Szülő-nap

Ez volt ma, és nagyon-nagyon jó volt.

 

Reggel elmentünk megnézni egy Nissan Primerát, hátha lesz olyanunk. Szép, szép, de én ennél többet nem tudok mondani róla, amiért kicsit idiótán éreztem magam, mert rajtam kívül mindenki más hozzátett valami értelmeset a véleményezéshez. Jó, azt én is észrevettem, hogy kicsit rohad a kocsi itt-ott, sőt azt is láttam, hogy nem vészes a dolog, de ezt nem állapítottam meg, mert gondoltam, a többieknek is van szeme, és ők is látják. Na mindegy. Egyelőre még nem tudni, lesz-e Nissan Primeránk, holnapig eldől. Állítólag.

 

Mivel szétfagytam a jeges szelekben meg a hideg esőben, eléggé felspanolt hangulatban érkeztem meg a vásárcsarnokba. Hektikus bevásárlást csaptunk Tomival, majd hazaérve ő a főzésre repült rá, én meg a takarításra. Én akartam főzni, nagyon-nagyon, igazán, de aztán péntek éjfél körül rájöttem, hogy ez úgy valósulhatott volna meg, ha pénteken kitakarítok. Nem voltam előrelátó. Persze szokásos módon nem sikerült időre elkészülni, mint ahogy szinte soha semmi nem jön össze nekünk időre, ha ketten próbálkozunk. Szerencsére anyuék nem haltak éhen, csak majdnem, és ebéd után egy csomót beszélgettünk még. Aztán elmentünk a Möbelixbe, és kaptunk függönyt. Gyönyörűséges :) A szobában piros rózsás függöny lóg majd, a konyhában minta nélküli citromsárga. Szuper lesz :) Azonnal fel akartuk rakni, ahogy hazaértünk, de végül nem jött össze. Tomi kivételesen a munkahelyén hagyta a szerszámait a munkahelyén, mert gyalog nehéz cipelni őket, így kivételesen nincs itthon csavarhúzó, amivel leoperálnánk a karnist, hogy ráoperáljuk a függönyt. Szerencsére ott a holnap.

 

Holnap megyünk meglátogatni a kismamát és a kisbabát, na meg az apukát és a bátyust. Nagyon kíváncsi vagyok, tényleg :) Amikor hazavitték a kicsit, Bencét nem érdekelte a Fufu (Micimackó), amit az öcsitől kapott, viszont kiverte a balhét, hogy azonnal tegyék le neki a földre a kistestvért. A lelkesedése még ma is tart. Remélem, tartani is fog az idők végezetéig. És ha tartani fog, akkor olyen gyerekeket kívánok majd magamnak, akik annyire jó testvérek, mint ők. Csak az első mindenképpen lány lesz. A második lehet fiú is, ha ahhoz van kedve, de az első lány, lány, és akkor is lány.

 

Tegnap megszólított egy férfi, mikor Lizával sétáltam, és a következő kérdést intézte hozzám: "Elnézést, Magyarországon járok?" Ezzel arra utalt, hogy megállt figyelni minket, mikor azt látta, hogy Liza megáll és alkot, és meglepte, hogy összeszedtem az alkotást. Azt mondta ez a férfi, hogy ő Svédországban él, ahol ez kötelező is, de amióta itthon van, nem látott még gazdit, aki zacskóval lehajolt a kutyája végtermékéért. Jólesett ez a kis dicséret :) És igenis összeszedem, mert zavar a szarral borított Budapest, és úgy gondolom, én nem teszem hozzám a kutyámét, hanem inkább helyesen cselekszem.

 

Liza amúgy ma kicsit megkergült. Már délelőtt bepisilt Tomi anyukájánál a gangon, amiért persze leszidtuk, hiszen ez nálunk nem divat. Nagyon meglepett a dolog, mert már hónapok óta úgy kell szólni neki, hogy menjünk már le, biztos kell már pisilni. Persze én voltam a hibás, illetve mind a hárman tehettünk a dologról egy kicsit. Mikor úgy tűnt, minden megvan, felraktam a kutyára a pórázt. Aztán kiderült, hogy valamit még nem tettünk el, és még öt percet ott voltunk. Lizánál meg feltételes reflex, hogy rákerül a póráz, és akkor azonnal pisilni kell. Szép tőle, hogy legalább azt megvárta, míg kiértünk a lakásból, pedig már bőven túl voltunk a max. türelmi idején. Ettől még leszidtuk, mert legyen egy kicsit fegyelmezettebb, akkor is, ha 80 éves nénike. Bírja ki szépen az utcáig. Hazajöttünk, takarítottam. Kitakarítottam a madár kalitkáját is, és az alja ürítése közben kicsit kiborult a cucc az előszobában. Én a földön ültem, a kutya mellettem feküdt. Erre felkelt, odament, és beleevett a mag meg toll meg ürülék keverékébe. Én rákiabáltam, hogy ne őrüljön már meg, amitől olyan sokkot kapott, hogy azonnal beleült az ölembe, és legalább öt percig nem is tudtam kitenni onna, mert csak bújt, csak bújt, egyre csak bújt. Pedig szerintem nem is hallotta, hogy kiabálok. De ha hallotta is, nem szokott ettől kiborulni. Nagyon meglepett. Öt perc alatt megnyugodott a lelke, helyreállt a rend, megértette, hogy nem haragszom, nem veszítette el a gazdi szeretetét, csak a gazdi utálja, ha mocskot vesz a szájába. (És ebben az egy esetben nem érdekel, hogy kutya, és a kutyák így szokták. Ő ne szokjon rá.) Ezek után odavolt, hogy megjöttek anyuék. Izgalmában azt jelezte, pisilnie kell. Én nem hittem neki, mert még nem volt két órája, hogy lent voltunk. Azt hittem, az izgalomtól remeg. Türelmesen megvárta, míg összecihelődtünk az induláshoz, felraktam rá a pórázt, majd kinyitottam az ajtót, és akkor bepisilt. Ma már másodszor. A szidást itt is megkapta a tett miatt, de itt talán nem is érzékelte, annyira hangsúlytalan volt a szidás. Hiszen megint én szúrtam el, nem ő. Ő szólt. Ezek után annyira bepörgött, hogy az utcán úgy viselkedett, mint valami két hónapos kölyökkutya. Akkora erő van benne még most is, hogy simán elhúzott. Aki már látta őt élőben, az tudja, miért lep ez meg engem. Soha nem húz pedig. Amióta beköltöztünk a városba, és minden nap sétál háromszor, nem húzott soha. Hát, most nagyon bepótolta :) Aztán a vásárlás után, amikor elbúcsúztunk anyuéktól, nem értette az egész helyzetet, nem értette, miért megy kétfelé a csapata, és akkor sírt. Szegény. Szóltam anyuéknak, hogy az elköszönésen kívül simogassák is meg, mert simogatás nélkül mostanában már nem érti, mi van. Ez kis fura. Régen elköszöntünk tőle, és ő tudomásul vette a helyzetet. Most viszont, ha nincs simogatás, képes még fél órán át vissza-visszanézni, hogy jön-e utánunk XY. Ezért inkább mindenkinek szólunk, akitől az utcán válunk el, hogy simogassa meg.

 

És akkor most alvás.