Disney On Ice

Vasárnap mentünk el rá Tomival. A Hercegnők és hősök című előadást hozták most el Budapestre, ami 2006 óta van a repertoárban, de az újabb meséket azért idővel beépítik. A fényképezőgépet itthon felejtettem, ezért aztán telefonnal próbáltam megörökíteni ezt-azt. Amint azt sejteni lehetett, az eredmény kritikán aluli, így nem kezdek vele dicsekedni, de emléknek jó lesz. Ide meg guglizott képeket pakolászok forrásmegjelöléssel.

Mielőtt bármit is mondanék, itt egy kis ízelítő abból, amit láttunk: http://indavideofilm.hu/video/Disney_On_Ice_Hercegnok_es_Hosok. 3 perc, ne hagyjátok ki!

Azzal kezdődött az egész, hogy megnéztük a Sportaréna előterében a sok kirakott giccset, és nagyon sajnáltam azokat, akik ide gyerekkel érkeztek. Mindenféle Disney rajzfilmfigurák poháron, bögrén, füzeten, plüss alakban…Nyilván nagyon drágán. A legcsúnyább a hercegnős Barbie szekció volt, a legszebb meg a plüss Ficánka. Mondtam is Tominak, hogy ha most gyerek lennék, enne érte a fene. Erre megkérdezte, megvegyük-e, de mondtam, hogy már nem vagyok gyerek, ezért aztán fel tudom mérni, hogy semmi szükségem egy Ficánkára, ezért nem érzek vágyat Ficánka birtoklására, csak jólesik ránézni.

Voltak mindenféle Disney mintákkal ellátott ropogtatnivalók meg jégkása meg egyéb üdítő, szóval volt miért hisztizni a célközönségnek, akik a 10 év alatti gyerekek, úgy saccolom. Előttünk egyébként egy velem egykorúnak tűnő lány ült, ő alaposan felszerelkezett: volt disneys popcornja, jégkásája meg valami játéka is. Ehhez kapcsolódik, hogy sokkal több nagykorú jött kiskorú nélkül, mint amire számítottam, és az is, hogy alig páran lézengtek abban a hatalmas térben. Tomi szerint utóbbi azért lehetett, mert ez volt az utolsó előadás idén, vagy akár azért, mert mondjuk a többség nem pont erre költötte az utolsó fillérjeit. (Az alig lézengtek azért jelent kb. 300 embert, de a Sportarénában 300 ember nagyon-nagyon kevésnek tűnik. Annyira kevés ez, hogy a mosdók előtt nem volt sor se az előadás előtt, se a szünetben, se az előadás végén.)

A műsor kezdete előtt 10 perccel már spannolni kezdték a közönséget hangosbemondón keresztül: 3 percenként bemondták, még mennyi van az előadás kezdetéig, amitől aztán mindenki megfelelően izgalomba jött, például én is. Aztán egyszer csak azt mondták, hogy most veszi kezdetét a varázslat, és akkor belibbent korcsolyaélen Mickey és Minnie, a két műsorvezető. Felkonferálták az első szereplőt, Aladdint.

Ebből a meséből mutatták be a leghosszabb részletet, azt, amikor Aladdin és Jázmin megismerkednek. A táncosok nagyon profik voltak, leginkább akkor néztem nagyot, amikor néhányan a korcsolyájukon egyensúlyozva hastáncoltak, az aztán tényleg nem volt semmi.

Nem mintha a többire lehetne akár fél rossz szava az embernek: minden gördülékenyen ment, nagyon látványos volt az egész, a táncosok lelkesnek tűntek, pedig a harmadik előadásuk volt már aznap, szóval szuper volt az egész. Aladdinék után szerepelt még Hófehérke, A kis hableány, Csipkerózsika (az egyetlen klasszikus Disney rajzfilm, amit nem láttam, ezt is pótolni kéne már), Aranyhaj, A hercegnő és a béka, a Szépség és a Szörnyeteg, valamint Hamupipőke.

Szeretném kiemelni a jelmezeket, amik aztán tényleg olyanok, mint a szereplők a rajzfilmben. Egyedül Ficánkán nevettem, mert vicces volt, hogy lábai nőttek, de ezt mellesleg egy pillanat alatt el lehetett felejteni, annyira profin korcsolyázott a jelmez alatt rejtőző táncos.

