Hosszú hétvége

A csütörtököt már elmeséltem, most a péntek jön :)

 

Nagyon izgalmasan indult a nap, azonnal kiderült, hogy egy Móka Miki az én kiskutyám. Vagy Móka Niki, mégiscsak lány. Esetleg tréfarépa. Tomi kiment WC-re, és nyitva hagyta az ajtót, de csak résnyire, hogy addig is folytatódjon a szellőztetés (amit a biztonsági lánc vagy mi beakasztásával szoktunk amúgy eszközölni). A kutya átkutatta az egész lakást, és kereste Tomit, mert lemaradt arról a pillanatról, amikor Tomi kiment. Liza mindenhová benézett, mindent megszagolt, én meg mondogattam, hogy nyugi, mindjárt jön. Gondoltam, addig iszom egy szörpöt. Elő is vettem az ásványvizet a hűtőből, amikor a bejárati ajtónak háttal állva arra lettem figyelmes, hogy gyanúsan világos lett a lakásban. Megfordultam: a bejárati ajtó tárva-nyitva, kutya persze sehol. Kezemben az ásványvizes palackkal kirohantam, és még éppen láttam, ahogy Liza elindul lefelé a lépcsőn. Kirohantam, és ráordítottam (mert szegény elég süket), hogy azonnal jöjjön vissza. Nem értette, miért is kéne visszafordulnia, úgyhogy nekilódult, és ezerrel söpört le a lépcsőn. Mivel egy emelettel lejjebb egy lakó is lefelé ment, én kb. szívbajt kaptam, hogy Liza ki fog jutni az utcára, és akkor annyi. Úgyhogy én is rohantam lefelé, és közben ordítottam, hogy ne csinálja ezt, álljon már meg, Tomi nem ment nélküle sétálni. A pánik kellős közepén egyszer csak látom, hogy a kutya a másodikra érve nem megy tovább lefelé, hanem bemegy a gangra. Ettől kellőképpen ledöbbentem, nem értettem, mi a helyzet. Aztán rájöttem. Benéztem a gangra, és a következőt láttam: a kutyám azon a szent helyen üldögél, ahol egy emelettel feljebb az ajtónk van. Csak a másodikon nem választották ketté a nagypolgári lakást, így ott a gangon nincs ajtó :D Lizát ez láthatóan nem zavarta. Mivel tartottam tőle, hogy a nagy izgalmak hatására esetleg összepisili nekem a gangot (előfordul vele ilyesmi, ha túlpörög), felkaptam, és ölben vittem vissza a harmadikra, miközben biztosítottam róla, hogy a következő ilyen dobásnál orrba vágom, illetve odacsapok, legyen kedves, ne tegyen velem ilyet. Már majdnem letettem az előszobában, mikor eszembe jutott, hogy esetleg megmutathatnám neki, hová ment Tomi. Visszavittem a WC-ig, bekopogtam, Tomi meg ajtót nyitott. Azt az óriási örömöt a kutya arcán, amivel nyugtázta, hogy megtalálta a gazdit... :)

 

Amint kicsit megnyugodtam, rájöttem, hogy ez tulképp nagyon vicces. Szegény kutyának fogalma sincs, mire jó a lépcső, ezt most végképp bebizonyította. Most már biztos, hogy azt hiszi, minden emeleten mi lakunk a gang szóban forgó részén. Biztos vagyok benne, hogy ha nem avatkozom közben, lement volna az elsőre is, hátha ott van Tomi. Úgy szeretném tudni, mire gondol! Biztos, hogy logikus, csak nem értem a logikát. Ha a harmadikon a lakásunkban az utolsó szög mögé is benéz, és nem találja meg Tomit, akkor miből gondolja, hogy ha a másodikról jön be a lakásba, akkor megleli? Mindenesetre édes :) Ja, és az is érdekelne, érti-e most már, hová tűnünk néha, amikor pár percre kimegyünk a lakásból.

