Szenteste
Idén az volt a terv, hogy 6-kor vacsorázunk, 7 körül Jézuskázunk, aztán filmet nézünk, aztán alszunk. Majdnem összejött.
Reggel 8-kor keltünk, én fél 9-kor álltam neki a mézes puszedli tojáshabba mártogatásának, amivel 9-re végeztem is. Ekkor nekiestem a takarítás utolsó etapjának (a szobából volt még hátra Rozi és környéke, valamint az egész szoba porszívózása-felmosása), amivel végül fél 12-re végeztem, de olyan hosszú napunk volt, hogy már nem emlékszem, miért. Az biztos, hogy közben egy percre meg nem álltam. Tomi közben megfőzte a levest, amire tegnap már nem kerülhetett sor, mivel hajnali fél 1-re ért haza a munkahelye karácsonyozásából, és már nem volt ereje. (Én fél 2-ig takarítottam, aztán még másfél órán át tettem-vettem, és még nem volt negyed 4, mikor lefeküdtem.) Fél 12-kor ajándékgyártásba fogtam, ez viszonylag simán ment, meg is lepődtem. Eredetileg úgy volt, hogy délben Tomi behozza a tegnap vásárolt fát az erkélyről, 1-ig feldíszítjük, aztán készülődünk, és fél 2-kor elindulunk a Bakáts térre Éva nénihez, mert akkor tuti odaérünk 2-re. Végül fél 1 körül került be a fa, de rövidesen kiderült, hogy nincs meg a fatalp. Tomi erre felkerekedett, elloholt összesen négy boltba, de sehol nem árultak talpat. Én határozottan emlékszem, hogy tavaly kidobtuk, ami volt, mondván, idén veszünk végre egy használhatót, úgyhogy Tomi a kudarc okán már azt is felvetette, hogy majd belógatjuk a fát a plafonról.
Nyilván nem sikerült 2-re megérkezni Éva nénihez, de azért nekem Marcival 2:10-re igen, Tomi megy negyed háromra már ott is volt (külön utakon járt). Megebédeltünk (ananászleves és mákos guba), aztán jött a Jézuska.
Éva néninek hozott kreatívan csomagolt sütit meg két könyvet, amit a molyok szeretnek és ajánlanak, reméljük, nem tévednek. Tominak profi túrazoknit meg kókuszgolyót, valamint ruházati cikkekre beváltható kupont. Nekem szintén egy profi túrazoknit, valamint két könyvet: Popper Péter A kő, a víz és a kutyáját, valamint Szabó Magdától a Liber Mortist. Előbbiről nem is tudtam, hogy van, de már az első oldala alapján fog tetszeni, utóbbiba beleolvastam egyszer egy könyvesboltban, és ez alapján arról is tudom, hogy fog tetszeni.
Marcira is gondolt a Jézuska: hozott neki rágcsálnivalót, új játékot meg egy kabátot.
Fél 5 körül értünk haza, és azzal kezdtük az utolsó simításokat, hogy Tomi is felmászott a galériára, és megtalálta a talpat. Elég alaposan el volt dugva, én még percekig nem láttam akkor sem, amikor ő már igen. 10 perc alatt belefaragta a fát, és feltette az asztalra, ahol eddig mindegyik karácsonyt töltötte aktuális sorstársa. Ezek után én még kitakarítottam az előszobát, felsöpörtem-felmostam mindenhol, aztán díszítettünk. Irtó ferde lett szerencsétlen, de nekünk még egyenes fánk soha nem volt, úgyhogy ez nem lepett meg. Így végül 8-kor volt vacsora (tárkonyos pulykaraguleves és sült lazac spenótos gnocchival), de eltartott negyed 10-ig, mert közben volt egy negyed óra szünet, amikor sült a hal.
Aztán csengetett a Jézuska, mi meg bontottunk.
Először én, mert én vagyok a legfiatalabb. (Kettőnk közül, hehe.)
Nekem a Jézuska hozott egy profi túrazoknit (annyira profi, hogy utána a kutyasétáltatásnál egyáltalán semennyire nem fázott a lábam, pedig mindig átfagy), a Koccanás és az Azt meséld el, Pista! című darabokat könyv formájában, ami azért jó, mert mindkettő nagyon-nagyon tetszett, amikor láttam, és vágytam rájuk könyvben. A molyangyalkám csomagját is most bontottam: tőle a Csókás nyár című könyvet kaptam meg a kívánságlistámról, amire nagyon kíváncsi vagyok, alig várom, hogy elkezdjem. (Hirtelen kb. tízre nőtt az azonnal olvasandó könyvek száma, úgyhogy még kérdés, hogy mikor, de hamarosan sor kerül rá.) Még saját készítésű könyvjelző is volt benne meg egy nagyon kedves levél.
