Lazsálós hét
van mögöttem.
Tanítottam 25 órát, ami egy teljes állásnak és még három túlórának felel meg. Felkészültem a 25 órára, ez kb. 8 órát igényelt. Az óráim egy részéhez elég sokat kell utazni, ezen a héten összesen 11 órát. Amikor nem tanítottam, akkor beíratáson csináltam szintfelmérést 2x3 órában. Amikor ezt sem csináltam, akkor a könyvtárban lapozgattam 1908-as újságot összesen kb. 7 órában. (És nem értem a végére, ez a legjobb benne. Még mehetek vissza hétfőn reggel is, amikor pedig alhatnék, ráadásul a határidő vasárnap.) Amikor ezt sem csináltam, akkor megírtam egy cikket, ami egyetemi feladatom volt.
A hét leglazsálósabb napja a péntek volt, amikor keltem fél 8-kor, elindultam itthonról fél 9-kor (régen 6 perc alatt menetkész állapotba kerültem ébredéstől számítva, mostanában ez legalább 60 perc, mert az első kb. 40 percem a magamhoz téréssel telik), 9-től tartottam egy órát, ami fél 12-kor ért véget, aztán loholtam haza, így volt itthon pontosan 40 percem. Ebből 15 alatt csináltam magamnak ebédet (párolt zöldséget, azt is inkább a mikróban, amilyen állapotban voltam péntekre), másik 10 alatt megettem az ebédet, majd a maradék 15 percben aludtam. (Mondjuk ha Tomi nincs itthon, nem fekszem le 15 percre, mert tuti, hogy képtelen lennék egyedül felébredni, és ezen már az ordító ébresztő sem segít.) Amikor felkeltem, visszarohantam a suliba beíratásra. Korán végeztem, így 1-től csak 3:40-ig kellett ott lennem, úgyhogy 4-re már a könyvtárban voltam, ahol egészen fél 8-ig lapoztam az újságokat, összesen 4 hónap összes lapszámát. (Ez egy napilap amúgy. Néha azt kívánom, bár sose találták volna fel az újságírást. Bár akkor lenne más, kreatív szervezet ez az egyetem.) Olyan negyed 9-re haza is értem.
Igazából nem lenne olyan gáz ez, ha hétvégén pihenhetnék. De ez a harmadik olyan hétvége, amikor egyik nap sem vagyok itthon. Ma például egész nap, mert ugye reggel a könyvtárban kezdtem. Ma reggel azt vettem észre, hogy kék a szemem fehérje. Majd kell venni szemcseppet. Amikor este hazaértem, nekiálltam óratervet írni, gondolván, biztos sokáig tart majd, de legalább holnap már nem kell ezzel foglalkozni. Aha. Az óratervek elkészültek, csak a kiegészítő anyagokat voltam képtelen átgondolni, elkészíteni, kinyomtatni. Majd holnap, de akkor már nagyon muszáj lesz.
Közben megfáztam, vagy ilyesmi. Mindenesetre a jobb oldalon fáj a fülem meg a torkom. Mindig a jobb oldalon szokott, nem is értem. Tűrhető, semmi komoly, de akkor mondjuk elég rossz volt, amikor az újságból szállt a por, és egy részét belélegeztem. Akkor eléggé fájt a torkom. Amúgy döbbenet, milyen mocskos tud lenni egy ilyen 100 éves emlék. Ahol hozzáértem a bekötött újsághoz, mindenütt fekete lett a kezem. És koszosak az asztalok, ezt nem is értem. De mindegy is. Még van másfél órányi lapozgatásom, aztán hátha nem kapok több ilyen feladatot. (Ennek mondjuk kicsi a valószínűsége.) Legalább ma kétszer is megtaláltam célszemélyünk nevét a kulturális rovatban. Mindkétszer nagy örömmel jelentették, hogy egy másik lapban megjelent a célszemély egy verse. Informatív.
De legalább a 11 óra utazás alatt befejeztem egy könyvet, elolvastam egy másikat, és elkezdtem egy harmadikat. Mondjuk mostanában minden este egy órát kádban fekvéssel egybekötött olvasással töltök, aközben is lehet haladni. Na, ma ez húzódott el fél 1-ig, amúgy fél 12-ig szokott tartani maximum. De most már megyek aludni, kivételesen lesz 8 órám.
Na, hát így telt ez a hét, és még nincs vége. De az a legszebb, hogy a következő sem lesz különb. Meg az előző sem volt. De majd egyszer biztos lesz március 15., tavaszi meg nyári szünet. Csak már látnám.
(Igen, kicsit azért sajnálom magam. Közben azért tudom, hogy más 12 órákat húz le egyben, egy helyben állva, és sajnálom is érte, de azért közben magamat is.)