 

Délután anyuval és Tomival felmentünk a Várba, mert idén a vásár 20-án kezdődött, nem akkor végződött (eddig mindig ez utóbbi volt a szokás). Bejártuk az egészet, láttunk sok szépet és érdekeset, összefutottunk Csabával, vettünk szuvenírt, ettem perecet. Én egy Mirr-Murrt választottam: filcből varrták, és szerintem aranyos. A vásár után sütöttünk itthon pizzát. Eredetileg úgy volt, hogy én meggyúrom a tésztát, míg Tomi legyártja a szószt, de ez a terv végül csúnyán megbukott. Úgy lefáradtam fizikailag és főként agyilag a Várban, hogy egyszerűen képtelen voltam meggyúrni a tésztát. Láttam, mit csinálok, tudtam, hogy marhára nem így kéne, és nem bírtam máshogy csinálni. Végül ez is Tomira maradt. A pizza egyébként nagyon finom lett, kár, hogy elfogyott. Pizzázás után anyuval elmentünk moziba, és megnéztük a Harry Pottert. Én így már harmadszor láttam, és most tetszett a legjobban. Biztosan azért, mert már túltettem magam azon, hogy mennyi lényeges elem kimaradt belőle. A film után hazavittük anyut, majd beájultunk az ágyba, és aludtunk egészen reggel hétig, amikor ébresztett az órám. Anyu nyolcra jött, és vonattal lementünk Gárdonyba a Sport Beachre. Ez az ország első ökoszemléletű strandja, és nagyon jó hely. Szépen kialakított, szépen rendben tartott kis strand, van vízibicikli, sportpálya (a vízben is), játszótér, miegymás. Apuék kocsival jöttek, és az érkezésük után szinte azonnal bementünk a vízbe. Bence sírás nélkül fogadta, hogy vízbe tették, bár amikor észrevette, hogy az apja nem jön, inkább kimászott a partra. Jól elvolt egyébként: játszóterezett, homokozott, pancsolt. Ebédre a többség hekket evett, a maradék meg hamburgert és lángost. Bence például lángost evett, de azért mindenki kajájából kért egy kicsit: Zolitól kovászos uborkát, Katától paradicsomot és uborkát, tőlem kenyeret. Hisztik alig vannak, és azokat az anyukája tök jól kezeli: szép nyugodtan elmagyarázza, miért nem lehet azt a bizonyos dolgot csinálni, majd nem foglalkozik a bőgéssel, ami így abbamarad. Anyuval fél 5-kor indultunk el a vonathoz, hogy legyen idő jegyet venni. A jegyeladó hölgy tipikusan az a munkaerő, akitől a bicska kinyílik az ember zsebében. Éreztette, hogy ő csak a mi kedvünkért nyitotta ki az ablakot, egyetlen pillanatra le nem vette a füléről a mobilt, amin kedélyesen csevegett, és amikor anyu megkérdezte, mikor érkezik a vonat, azt mondta: "Honnan tudjam? Vagy jön, vagy nem." Erre anyu visszakérdezett, ilyen tényleg előfordulhat-e a MÁV-nál, amire hablatyolt valamit a kedves néni, majd elköszönés meg minden nélkül folytatta a dumcsizást a mobilján. A vonaton vettem észre, hogy miután anyu egy teljes árú meg egy diákjegyet kért, a kedves néni adott egy teljes árút meg egy 20%-osat. Ettől eléggé bepöccentem. Nyilván nem volt ideje a munkájára figyelni, amiért a fizetését kapja, hiszen halaszthatatlan csevegnivalója volt, de azért basszus, a diákkedvezmény 50%. Mennyire utálom az olyan embereket, akik éreztetik veled, hogy feltartod őket valami nagyon fontos dologban, csak mert te, mint vásárló, odamész hozzá, a szolgáltatóhoz, ÉS a végén még el is cseszi a feladatát. Grrr.

 

Amikor hazaértem, még itt volt Vanda, aki látogatóba jött Angliából, és átjött beszélgetni Tomival. Miután elment, megnéztük a Halálos iramban első részét, aztán aludtunk.