Aztán Tomi jött, mert ő a legidősebb.
Kapott egy könyvet, amiből kiderül majd, hogy Marci akkor tulajdonképpen okos vagy ostoba (gyorsan bizonyította az este kétszer is, hogy ostoba, nem is akármennyire, de mindjárt jönnek a részletek), egy jégkaparót jó meleg jegesmackóba varrva, valamint egy Lego társasjátékot, ami azért jó, mert először össze kell rakni Lego kockákból, utána lehet vele játszani.
A kutya kapott új takarót meg egy velős csontot.
Rozi meg egy mézes karikát (meg karácsonyi dekort maga alá és a feje mellé).
Aztán levittük sétálni Marcit. Fél 10-kor indultunk, negyed 12-kor értünk haza. Beléptünk az ajtón, Marci berohant a szobába, és egy mozdulattal lerántotta a fát az asztalról. (Biztos, hogy nem magától dőlt, mert nem abba az irányba esett, amerre ferde volt.) Ettől én enyhén szólva kiakadtam. Majdnem elsírtam magam, mert azt hittem, összetörte Tomi összes új díszét, ami az adventi naptárban volt, de azok szerencsére megmaradtak (döbbenet, mert kettő üveg, a harmadik kerámia). A csúcsdísz mondjuk tönkrement, bár a viszonylag épen maradt tetejét visszatettük később, és kicsorbult néhány műanyag díszünk is. (Azóta nem nagyon pakolunk semmi üveget a fára, hogy az első közös karácsonyunkon a delikvens gondolt egyet, és lefordult az asztalról, ezzel egy csapásra megsemmisítve Tomiék gyönyörűséges, régi gömbdíszeit, amiket ma már sehol nem árulnak.) Fél óra alatt pakoltuk vissza a leesett díszeket és szaloncukrokat, közben én nem kicsit szentségeltem karácsony örömére, Marci meg kint nyüszített az előszobában, de megérdemelte, legalább ennyit ő is elviselhet azért cserébe, hogy lebontotta a fát. Mellesleg megsérült a fa törzse, így az asztalon már nem maradhatott. Az asztalt bepakoltuk szépen a szoba közepére, mert máshova nem fér már, a fát meg beállítottuk az ablak alatti sarokba, dőlésiránnyal az ablak felé. Egy tuti: Marci nem jöhet be többet a szobába felügyelet nélkül, amíg itt a fa. Mivel már ki tudja nyitni a kilincsre zárt szobaajtót, innentől kezdve torlaszt fogunk építeni az ajtó elé, ha elmegyünk, legyen ez bármilyen röhejes. De nekem nem fogja feldöntögetni a fát, mert nagyon tudnám értékelni, ha az a három törékeny dísz megmaradna, és esetleg legközelebb is lehetne használni.
Ha ez még nem lenne elég kaland, Marci tartogatott még egy meglepetést. Tomi ki akarta venni a kosarából a velős csontot lefekvéshez készülődve, hogy kitegye az előszobába, mire a kutya rámorgott. Erre Tomi leült a kosár mellé, nézte a kutyát, és jelezte, hogy akkor is elveszi a csontot, mire a kutya már vicsorgott is. Amikor Tomi hozzáért a csonthoz, a kutya megtámadta, meg akarta harapni, a szerencsén múlt, hogy Tomi volt a gyorsabb. A kutya büntetése erre egy enyhe kis legyintés volt, meg hogy Tomi elkergette egészen a szoba másik végébe. Két percig hagyta kétségek közt, aztán már simogatta és gügyögött neki, sőt a csontot is visszaadta. Én mondom, karácsony ide vagy oda, jó alaposan el kellett volna verni, hogy megtanulja, soha nem mehet neki a gazdájának. Mondtam neki, tőlem ne számítson ilyen enyhe büntire hasonló esetben, mert ha ezt velem megpróbálja, már kötheti is a vándorbatyut, és indulhat olyan gazda felkutatására, aki ezt eltűri, mert az sajnos nem én vagyok. (Az érem másik oldala: Tomi szerint a támadást elkergetéssel büntette, a meghunyászkodást simogatással, gügyögéssel és csonttal jutalmazta. Nem tudom, egy kutyaszakértő erre mit mondana, bár az 100%, hogy rám csúnyán nézne, mert ugye kutyát és gyereket nem ütünk meg, tegyen bármilyen szörnyűséget is.)
No, idén így alakult nálunk a szenteste. Ha Marci nem érezte volna szükségesnek, hogy szerepeljen, azt mondhatnám, hogy tökéletes volt. Így viszont azt mondom, jó volt, csak Marci bírt volna kushadni.
Reggel 8-kor keltünk, én fél 9-kor álltam neki a mézes puszedli tojáshabba mártogatásának, amivel 9-re végeztem is. Ekkor nekiestem a takarítás utolsó etapjának (a szobából volt még hátra Rozi és környéke, valamint az egész szoba porszívózása-felmosása), amivel végül fél 12-re végeztem, de olyan hosszú napunk volt, hogy már nem emlékszem, miért. Az biztos, hogy közben egy percre meg nem álltam. Tomi közben megfőzte a levest, amire tegnap már nem kerülhetett sor, mivel hajnali fél 1-re ért haza a munkahelye karácsonyozásából, és már nem volt ereje. (Én fél 2-ig takarítottam, aztán még másfél órán át tettem-vettem, és még nem volt negyed 4, mikor lefeküdtem.) Fél 12-kor ajándékgyártásba fogtam, ez viszonylag simán ment, meg is lepődtem. Eredetileg úgy volt, hogy délben Tomi behozza a tegnap vásárolt fát az erkélyről, 1-ig feldíszítjük, aztán készülődünk, és fél 2-kor elindulunk a Bakáts térre Éva nénihez, mert akkor tuti odaérünk 2-re. Végül fél 1 körül került be a fa, de rövidesen kiderült, hogy nincs meg a fatalp. Tomi erre felkerekedett, elloholt összesen négy boltba, de sehol nem árultak talpat. Én határozottan emlékszem, hogy tavaly kidobtuk, ami volt, mondván, idén veszünk végre egy használhatót, úgyhogy Tomi a kudarc okán már azt is felvetette, hogy majd belógatjuk a fát a plafonról.
Nyilván nem sikerült 2-re megérkezni Éva nénihez, de azért nekem Marcival 2:10-re igen, Tomi megy negyed háromra már ott is volt (külön utakon járt). Megebédeltünk (ananászleves és mákos guba), aztán jött a Jézuska.
Éva néninek hozott kreatívan csomagolt sütit meg két könyvet, amit a molyok szeretnek és ajánlanak, reméljük, nem tévednek. Tominak profi túrazoknit meg kókuszgolyót, valamint ruházati cikkekre beváltható kupont. Nekem szintén egy profi túrazoknit, valamint két könyvet: Popper Péter A kő, a víz és a kutyáját, valamint Szabó Magdától a Liber Mortist. Előbbiről nem is tudtam, hogy van, de már az első oldala alapján fog tetszeni, utóbbiba beleolvastam egyszer egy könyvesboltban, és ez alapján arról is tudom, hogy fog tetszeni.
Marcira is gondolt a Jézuska: hozott neki rágcsálnivalót, új játékot meg egy kabátot.
Fél 5 körül értünk haza, és azzal kezdtük az utolsó simításokat, hogy Tomi is felmászott a galériára, és megtalálta a talpat. Elég alaposan el volt dugva, én még percekig nem láttam akkor sem, amikor ő már igen. 10 perc alatt belefaragta a fát, és feltette az asztalra, ahol eddig mindegyik karácsonyt töltötte aktuális sorstársa. Ezek után én még kitakarítottam az előszobát, felsöpörtem-felmostam mindenhol, aztán díszítettünk. Irtó ferde lett szerencsétlen, de nekünk még egyenes fánk soha nem volt, úgyhogy ez nem lepett meg. Így végül 8-kor volt vacsora (tárkonyos pulykaraguleves és sült lazac spenótos gnocchival), de eltartott negyed 10-ig, mert közben volt egy negyed óra szünet, amikor sült a hal.
Aztán csengetett a Jézuska, mi meg bontottunk.
Először én, mert én vagyok a legfiatalabb. (Kettőnk közül, hehe.)
Nekem a Jézuska hozott egy profi túrazoknit (annyira profi, hogy utána a kutyasétáltatásnál egyáltalán semennyire nem fázott a lábam, pedig mindig átfagy), a Koccanás és az Azt meséld el, Pista! című darabokat könyv formájában, ami azért jó, mert mindkettő nagyon-nagyon tetszett, amikor láttam, és vágytam rájuk könyvben. A molyangyalkám csomagját is most bontottam: tőle a Csókás nyár című könyvet kaptam meg a kívánságlistámról, amire nagyon kíváncsi vagyok, alig várom, hogy elkezdjem. (Hirtelen kb. tízre nőtt az azonnal olvasandó könyvek száma, úgyhogy még kérdés, hogy mikor, de hamarosan sor kerül rá.) Még saját készítésű könyvjelző is volt benne meg egy nagyon kedves levél.
