E.T.A. Hoffmann: Nussknacker und Mausekönig

A történetet elég régen ismerem már, szerintem valamikor gyerekkoromban színházban is láttam, de csak most került sor arra, hogy elolvassam. Gondoltam, ha már németül íródott, én meg elvileg még tudok valamennyit németül, akkor úgy kéne olvasni. Megkerestem a lehető legolcsóbb lehetőséget, így a Hamburger Lesehefte kiadása nyert, amit 400 Ft-ért vettem meg, és el nem tudom képzelni, miért kapott szerencsétlen magenta színű borítót - elég csúnyácska vele. Sajnálom, hogy illusztrációk nincsenek benne, majd egyszer egy könyvesboltban végiglapozok egy olyan (magyar) kiadást, amiben vannak.

 

Az eleje kicsit döcögősen ment, mert vagy egy éve egyáltalán nem foglalkoztam a nyelvvel, de pár oldal után belelendültem, és örömmel láttam, hogy majdnem olyan gyorsan haladok vele, mint az angol nyelvűekkel szoktam, ráadásul nem múlt el a szókincsem, ezért szerencsére minden szót értek.

Anyu szokta mondani, hogy nem szereti a német meséket, mert azok kegyetlenek. Bizony ebben a karácsonyi mesében is vannak véres, durva jelenetek, de zárójelben megjegyezhetjük, a magyar meséknek sem kell szégyenkezniük az elmaradhatatlan sárkánykaszabolással. A történet főszereplője Marie, aki karácsonyra a keresztapjától kap egy diótörő figurát, ami aztán életre kel a kislány álmában, és kiderül róla, hogy egy elvarázsolt herceg, akinek az egérkirály az életére tör, és Marie-nak kell megmentenie őt. A kedvenc részem az volt, amikor a keresztapa elmesélte, miért olyan csúnya a diótörő, az egy nagyon jó kis mese. Elvileg gondolkodhatna az olvasó, hogy ez a mese mese-e, és Marie kalandja álom-e, ezért vicces, ahogy Hoffmann többször elmondja: ez bizony a valóság, tényleg így történt, csak a buta felnőttek nem tudták ezt elképzelni. Nagy mesélő :)

A főszereplővel nem tudtam teljesen együtt érezni, ami elég furcsa, mert alapvetően azt gondolom magamról, hogy emlékszem, milyen gyereknek lenni, és értem a gyerekeket, vagy legalábbis igyekszem érteni őket. Talán a fáradtságomnak köszönhető, hogy egyáltalán felmerült bennem, mit aggódik annyira Marie, mi van akkor, ha a diótörőt megöli az egérkirály, az csak egy játék. Ez a gondolat nagyon fura tőlem, aki nem voltam hajlandó elajándékozni egyetlen babát sem, mert féltem, hogy a baba szomorú lesz - nem is értem, mi ütött belém.

Összességében tetszett, örülök, hogy elolvastam, de még mindig a Sandmann a kedvencem Hoffmanntól, így a Diótörő 4 csillagot kap.