Van élet a fogfájáson túl is
Már a második éjszakát aludtam végig, igaz, fájdalomcsillapítóval, de hurrá! Ha valakinek fogfájása lenne, akkor rágcsáljon szegfűszeget, aminek előbb levágja a végét, tuti jó módszer, az egyik csoportomban mondta az egyik tanítványom, hogy a felesége ezzel élte túl a bölcességfog mizériáját.
Liza még múlt hét elején rosszul volt, összeszedett valami szép kis gyulladást a gyomrára, ami mivel mással járhatott volna, mint hasmenéssel, ugye. Valahogy felfedezte a drága, hogy parkettát takarítani utána nem könnyű (lehet, hogy tényleg érti minden szavunkat), ezért ezúttal a konyhakövet nevezte ki nyilvános WC-nek, amit használt is szorgosan, ha nem bírta megvárni, hogy felöltözzünk, és levigyük, amikor szólt, hogy menni kell. Kapott gyógyszert, öt napig szedte, és szépen rendbe is jött. Kapott száraz kaját is, amit utál, és nem hajlandó enni, de amikor már két és fél napja nem evett semmit kb., akkor ráfanyalodott. Mivel most már szerencsére jól van, és ehet konzervet, de a szárazat sem akarom kidobni (az egy kilós csomagolás volt a legkisebb a boltban), rafináltan belekeverem a konzervbe a szárazat minden étkezéskor. Ő meg megeszi a konzervet a hozzá járó száraz felével, majd az esti séta után megeszi a maradék szárazat. Okos kutya, mindig mondtam.
Kedden voltunk J. Andi nagy eseményén K. Andival. Van ugyanis az Angol-Amerikai Intézetnél egy elismerés, miszerint Outstanding Thesis Award (kiváló szakdolgozat), amit az adott tanév legjobb szakdolgozatának elkészítője kap. Ezt kapta meg Andi. Nagyon örülök neki, és még büszke is vagyok rá, ami hülyén hangzik, de így van. Azt megállapította a családja is meg én is, hogy azért egy oklevelet vehetett volna a tanszék, hogy azért ne egy A4-es fénymásolópapírra nyomtassák a szöveget, de azért így is azt jelenti persze, amit. Frank azt mondta, nem egy nagy díj ez, de azért "elismerésük jele", vagy valami hasonló. Szerintem meg tök nagy dolog, hogy egy félévben az Amerikanisztika Tanszéken leadja kb. 50-60 hallgató a szakdolgozatát, és valakié annyira jó, hogy messze túlszárnyalja az elvárásokat, és ezért oklevelet kap. Az átadás egyébként az évzáró értekezlet keretében történt, így kicsit bepillantottunk a kulisszák mögé, érdekes volt. Arról nem esett szó, hogy igazak lennének a pletykák, miszerint egy csomó volt tanárom elmegy az ELTE-ről ősszel, viszont egyiküket kinevezték egyetemi tanárrá, amiről Frank azt mondta, innen már nincs följebb. Vagy csak az MTA, gondolom. Most is hosszú percekig folyt a BA rendszer fikázása, és elhangzott, hogy a tehetséges, jó tanárok az MA-n és a PhD-n tanítsanak, ne a BA-n. Úgy elképzeltem, mit érezhet az, akinek ezek után azt mondják, tanítsál, fiam, BA-sokat, az való az a te szintedhez. Mint amikor a lagzimra barátokat hívok csak, ezt hangoztatom, de azt nem hívom meg rá, akinek hosszú évek óta mondogatom, mekkora barátnőm. (Jelzem, túltettem már magam ezen, most már nevetek, csak kínálkozott ez a párhuzam, és nem akartam kihagyni.)
Ma végre leadtam Réka indexét, és kicsit megszegtem az ígéretemet: vettem egy könyvet. Az a baj, hogy nagyon-nagyon szeretem a régi dolgokat, lehet, hogy antikváriusnak kellett volna (vagy kellene?) mennem, így aztán nagyon-nagyon szeretem a régi reklámokat is. És akkor a bookstation kiírja a facebookra (lehet, hogy hiba volt like-olni, mert így minden napi akciójukat látom...), hogy 4950 Ft helyett csak egy napig 990 Ft-ért adja ezt a könyvet:
Csak beleolvastam, de máris tudom, hogyan készült az első aszpirin. Van benne sok-sok fekete-fehér kép, a termék leírása, néha a cég vagy a termék története, meg hat-hét oldal szépséges, színes kép. Nem lehetett otthagyni, szánom-bánom. 4950 forintért talán még akkor sem venném meg, ha nyernék a lottón, mert ami túlzás, az túlzás.
Mára azt terveztem, hogy elolvasom végre a Nápoly útikönyvet, kiírom, hogy pontosan, egészen konkrétan mit akarunk megnézni, aztán befejezem A gólyakalifát (már csak kb. egy órányi oldal van hátra), végül folytatom a vicces útikönyvet, ami a Xenophobe's Guide to the Italians címet viseli. Ez utóbbit biztosan nem viszem magammal nyaralni, valahogy azt gondolom, nem nagyon örülne egy olasz sem, ha egy ilyet meglátna egy turista kezében. Lehet persze, hogy van humoruk, és nem rágnának be, de inkább nem kockáztatok. Persze van ugyanilyen a magyarokról, és ha a bookstation egyszer szerez példányt, azt is megvenném, biztosan nagyon szórakoztató (és magyarok írták, ez a legjobb). Az amerikaiakról szólót már beszereztem, az egy kincsesbánya lesz szerintem.
Liza még múlt hét elején rosszul volt, összeszedett valami szép kis gyulladást a gyomrára, ami mivel mással járhatott volna, mint hasmenéssel, ugye. Valahogy felfedezte a drága, hogy parkettát takarítani utána nem könnyű (lehet, hogy tényleg érti minden szavunkat), ezért ezúttal a konyhakövet nevezte ki nyilvános WC-nek, amit használt is szorgosan, ha nem bírta megvárni, hogy felöltözzünk, és levigyük, amikor szólt, hogy menni kell. Kapott gyógyszert, öt napig szedte, és szépen rendbe is jött. Kapott száraz kaját is, amit utál, és nem hajlandó enni, de amikor már két és fél napja nem evett semmit kb., akkor ráfanyalodott. Mivel most már szerencsére jól van, és ehet konzervet, de a szárazat sem akarom kidobni (az egy kilós csomagolás volt a legkisebb a boltban), rafináltan belekeverem a konzervbe a szárazat minden étkezéskor. Ő meg megeszi a konzervet a hozzá járó száraz felével, majd az esti séta után megeszi a maradék szárazat. Okos kutya, mindig mondtam.
Kedden voltunk J. Andi nagy eseményén K. Andival. Van ugyanis az Angol-Amerikai Intézetnél egy elismerés, miszerint Outstanding Thesis Award (kiváló szakdolgozat), amit az adott tanév legjobb szakdolgozatának elkészítője kap. Ezt kapta meg Andi. Nagyon örülök neki, és még büszke is vagyok rá, ami hülyén hangzik, de így van. Azt megállapította a családja is meg én is, hogy azért egy oklevelet vehetett volna a tanszék, hogy azért ne egy A4-es fénymásolópapírra nyomtassák a szöveget, de azért így is azt jelenti persze, amit. Frank azt mondta, nem egy nagy díj ez, de azért "elismerésük jele", vagy valami hasonló. Szerintem meg tök nagy dolog, hogy egy félévben az Amerikanisztika Tanszéken leadja kb. 50-60 hallgató a szakdolgozatát, és valakié annyira jó, hogy messze túlszárnyalja az elvárásokat, és ezért oklevelet kap. Az átadás egyébként az évzáró értekezlet keretében történt, így kicsit bepillantottunk a kulisszák mögé, érdekes volt. Arról nem esett szó, hogy igazak lennének a pletykák, miszerint egy csomó volt tanárom elmegy az ELTE-ről ősszel, viszont egyiküket kinevezték egyetemi tanárrá, amiről Frank azt mondta, innen már nincs följebb. Vagy csak az MTA, gondolom. Most is hosszú percekig folyt a BA rendszer fikázása, és elhangzott, hogy a tehetséges, jó tanárok az MA-n és a PhD-n tanítsanak, ne a BA-n. Úgy elképzeltem, mit érezhet az, akinek ezek után azt mondják, tanítsál, fiam, BA-sokat, az való az a te szintedhez. Mint amikor a lagzimra barátokat hívok csak, ezt hangoztatom, de azt nem hívom meg rá, akinek hosszú évek óta mondogatom, mekkora barátnőm. (Jelzem, túltettem már magam ezen, most már nevetek, csak kínálkozott ez a párhuzam, és nem akartam kihagyni.)
Ma végre leadtam Réka indexét, és kicsit megszegtem az ígéretemet: vettem egy könyvet. Az a baj, hogy nagyon-nagyon szeretem a régi dolgokat, lehet, hogy antikváriusnak kellett volna (vagy kellene?) mennem, így aztán nagyon-nagyon szeretem a régi reklámokat is. És akkor a bookstation kiírja a facebookra (lehet, hogy hiba volt like-olni, mert így minden napi akciójukat látom...), hogy 4950 Ft helyett csak egy napig 990 Ft-ért adja ezt a könyvet:
Csak beleolvastam, de máris tudom, hogyan készült az első aszpirin. Van benne sok-sok fekete-fehér kép, a termék leírása, néha a cég vagy a termék története, meg hat-hét oldal szépséges, színes kép. Nem lehetett otthagyni, szánom-bánom. 4950 forintért talán még akkor sem venném meg, ha nyernék a lottón, mert ami túlzás, az túlzás.
Mára azt terveztem, hogy elolvasom végre a Nápoly útikönyvet, kiírom, hogy pontosan, egészen konkrétan mit akarunk megnézni, aztán befejezem A gólyakalifát (már csak kb. egy órányi oldal van hátra), végül folytatom a vicces útikönyvet, ami a Xenophobe's Guide to the Italians címet viseli. Ez utóbbit biztosan nem viszem magammal nyaralni, valahogy azt gondolom, nem nagyon örülne egy olasz sem, ha egy ilyet meglátna egy turista kezében. Lehet persze, hogy van humoruk, és nem rágnának be, de inkább nem kockáztatok. Persze van ugyanilyen a magyarokról, és ha a bookstation egyszer szerez példányt, azt is megvenném, biztosan nagyon szórakoztató (és magyarok írták, ez a legjobb). Az amerikaiakról szólót már beszereztem, az egy kincsesbánya lesz szerintem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése