Laura Ingalls Wilder: West From Home

Ez a kötet szintén Laura halála után került kiadásra, amikor is a holmija között megtalálta a lánya az összes levelet, amit San Franciscóból küldött Almanzónak 1915-ben.



Rose akkoriban éppen abban a városban élt, a világkiállítás meg akkora esemény volt, hogy nem szerette volna, ha az édesanyja lemarad róla. Éppen ezért egy humoros kis levélben meghívta őt, ez nyitja a kötetet. Aztán a következő néhány a vonatutat írja le, ami egy hétig tartott, a többi pedig már San Franciscót és az ott eltöltött kb. két és fél hónapot. A könyv közepén van egy fényképes szekció, ahol eredeti képeket közölnek a világkiállításról, főleg azokról a dolgokról, amikről Laura is ír a leveleiben.

A levelekből több dolog is kiderül számomra. Egyrészt az, hogy nagyon szerették egymást Almanzóval még 30 év házasság után is, és mindketten nagyon szerették a lányukat, ahogy a lányuk is őket. Másrészt úgy tűnik, Laura nem látott annyit a világkiállításból, mint amennyit én megnéztem volna, ha lehetőségem lett volna rá. Persze az is tény, hogy ő nem 25 éves volt akkor, hanem 48, cipelt némi túlsúlyt, és fáradékony is volt.

Végig azon szurkoltam, hogy legyen valami említés kis hazánkról, és vicces módon lett is. A kiállítás egyik napján ugyanis Laurának volt szerencséje magyar pónikat látni, és nagyon tetszettek neki. A levelek után egyébként rövidítve közlik a cikket, amit otthon a helyi újságnak írt megérkezése után a világkiállításról, és az is érdekes. Főleg a végén a receptek a különféle finomságokról, amiket kóstolt ott-tartózkodása alatt.

Teljesen más Laurát ismerhetünk meg ezekből a levelekből, mint aki a Little House-sorozatból kirajzolódik, de valószínűleg tényleg egészen más Laura is volt akkor már, egy egészen más világban. Érdemes elolvasni, és bár annyira szuper azért nem volt, négy csillagot akkor is kapott.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nehéz

Kép
időszakban vagyunk. 10 hónap a tanév, nem telt el másfél sem, de én már a végét járom. Különleges iskolát választottunk Flórának (tehát nem speciálisat, de többet nem mondhatok, mert annyi erővel majdnem ki is írhatnám, melyikről van szó). Sokan tesznek így, a város minden pontjáról járnak ide gyerekek. Pár éve van ez az iskola, az elejétől fogva volt iskolabusz a messzebb lakóknak. Hát, idén nincs, és erről egy árva szót sem szólt senki egészen a tanévkezdés előtti tizedik napig. Ez nem kis rápacsálás nekünk - 50 percre lakunk a sulitól. Szerencsére van a kerületben egy másik család, velük fogtunk össze, legtöbbször az anyuka viszi be reggel Flórát, és kétszer haza is hozzák, van, hogy kocsival. Én vészeseti megoldás vagyok, de volt már, hogy bevetettünk engem is.  Ők tőlünk fél órára vannak, a kiindulási megállójukba viszem a gyereket 7 után kicsivel, szóval fél 7 körül indulunk minden nap. Nekem 40-45 perc a sulitól a munkahelyem, a másik anyukának 30, én 8-kor kezdek, ő fél 9-kor,
További információk

Gumimacik utoljára

Kép
Végére értem a sorozatnak, megnéztem mind a hat évadot. Szomorúan tapasztaltam, hogy ez is lezáratlan maradt, mint oly sok más sorozat. Kár érte. Aranyos mese volt ez, bár szerintem az eleje sokkal jobban sikerült és humorosabb, mint a harmadik-negyedik évadtól kezdve a későbbi részek. Van kedvenc figurám is: Gyagyás Tódi (magyar hangja Botár Endre). Annyira kedvenc, hogy nem átallottam utánanézni, vannak-e tódis ereklyék, esetleg plüssök, de ami van, az olyan ronda, hogy nem kéne. Így aztán csak álljon itt egy kép Gyagyás Tódiról, alatta meg az egyik legjobb szövege: "Nem vered át a csupa ész Tódit!" Egy sóhajjal búcsút intek gyermekkorom eme szeletének, és felnőttesebb vizekre evezek: következőnek Jóbarátokat fogok nézni.
További információk

Gárdonyi Géza: Isten rabjai

Kép
Ez a könyv valamikor hetedik táján volt kötelező olvasmány, de nem olvastam el. Pedig anyu megvette a szép, új kiadást, ezt itt: Bennem viszont iszonyú ellenállás volt a vallással szemben akkoriban, szó nem lehetett arról, hogy bármit is a kezembe vegyek, amiben bármilyen vallásról is szó esik, pláne, ha akörül forog az egész történet, és pláne, ha az a vallás a kereszténység. Hiába szerettem a Margit-legendát, öreg hiba volt a címbe beleírni Istent, ez volt ugyanis a garancia arra, hogy ne olvassam el a könyvet. Gondoltam, fölösleges lenne elolvasni amúgy is, hiszen a legendát oda-vissza kenem-vágom, majd megírom az irodalom dolgozatot ilyen időpocsékolás nélkül is, addig meg olvasom valamelyik olyan könyvemet, ami érdekel is. A terv jó volt, csak azon bukott el, hogy a dolgozatban ravasz, addig és azután is példa nélküli módon nemcsak a történetre vonatkozó kérdések szerepeltek, hanem idézetkiegészítős feladat is, sőt főleg az. A könyv elolvasása nélkül viszonylag nehéz emléke
További információk