Új félév

Elkezdődött. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha nem kezdődik el... Érdekes, hogy Andi kb. 2 hét alatt teljesen elunta a szabadságot, én meg egy hónap alatt sem tudtam a dolgaim végére érni, annyi minden van.

 

Mondtam múltkor ezt a kencét, ami nagyon durván éget, ha magára keni az ember. Na, meg is van az eredménye, elég sok centit megevett. Csütörtökön egyébként érdekes élmények értek. Kettő is. Reggel azon gondolkodtam, mekkora jó a kabátom, mert ha esetleg egyszer terhes lennék, és télen lenne nagy a hasam, valószínűleg még akkor is beleférnék, nem kéne új kabát. Ezek után a villamoson egy negyvenes hölgy kedvesen érdeklődött, kismama vagyok-e. Pedig nem. Tényleg. Bónuszként este Dina a táncon szembesített azzal, hogy kövér vagyok. Esküszöm, nem vagyok kövér. Nem vagyok magammal teljesen elégedett, de azért kövérnek nem tartom magam. Nem tartanak annak mások sem (mellesleg). Nem esett jól, be kell valljam. A villamosos hölgynek megbocsájtok, mert hiszen éppen reggel állapítottam meg, hogy egészen nagy has is elférne a kabátomban.

 

Vasárnap elmentünk Tomival és anyuval shaolin kung-fu bemutatóra a Nagycirkuszba. Először is azt állapítottam meg még az előadás kezdete előtt, hogy ez a Nagycirkusz azért elég kicsi. Főleg a porond. Utoljára kb. 8-9 évesen jártam ott, és akkor még hatalmasnak és beláthatatlannak tűnt. Az előadás maga tetszett, a csapat bemutatta a fegyvereit, a filozófia egy részét, valamint néhány érdekes gyakorlatot. Tomi hatásvadásznak tartotta a dolgot, de én nem éreztem, hogy bármi baj lenne az előadással, és egyébként sem zavart volna, ha látom, hogy hatásvadász. Kiválogatták a kung-fu eszköztárából azokat a dolgokat, amik az európai embert érdeklik. Nincs ezzel semmi gond.

 

Az előadás után voltunk ebédelni Tomi anyukájánál. Ilyen már elég régen történt, és jól éreztem magam, jó nála lenni.

 

Valami csoda folytán bekerültem arra a két órára, ami nagyon-nagyon kellett, mindkettőre az utolsó pillanatban. Másik kettőről kiestem, de most nincs kedvem ezen izgulni, jövő félévre marad két tanegységem, puff neki.

 

Volt ez a gyilkosság vasárnap Veszprémben. Maga a történet szörnyű, a biztonsági kamerák felvételei alapján még szörnyebb. Egyik percben még nincs semmi, békésen sétálgatnak az emberek, a másik percben meg egyikük holtan terül el a földön. (Jó, tudom, akkor még nem volt halott, de lényeg a lényeg.) Egyetlen viszonylag komikus momentumot viszont találtam ebben a történetben. Nem abban a részében, amikor a gyilkosság történt, mert az tragikus. Számomra az volt elég furi, amikor Veszprémben tüntettek az emberek. Ezen belül is az a gondolat, hogy valaki elmegy tünteti egy román ember megölése ellen, a magyar gyilkos ellen, és árpádsávos zászlót lenget. Szerintem ez nem stimmel. Mindenesetre a három gyanúsítottból kettő már megvan, és köztük van az az ember, amelyik a sportolót tulajdonképpen ledöfte. A harmadik férfi még nem került elő, de a családja már menekül, mert megfenyegették őket. Azt megint nem értem, miért lesz jó, ha a bűnös családját bántják. Feltámad tőle, akit megölt? Vagy ha a család egyik tagja gyilkos lett, akkor azért az egész családon bosszút kell állni? Remélem, meglesz a szökésben lévő úr is, és csak az szívja meg, aki a balhéban benne volt. Ami még eszembe jutott, annak a sportolónak, akinek a gyermeke születését ünnepelték, garantáltan szép emlék marad a család bővülése. Szegény.

 

Ma voltam Uzonyinál órán. Legalább olyan borzasztó lesz, mint tavaly, egy kis változással. Tavaly ugye nem volt gond, hogy nem bírok a bácsira összpontosítani, mert csak a saját előadásommal meg a saját esszémmel kellett foglalkozni. Idén viszont nem lesz esszé. Lesz helyette zh az egész féléves anyagból. Ezen a ponton gondoltam rá, hogy leadom ezt a kurzust, de sajnos 3 kredit, nekem meg összesen van 23, és hát ezt nem kéne már tovább csökkenteni. Gondoltam, majd most nagyon erősen koncentrálok. Aha. A huszadik percben veszítettem el a fonalat, és nem is lett már meg többet. Jó, alkottam egy oldal jegyzetet, de ha ez egész félévben ilyen lesz (márpedig ez fog történni), akkor én megszívtam. Talán kérek jegyzetet azon két ember valamelyikétől, akiknek sikerült 90 percen át végig a bácsira figyelni.

 

Tegnap voltam először szteppelni. Tök jó. Ugyan a tizedik percben közepesen durva görcsbe rándult a bal talpam, ez a nem túl örvendetes állapot a huszadik perc környékére megszűnt, és nem is jött már vissza. Kiderült, hogy már az első órán is mutatnak olyan lépéseket, amik miatt én a szteppet szeretem. Ez ösztönzésnek kiváló :) Nyolcan vagyunk, ebből egy fiú. Van három-négy középiskolás lány, két 25-30 közötti nő, és vagyok én. Egyedül képviselem a korosztályomat :) Igaz, a srác korát nem tudtam megtippelni, vagy középiskolás, vagy huszonéves. Holnap megyünk órára megint. Kiderült, hogy a zokni itt nem menő, hiába írták a honlapon, hogy menő. Egyrészt a tanárunk is mondta, hogy szerezzünk be gyakorlócipőt (háromezer forint, valószínűleg holnap megveszem), és én is éreztem, hogy a sérült lábujjamnak nem nagyon tesz jót a zokniban futkározás. Kíváncsi leszek a továbbiakra :) Eddig nagyot tetszik.