Történelmi pillanat

Leadtam az amerikanisztikás és a németes szakdogát.

Reggel 8 után pár perccel már a reprográfiában voltam, ami nagyon kellemes hely, csendesen búgnak a gépek, és kedvesek az ott dolgozók. Kinyomtatták 100 g-os papírra a szakdogáimat 2-2 példányban. Hadd emlékezzek meg arról, miért is lett végül a 100 g-os a befutó. Van a 80-as meg a 100-as. A 80-asra nyomtatva 10 Ft egy oldal, a 100-as esetében 15. Az a reklámszöveg, hogy a képek meg az ábrák sokkal szebben néznek ki, ha 100-asra nyomtatják őket. Mivel smucig vagyok, ráadásul ez az egész buli anyuék pénzéből megy, igyekeztem a lehető legkedvezőbb áron kijönni a történetből, ezért úgy döntöttem, 80 g-os lesz, "oszt" annyi. Ámde tegnap este 11 körül, amikor már össz funkcióm/tevékenységi köröm az volt, hogy hisztiztem (mert hulla voltam, és utáltam, hogy még mindig a nyomorult németes szakdoga formázgatásával szívok), Tomi megkérdezte, hogy ugye 100-asra nyomtatok. Mondtam, hogy nem, mert én tojok már erre az egészre, nem érdekel, hogy szebb lenne-e, 80-as lesz, kész. Erre ő, hogy a 100-as sokkal jobb, meg mennyivel jobb benyomást tesz, és mennyivel igényesebb, ésatöbbi. Erre én: "Tudod, mit? Akkor 100 g-osra nyomtatok, elegem van." Hát így nyomtattam 100 g-os papírra. Amúgy tényleg sokkal szebbek a képek, mint a sima papíron.

Sosem hittem volna, hogy a nyomtatás és kötés alatt síkideg leszek. Azt hittem, amint kiadom a kezemből a pendrive-ot, rögtön eljön majd a megkönnyebbülés, aminek gondolata az egyik fő motiváló erő az elmúlt egy hónapban. Borzasztó rossz volt. A legrosszabb mind közül a színes lapok fekete-fehérek közé illesztése volt, hát azt a stresszt, hogy elszúrom-e... Hatszor néztem meg minden kép után, hogy tuti 30-31-32 sorrendben jönnek-e az oldalak. Amúgy nagyon szép lett a szakdogám, kicsit büszke is vagyok rá, de ez titok, majd akkor árulom csak el, ha már meglesz a diplomám.

Valami hihetetlen nehéz 4 darab bekötött szakdolgozat. Nem is gondoltam volna. Majd leszakadt a kezem, mire bevánszorogtam az egyetemre. Ott eltöltöttem mintegy másfél órát sorbanállással, nagyon tuti volt. Az oldotta a feszültségemet, hogy egyik amerikanisztikás csoporttársam, Melinda is ott várt, és mindenféle "azt csiripelik a verebek, hogy" információkkal látott el, amitől kicsit megnyugodtam. Már egészen bízom benne, hogy nem dobják vissza a németes dogát, és esetleg nem fogom megszívni mégsem. Amúgy az iroda elé kiraktak két stóc papírt: átvételi elismervény, nyilatkozat (arról, hogy nem összelopkodtad a dogát, hanem saját kis elméddel meg kezecskéddel alkottad). Mivel mindenki bőszen töltögette a nyilatkozatot, és senkinek fogalma sem volt róla, hogy ez most annak van itt, aki nem kötött be egy ugyanilyet a szakdogába, vagy a TO-n is kérnek egyet külön, magamhoz vettem két példányt, hogy szükség esetén kitöltsem bent. Előttem kettővel jött ki egy srác, aki a nyilatkozatot ott töltötte ki, és azt mondta, kicsit szívóztak, hogy miért nincs beköttetve, amikor azt a szakdogával együtt be kell köttetni. Akkor miért nincs fent a neten? Az amerikanisztikás egy dolog, mert ott a szakos honlapon még nem sz*rnak ránk, régiekre, és fel bírtak tenni egy ilyen dokumentumot. A németesen viszont csak a BA-sok lapja van fent. Na, én abból szerkesztettem magamnak nem BA-sat, és közben arra gondoltam, hogy mindenki mehet a francba, akinek ez nem fog tetszeni, mert akkor raknának fel ilyet nekünk is. De hogy a BTK központi honlapján miért nincs fenn?

Átvették a szakdogákat, közben megkérdeztem,  honnan lesz nekem a szakfordító program elvégzéséről papírom. Hát persze egy másik irodába kellett menni, ahonnan egy harmadikba küldtek, ahol Melindával kaptunk egy-egy lapot, hogy majd azzal jöjjünk vissza, ha kezünkben a diploma. Miért érzem úgy, hogy ez nem lesz egy sétagalopp?

Hazafelé összefutottam Dalmával, akivel több szakfordítós órát is együtt végeztünk, és örült nekem, és leállt velem beszélgetni. Nagyon jólesett, meg is lepődtem. Azt tudom magamról, hogy én szoktam örülni másoknak, és beszélgetek velük, akkor is, ha nagyon kéne rohannom, de mindig meglep, amikor valaki más részéről ezt tapasztalom saját magammal szemben. Szóval beszélgettünk öt-tíz percet, ő is most végez, és majd írok neki januárban, hogy hogy sikerült a szakzárás.

Most meg elmegyek boltba, mert a kutyának nincs itthon ebédje. Két órája akartam, de mivel nem jött 2-re Marci, ellustultam az időt. Most meg persze már rohanhatok, mert fél 4-től angol. Hát ez vagyok én.