A Gyűrűk Ura

A harmadik kötetnek még májusban veselkedtem neki először, és el is jutottam egészen a legelső oldalig, amikor is rájöttem, hogy ez engem egyáltalán nem érdekel, ezért letettem, és azóta olvastam egy csomó mást. Közben mindig rossz érzéssel töltött el, hogy beléptem a molyra, és azonnal azzal kellett szembesülnöm, hogy ezt még mindig olvasom. Úgyhogy csütörtökön másodjára is nekifutottam. Még visz a lendület, egészen a 167. oldalig vitt eddig, remélem, kitart a könyv végéig. Az a jó, hogy egy csomó jelenetre emlékszem a filmből, de közben meg sokszor nem tudom a sok furcsa név között, hogy most akkor ki kicsoda, ki rohír, ki gondori, és jönnek még ehhez az olyan malőrök, amikor Trufát hirtelen Pippinnek nevezi Göncz Árpi bácsi, én meg nézek, mint a luki nyúl, hogy most akkor mi van, hogy került ide ez a jó Pippin a világ másik végéről. Aztán persze rájövök, hogy elírás, és ilyen amúgy is csak egyszer volt, de a lényeg, hogy nem könnyű nekem a nevekkel. Tényleg óriási szerencse, hogy legalább nőből csak három volt eddig, az ő nevüket legalább meg bírtam jegyezni.

Az a terv, hogy elolvasom a függeléket is. Majd jókat lehet nosztalgiázni közben: 12-13 éves korunkban az osztályban pár fiú tündenyelven írogatott levelezős füzetet, sőt Ottónak még Egy Gyűrűje is volt valósághű gravírozással.