Csúszkálás

Tegnap korábban indultam a hegyre tanítani, mint szoktam, ráadásul Tomival és Lizával együtt mentünk kocsival, csúszkálós felszerelésben, táskában a tanítós ruhámmal, ugyanis megálltunk a Normafánál. A parkolótól elbaktattunk a szánkópályáig, ahol nem volt egy lélek sem, viszont kint volt egy tábla, hogy szánkózni tilos, és szánkópálya 500 méterre a parkoló irányában található. Mintegy negyed óra bolyongás után meg is találtuk, jó nagy csalódás volt. Egy semmi kis lejtő, alján focizó gyerekek. Ezért aztán én kijelöltem magamnak egy szánkópályát mintegy 50 méterre a hivatalostól, és ott elvoltam magamban. Liza ugyan 15 éve velünk él, mégis most látott először csúszkát meg csúszkáló gazdit, nem győzött csodálkozni. Mikor Tomi elengedte, futott utánam a lejtőn, aztán együtt felmásztunk. Kb. kétszer. Aztán megunta, és a lejtő tetejéről figyelte aggódva, mit ügyködöm. Aztán a hóban ácsorgástól fázni kezdett, úgyhogy beszüntettem a gyereknapot, és visszamentünk a kocsihoz. Közben azért kaptam egy túrós rétest, és tekerhettem egyet a pénzbedobós játékkidobóson, így nyertem egy pálmafának álcázott Micimackót a telefonomra fityegni. (Anyunak báránybőrbe bújt Micimackója van egyébként, Ibolya nénitől kapta egyszer, én azóta is ilyen beöltözött Micimackóra vágytam titokban, hát most lett :) ) Azért az is a program legjobb részéhez tartozik, hogy Liza nagyon élvezte a hóban szaladgálást, gondoltam is rá, hogy talán gyakrabban kéne a Normafához menni vele, mert imádja az erdőt, de a rendes kiránduláshoz alapvetően már idős. Majd meglátjuk, hogy alakul, de azért persze megbeszéltük, hogy gyakrabban kivisszük futkározni. A képeken sorrendben a következő események láthatók. Lecsúszom, a kutya versenyt fut velem, megérkezem a lejtő aljára, a kutya elunja a bohóckodást, és visszasiet Tomihoz, majd túrós rétest és pálmafának öltözött Micimackót kapok. Majd egyszer veszünk nekem rendes sígatyát meg síkabátot, ez idén (is) elmaradt, ezért Tomi joggingjában nyomultam.