleges tömést.
Én: És ehhez mindenképpen kell szuri?
Orvos: Hát, akkor fújok a fogába levegőt. (Fúj is, kocogtat is.) Érzékeny?
Én: Nem. (És tényleg nem, kicsit sem.)
Orvos: Akkor elkezdjük szuri nélkül, és ha fáj, akkor szól, és kap szurit.
Én: Úgy emlékszem a bölcsességfog-műtétről, hogy annyira rossz semmi nem tud lenni, mint a szuri.

Ezen nevetett az orvos. Aztán nem adott szurit, hála az égnek. Aztán nekilátott a farigcsálásnak, és csak akkor fájt, amikor a kiürített lyukba belespriccelt vizet, de az is teljesen kibírható a volt. A végén megdicsért, amiért bátor voltam, és bevállaltam a fogtömést szuri nélkül is. Közben egyébként nagyon jól elvoltunk, viccelgettünk, nevetgéltünk, már szinte élvezetes volt a fogorvosnál tartózkodás. Szinte. Azért jobban szeretek viccelgetni meg nevetgélni, ha nincs a számban egy kéz meg öt műszer.

Amikor kijöttem, Tomi ott várt, és egy nő, aki még ott volt, azt mondta: "Szegénykém!" Én meg nem értettem. Aztán Tomi felvilágosított, hogy kihallatszott az összes fúrás hangja, márpedig fúrás bőven volt. Na igen, de egyszer sem a fogamat fúrta az orvos, hanem az ideiglenes tömést, tehát nem is éreztem semmit.

Most akkor örülök.