Rombolás

Tomi még szombaton lerakott egy bekeretezett képekkel teli sporttáskát a ruhaszárító elé. Erről én tudtam ugyan, de elfelejtettem. Vasárnap mostam egyet délután. Még teregetés előtt el akartam rakni a száraz ruhát, de aztán valami elvonta a figyelmemet, és legközelebb akkor jutott eszembe, hogy pakolni kéne előbb, amikor már megérkeztem a szobába egy teljes mosódobnyi ruhával a kezemben, ami mögül nem láttam ki. Gondoltam, sebaj, lerakom a halmot a szárítóra, aztán összehajtom a száraz ruhát, majd kiteregetek. Közben már majdnem elértem a szárítót, amikor is elveszítettem az egyensúlyomat, és akkorát estem, mint a nagykabát. Beestem a két rattanfotel közé, a fejem kb. tíz centire volt a könyvespolctól, a kezemben ott volt a nagy halom ruha. Jó két percig így feküdtem a szoba közepén, és azon gondolkodtam, hogy a) miért estem el, b) hogyan fogok felállni. Előbbi kérdésre gyorsan megtaláltam a választ: sikerült elbotlani a sporttáskában. Aztán valahogy felálltam a földről, így derült ki, hogy nem kicsit taroltam le a berendezést: menthetetlenül összetörtem a szárítót, plusz az egyik képnek kitört az üvege is (ez utóbbi már a keretezőnél, probléma megoldása folyamatban). Csak annak örültem, hogy én nem törtem össze, mindössze nem kicsit bevágtam a sípcsontomat és a térdemet.

Tomi nagyon röhögött, amikor elmeséltem, mi történt, és igazából én is, mert biztosan nagyon röhejes volt, ahogy elnyaltam ott több kiló ruhával a kezemben. A ruhát egyébként kiteregettem az összetört szárítóra, bár nem volt könnyű feladat. Az viszont nagyon kedves volt, hogy már másnap kaptam új szárítót: három emeletes, kétfelé kinyithatós darab, az alján pedig kerekei vannak. A régi meg felköltözött a padlás alatti lépcsőfordulóba, hogy majd a nyári lomtalanításkor kitegyük. Béke poraira, nem direkt csináltam.