 

Ma reggel fél 10-kor keltünk. Dupla hatásra. Amint ordítani kezdett a telefonom, már csörgött is Tomié. A diszpécser hívta a munkahelyéről. Sosem fogom megérteni, mi  a jó égért kell vasárnap délelőtt munkaügyben telefonálgatni, igazán. Persze olyan is volt már, hogy vasárnap nyolckor jött a telefon az említett diszpécsertől, na akkor lett volna kedvem a fejéhez vagdosni egy-két kedvességet. Na de. Egyre átmentünk anyuékhoz, ahol névnapot köszöntöttünk Bencének (tőlünk egy kirakós kockát kapott: a kockák mind a hat oldalán képrészletek vannak, és össze kell állítani a képeket - ez volt az egyik kedvenc játékom gyerekkoromban), aztán jöttek Zsuzsa néniék is, és sütögetést rendeztünk a kertben. Nehéz a babaélet, a következőből áll: esés-kelés. Bence ebben már nagyon profi, meg se nyikkan, de azért minden zakó után odamegy valakihez, és kéri, hogy az illető törölje le a kezéről a dzsuvát. Édes :) Tőlem még azt is kérte, hogy dobjunk ki valamit az udvaron álló kukába, aztán azt is, hogy vigyem fel a lakásba. Ölben vittem, mert úgy egyelőre gyorsabb a 28 lépcsőfok, és megkérdeztem közben, pisilni kell-e. Mondta, igen. (Nem így, de van rá egyértelmű hangjelzése és fejmozdulata.) Amikor letettem, és kinyitottam a WC-ajtót, azonnal felhajtotta a WC tetejét, és toporogni kezdett. Levettem a gatyóját, ami alatt egy body volt, és az kifogott rajtam. Tudtam, hogy ha hanyatt fektetném a gyereket, látnám, hol a patent, viszont látszott a gyereken, hogy ennyi időm nincs tökölődésre. Ezért úgy próbáltam keresni a patentot a cucc alján, hogy nem láttam, mi van, és nem is lett meg a patent. Ilyen béna vagyok, evvan. Mondtam a gyereknek, hogy nagyon igyekszem, de sajnálom, nem tudom kicsomagolni a bodyból. Erre a gyerek azt mondta: "Nyanyanyanya", aki az anyukája. Apu épp fönt volt, úgyhogy azonnal el is indult Katáért. A gyerek közben teljesen leizzadt az erőlködésben, hogy tartsa magát, ömlött róla a víz. Egyszer csak elkezdett zokogni, és egyre hangosabban ismételgette, hogy nyanyanyanya. Megsimogattam a kis arcát, mondtam neki, hogy jön már anya, és hogy nagyon ügyes, hogy magától szólt, hogy WC kell (mert nem erőltetik nála a bilizést, tehát ez teljesen magától jött neki), és ne keseredjen el, akkor sincs semmi baj, ha bepisil, azért van a pelus. Ekkor érkezett meg Kata a kilenc hónapos pocakjával, és megmentette a gyereket. Body kikapcsol, pelus le, összecsomagol, félrerak. És ekkor engedte el magát a gyerek. Ez kisebb mosással járt, de mindketten megdicsértük, amiért ilyen okosan szólt, hogy mennie kell. Pár órával későb anyut is kézen fogta, vele is WC-re ment. Anyunak már volt gyereke, ezért rutinos bodykezelő, így ebben a második esetben nem történt baleset, a gyerek időben oda került, ahova kellett neki. Legközelebb már én is ügyesebb leszek, remélem :)

 

Bence egyébként tündéri. Okos, kedves, mosolygós, megosztja, amije van, és egy igazi kis csibész. Nekem is kell :) Csak elsőre kislányban.

 

Mikor hazajöttünk, megnéztük a Halálosabb iramban című filmet, és most mindjárt alszunk.

 

Na, így telt el ez a négy nap :)