A hercegnő és a békánál meglepett kicsit, hogy egy kevésbé jellemző jelenetet választottak, de jobban belegondolva nem nagyon tehettek mást, különben táncoltathatták volna a békajelmezbe bújt táncosokat, akkor meg már inkább választották a “hercegnő” egyik dalát és táncát.

A kis hableány többször visszatért, láthattuk a mese legelejét Ariel testvéreivel (az a nem semmi, hogy én ezt olyan régen láttam utoljára, hogy nem emlékeztem Ariel testvéreire!), aztán Eric és Ariel első találkozását, az emberré változást (Ursula fenomenális volt itt is), aztán a csókot (amire youtube-on több külföldi kommentelő azt írta, hogy magyarul a legjobb a hozzá kapcsolódó dal).

A Hamupipőkében a bált idézték meg, nagyon-nagyon profi volt a kivitelezés itt is, és életemben először tetszettek a gonosz mostohanővérek.

A Szépség és a Szörnyetegből a konyhai jelenetet választották, ami nekem nagy kedvencem, és már a színházban is az volt az egyik legjobb.

A Csipkerózsikánál Fülöp herceg küzdött a gonosz boszorkánnyal, majd életre lehelte a szép hercegnőt a csókjával, és amikor ez megvolt, együtt lesiklottak a hegytetőn álló várból a nézőtér szintjére.

A Hófehérkéből eljátszották a kívánság kútjához kapcsolódó részt (erre sem emlékszem, kész, ezeket újra kell nézni), aztán a hét törpe is jégre lépett – no, Ficánkán kívül még ekkor tört ki belőlem a nevetés. Én úgy szeretem a hét törpét! És olyan aranyosak voltak korcsolyában!

Az Aranyhajból azt a jelenetet mutatták be, amikor a fiú elviszi a lányt lámpáseregetést nézegetni, bár őszintén szólva ez számomra csak a szövegből derült ki.

A műsor egy pontján megjelent Goofy, és azonnal felállt a szőr a hátamon a mondatonként minimum egyszer előforduló “Gyoppííí!” felkiáltástól, pedig gyerekkoromban viccesnek tartottam. Hozta magával a csónakját, és a legmagasabb árkategóriájú jeggyel megjelentek közül három kislány abban a szerencsében részesült, hogy beülhettek a csónakba, és a jégről figyelhették az egyik jelenetet, miközben Goofy szórakoztatta őket (gondolom, inkább nonverbális eszközökkel, mert a táncosok állítólag mind külföldiek). Legalább öt percig tartott ez a rész, és amikor ki kellett szállni a csónakból, az egyik kislány, a legkisebb, szó szerint páros lábon pattogott vissza a szüleihez, annyira feldobódott az élménytől. Jó volt látni, hogy így örül.

Voltak apróságok, amik még pluszban emelték az esemény fényét: Csingiling szórt be tündérporral minden kezdő beállást, hogy életre keljenek a mesék, volt korcsolyázó teve és sárkány, tengerészkatapult, na meg Sebastian, a rák.

Az előadást egy döbbenetesen látványos finálé zárta Aranyhaj tánca után, a végén volt tűzijáték meg minden.

Annyira jó volt az egész, nincsenek rá szavak. Nem volt fennakadás, nem volt baki, nem volt bénázás. Működött a technika, a táncosok nem rontottak, vagy legalábbis nem lehetett eldönteni, hogy egy-egy térdre huppanás baki, vagy így tervezték. Miután ajándékba kaptam a jegyet, nem tettem erőfeszítéseket arra, hogy felkutassam a neten, hogyért mérik a mi jegyünk darabját, őszről meg már nem emlékszem pontosan a számokra (szerencsére – nem szeretem tudni, mennyibe került valami, amit ajándékba kaptam), de merem állítani, hogy minden forintot megért, hogy ott lehettünk. Ahogy elnéztem a helyszínt, még a legfölső szektorból is lehetett látni a műsort, legfeljebb a táncosok arcát nem, az meg nem nagy ügy. Arcokat én sem láttam mondjuk, pedig mi középtájon ültünk, de ez csak azért van, mert lassan megint szemüveget kéne cserélni.

Teljesen feldobott az előadás, nagyon nagy élmény volt. Az embernek kedve támad megtanulni korizni. Örülök, hogy elmentünk, és még egyszer köszönöm Éva néninek és Tominak, hogy ezt így kitalálták és megszervezték.