Tanítottam 25 órát, ami egy teljes állásnak és még három túlórának felel meg. Felkészültem a 25 órára, ez kb. 8 órát igényelt. Az óráim egy részéhez elég sokat kell utazni, ezen a héten összesen 11 órát. Amikor nem tanítottam, akkor beíratáson csináltam szintfelmérést 2x3 órában. Amikor ezt sem csináltam, akkor a könyvtárban lapozgattam 1908-as újságot összesen kb. 7 órában. (És nem értem a végére, ez a legjobb benne. Még mehetek vissza hétfőn reggel is, amikor pedig alhatnék, ráadásul a határidő vasárnap.) Amikor ezt sem csináltam, akkor megírtam egy cikket, ami egyetemi feladatom volt.
A hét leglazsálósabb napja a péntek volt, amikor keltem fél 8-kor, elindultam itthonról fél 9-kor (régen 6 perc alatt menetkész állapotba kerültem ébredéstől számítva, mostanában ez legalább 60 perc, mert az első kb. 40 percem a magamhoz téréssel telik), 9-től tartottam egy órát, ami fél 12-kor ért véget, aztán loholtam haza, így volt itthon pontosan 40 percem. Ebből 15 alatt csináltam magamnak ebédet (párolt zöldséget, azt is inkább a mikróban, amilyen állapotban voltam péntekre), másik 10 alatt megettem az ebédet, majd a maradék 15 percben aludtam. (Mondjuk ha Tomi nincs itthon, nem fekszem le 15 percre, mert tuti, hogy képtelen lennék egyedül felébredni, és ezen már az ordító ébresztő sem segít.) Amikor felkeltem, visszarohantam a suliba beíratásra. Korán végeztem, így 1-től csak 3:40-ig kellett ott lennem, úgyhogy 4-re már a könyvtárban voltam, ahol egészen fél 8-ig lapoztam az újságokat, összesen 4 hónap összes lapszámát. (Ez egy napilap amúgy. Néha azt kívánom, bár sose találták volna fel az újságírást. Bár akkor lenne más, kreatív szervezet ez az egyetem.) Olyan negyed 9-re haza is értem.
Igazából nem lenne olyan gáz ez, ha hétvégén pihenhetnék. De ez a harmadik olyan hétvége, amikor egyik nap sem vagyok itthon. Ma például egész nap, mert ugye reggel a könyvtárban kezdtem. Ma reggel azt vettem észre, hogy kék a szemem fehérje. Majd kell venni szemcseppet. Amikor este hazaértem, nekiálltam óratervet írni, gondolván, biztos sokáig tart majd, de legalább holnap már nem kell ezzel foglalkozni. Aha. Az óratervek elkészültek, csak a kiegészítő anyagokat voltam képtelen átgondolni, elkészíteni, kinyomtatni. Majd holnap, de akkor már nagyon muszáj lesz.
Közben megfáztam, vagy ilyesmi. Mindenesetre a jobb oldalon fáj a fülem meg a torkom. Mindig a jobb oldalon szokott, nem is értem. Tűrhető, semmi komoly, de akkor mondjuk elég rossz volt, amikor az újságból szállt a por, és egy részét belélegeztem. Akkor eléggé fájt a torkom. Amúgy döbbenet, milyen mocskos tud lenni egy ilyen 100 éves emlék. Ahol hozzáértem a bekötött újsághoz, mindenütt fekete lett a kezem. És koszosak az asztalok, ezt nem is értem. De mindegy is. Még van másfél órányi lapozgatásom, aztán hátha nem kapok több ilyen feladatot. (Ennek mondjuk kicsi a valószínűsége.) Legalább ma kétszer is megtaláltam célszemélyünk nevét a kulturális rovatban. Mindkétszer nagy örömmel jelentették, hogy egy másik lapban megjelent a célszemély egy verse. Informatív.
De legalább a 11 óra utazás alatt befejeztem egy könyvet, elolvastam egy másikat, és elkezdtem egy harmadikat. Mondjuk mostanában minden este egy órát kádban fekvéssel egybekötött olvasással töltök, aközben is lehet haladni. Na, ma ez húzódott el fél 1-ig, amúgy fél 12-ig szokott tartani maximum. De most már megyek aludni, kivételesen lesz 8 órám.
Na, hát így telt ez a hét, és még nincs vége. De az a legszebb, hogy a következő sem lesz különb. Meg az előző sem volt. De majd egyszer biztos lesz március 15., tavaszi meg nyári szünet. Csak már látnám.
(Igen, kicsit azért sajnálom magam. Közben azért tudom, hogy más 12 órákat húz le egyben, egy helyben állva, és sajnálom is érte, de azért közben magamat is.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése