Keddi móka

Talán egyszer belerázódom ebbe a némettanításba is. Arra mondjuk már most is büszke vagyok, hogy tudok folyékonyan, változatosan beszélni, nem gondoltam volna magamról.

 

Olyan szélvihar volt ma, hogy kis híján felkapott. Valójában csak annyi történt, hogy álldogáltam a HÉV-re várva, és két lépést előre fújt a szél. Szuper élmény volt, pláne azért, mert nem jött a HÉV. Kicsit kellemetlen lett volna, ha véletlenül jön. Tegnap este az egész napos szélfúvástól annyira fájt a fülem, a fejem meg a szemem, hogy nem bírtam értelmezni az iwiw-en a gépház üzenetét. Csak addig jutottam el, hogy az üzenőfal megszűnik, de hogy mi van helyette, azt egyszerűen nem értettem. Elég rossz ez az állapot, amikor minden szót értek, de minden szót azonnal el is felejtek adott mondaton belül, ezért esélyem nincs rá, hogy felfogjam, amit olvasok. Szerencsére ez csak durva fejfájásnál fordul elő. Mondjuk ilyenkor a beszéd is igen gyatrán megy, pl. két szó között tudok két percet is gondolkozni akár, hogy mi volt az első szó, miről akarok beszélni, és melyik szóval kellene folytatni. Ez az a szint, ahová nem szeretnék majd eljutni vénségemre. Félévente egy ilyen fejfájás szélvihar után még belefér. Tanulság mindenesetre, hogy sürgősen elő kell kapnom valahonnan a sapkámat, vagy szélsőséges esetben venni egy újat. Egyszerűen nem emlékszem, tavaly télen, amikor már itt laktunk, hordtam-e sapkát. Azért erős a gyanúm, hogy a szövetkabátom kapucniját erősítettem a fejemre a sálammal, de nem mernék megesküdni rá. És persze kérdés, hogy hol a sapkám. Elhoztam? Ha nem, akkor miért nem? Közben szépen átfúj a fejemen a szél, egyik fülemen be, másikon ki, és ez nem jó nekem. Péntekig lenne jó kihúzni valahogy, akkor megyek haza, és remélhetőleg megtalálom a sapkámat.

 

Tomi készen van. Már akkor sem nézett ki jól, amikor hazajött ma, ezért gyorsan be is mászott egy kád forró vízbe, én meg főztem neki teát. A teából nem ivott, viszont két perccel azután, hogy kiszállt a kádból, sugárban hányt. Ettől elsőre majdnem pánikba estem, de gyorsan felismertem, hogy az nem nagyon segít rajta, ezért igyekeztem konstruktívan állni a problémához. Megágyaztam, hogy minél előbb lefekhessen majd, aztán jött a takarítás. Aztán lefeküdt. Szerettem volna, ha nem segít takarítani, mert mégis ő a beteg, de nem hallgatott rám, mert állította, hogy már nagyon jól van. Fél 10 óta alszik köntösben, paplanhuzatba felhúzott meleg pokróccal, és lehet, hogy mindjárt kap még egy réteget. Annyira mélyen alszik, hogy még arra sem ébredt fel, amikor negyed 12 és fél 12 között kétszer is vagy öt percig üvöltött valahol a házban a riasztó. Pedig állati hangos ám. Talán ez a mély alvás segít, hogy reggelre meggyógyuljon. Ja, és remélem, nem az influenzát sikerült megkapni. Egyikünknek sincs lehetősége egy hétig haldokolni itthon. Én tulajdonképpen februárig nem érek rá ilyen mókákra, úgyhogy légyszi, köszi.

 

Valami mondjuk velem is van, nekem sem jó a gyomrom. Nem mentem jazzelni sem, mert olyan gyenge voltam, hogy úgy éreztem, nem jutok el a tánciskoláig. Az esti móka örömére alig haladtam valamit a németes szakdogával, pedig holnapra három fejezetet ígértem. Jó, mondtam, hogy ez nagyon-nagyon hipotetikus, de azért mégis... Megpróbálok reggel haladni vele még egy kicsit. Még 3-4 oldal, és egészen normálisan érezném magam. Még jó, hogy a holnapi németre felkészültem. Kb. egy órába került, ami alatt akár két oldalt is írhattam volna, de van egy rangsor, amiben a tangyak most első helyen áll. Nagy örömmel jelenthetem be egyébként, hogy a korpusszal tegnap elkészültem, mert azt még hasogató fejjel és görcsölő (?) szemmel is meg tudtam oldani, nem sokat kellett hozzá gondolkodni. Az Ende-mese fordítása egyébként nem jó, sokszor nem jó jelentést választ a több lehetőség közül a fordító, és bár egy bizonyos szempontból vizsgáltam a fordítást, ez mégis megütötte a szememet: "Hiszel a szellemekben?" "Igen." "Láttál már egyet?" Uhh.