Aztán Tomi jött, mert ő a legidősebb.
Kapott egy könyvet, amiből kiderül majd, hogy Marci akkor tulajdonképpen okos vagy ostoba (gyorsan bizonyította az este kétszer is, hogy ostoba, nem is akármennyire, de mindjárt jönnek a részletek), egy jégkaparót jó meleg jegesmackóba varrva, valamint egy Lego társasjátékot, ami azért jó, mert először össze kell rakni Lego kockákból, utána lehet vele játszani.
A kutya kapott új takarót meg egy velős csontot.
Rozi meg egy mézes karikát (meg karácsonyi dekort maga alá és a feje mellé).
Aztán levittük sétálni Marcit. Fél 10-kor indultunk, negyed 12-kor értünk haza. Beléptünk az ajtón, Marci berohant a szobába, és egy mozdulattal lerántotta a fát az asztalról. (Biztos, hogy nem magától dőlt, mert nem abba az irányba esett, amerre ferde volt.) Ettől én enyhén szólva kiakadtam. Majdnem elsírtam magam, mert azt hittem, összetörte Tomi összes új díszét, ami az adventi naptárban volt, de azok szerencsére megmaradtak (döbbenet, mert kettő üveg, a harmadik kerámia). A csúcsdísz mondjuk tönkrement, bár a viszonylag épen maradt tetejét visszatettük később, és kicsorbult néhány műanyag díszünk is. (Azóta nem nagyon pakolunk semmi üveget a fára, hogy az első közös karácsonyunkon a delikvens gondolt egyet, és lefordult az asztalról, ezzel egy csapásra megsemmisítve Tomiék gyönyörűséges, régi gömbdíszeit, amiket ma már sehol nem árulnak.) Fél óra alatt pakoltuk vissza a leesett díszeket és szaloncukrokat, közben én nem kicsit szentségeltem karácsony örömére, Marci meg kint nyüszített az előszobában, de megérdemelte, legalább ennyit ő is elviselhet azért cserébe, hogy lebontotta a fát. Mellesleg megsérült a fa törzse, így az asztalon már nem maradhatott. Az asztalt bepakoltuk szépen a szoba közepére, mert máshova nem fér már, a fát meg beállítottuk az ablak alatti sarokba, dőlésiránnyal az ablak felé. Egy tuti: Marci nem jöhet be többet a szobába felügyelet nélkül, amíg itt a fa. Mivel már ki tudja nyitni a kilincsre zárt szobaajtót, innentől kezdve torlaszt fogunk építeni az ajtó elé, ha elmegyünk, legyen ez bármilyen röhejes. De nekem nem fogja feldöntögetni a fát, mert nagyon tudnám értékelni, ha az a három törékeny dísz megmaradna, és esetleg legközelebb is lehetne használni.
Ha ez még nem lenne elég kaland, Marci tartogatott még egy meglepetést. Tomi ki akarta venni a kosarából a velős csontot lefekvéshez készülődve, hogy kitegye az előszobába, mire a kutya rámorgott. Erre Tomi leült a kosár mellé, nézte a kutyát, és jelezte, hogy akkor is elveszi a csontot, mire a kutya már vicsorgott is. Amikor Tomi hozzáért a csonthoz, a kutya megtámadta, meg akarta harapni, a szerencsén múlt, hogy Tomi volt a gyorsabb. A kutya büntetése erre egy enyhe kis legyintés volt, meg hogy Tomi elkergette egészen a szoba másik végébe. Két percig hagyta kétségek közt, aztán már simogatta és gügyögött neki, sőt a csontot is visszaadta. Én mondom, karácsony ide vagy oda, jó alaposan el kellett volna verni, hogy megtanulja, soha nem mehet neki a gazdájának. Mondtam neki, tőlem ne számítson ilyen enyhe büntire hasonló esetben, mert ha ezt velem megpróbálja, már kötheti is a vándorbatyut, és indulhat olyan gazda felkutatására, aki ezt eltűri, mert az sajnos nem én vagyok. (Az érem másik oldala: Tomi szerint a támadást elkergetéssel büntette, a meghunyászkodást simogatással, gügyögéssel és csonttal jutalmazta. Nem tudom, egy kutyaszakértő erre mit mondana, bár az 100%, hogy rám csúnyán nézne, mert ugye kutyát és gyereket nem ütünk meg, tegyen bármilyen szörnyűséget is.)
No, idén így alakult nálunk a szenteste. Ha Marci nem érezte volna szükségesnek, hogy szerepeljen, azt mondhatnám, hogy tökéletes volt. Így viszont azt mondom, jó volt, csak Marci bírt volna kushadni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése