Multikulti

Tegnap, amikor megérkeztem a koreai kisfiúhoz, Jinhez, megint az a kellemes főzésillat fogadott, ami szokott. Egy eltérés volt a megszokotthoz képest: az asztalnál ott várt egy tányér, rajta pedig egy adag zöldséges palacsinta, no meg egy kis szójaszósz. Koreai étel, az anyuka, Choi készítette, és nagyon izgult, fog-e ízleni. Nagyon-nagyon finom volt. El is kértem a receptet, mert szeretném majd kipróbálni. Azok kedvéért, akiket esetleg érdekel, elmondom, hogy a tésztája sima palacsintatészta, csak semmi esetre sem kerül bele cukor, viszont só kicsit több, mint egy sima palacsintába, és bele kell vagdosni vöröshagymát meg zöldhagymát, valamint akármilyen zöldséget, ami szembe jön a konyhában, aztán szépen ki kell sütni, és már készen is van. Tomi aztán még azt is megtudta, hogy ez Koreában nassként funkcionál, legalábbis soha nem eszik főétkezéskor. Nekem azonnal az jutott eszembe, milyen szuper reggeli lenne ez rántotta helyett, vagy legalábbis a rántotta váltótársaként. (Nem mintha sokszor ennék rántottát, de nekem az a ritka előfordulás is sok néha.)

Amikor megérkeztem Jinhez, és már fellelkesített a jó illat meg a tányéron a nekem szánt palacsinta, akkor mondtam Jinnek és Choinak, hogy jött hozzánk a Mikulás éjjel (ezen nagyon nevettek, náluk ilyesmi nincs), majd előkaptam egy-egy Mikulás-csokit. Jinnek azonnal fülig szaladt a szája, és tíz perc múlva egy morzsa sem volt már a csokiból, Choi pedig meghatódott, majd elkerekedett szemmel közölte, hogy ő nem készült semmivel. Mondtam neki, nehogy most aggódni kezdjen, neki egyáltalán nem kell olyan ünnepet ünnepelnie, ami náluk nem létezik, és különben is, ott a palacsinta, amit épp most kaptam. Erre mondta, hogy végül is tényleg ott a palacsinta, és megnyugodott.

Ezért is szeretek hozzájuk járni, mert nagy élmény, amikor valamit mutatnak a kultúrájukból, és én is mutathatok valamit a miénkből. Tomi már tervezi is, hogy mutatunk nekik ezt-azt a magyar konyhából, miután Choi jelezte, hogy érdekelné a dolog.