LizaGazdija

A nap egyik legszebb pillanata az volt, amikor a következő üzenetet kaptam Esztitől: "Most ült mellénk a családod a metrón, megsimizték a lányok Lajkát!" Milyen kicsi a világ, és micsoda véletlenek vannak! Ráadásul az én kutyáktól félő, kutyákat kilométeres ívben kikerülő gyerekeim megsimogatták Lajkát, és Eszti szerint ügyesen nyúltak hozzá. Másnap épp Rékához, a legrégibb barátnőmhöz készültünk, aki most először látogatott haza a családjával Franciaországból a kisfia születése óta, és van egy golden retrieverje - eléggé izgultam, mi lesz ebből, meg tudnak-e maradni a lakásban a lányok, ha Zena akár csak rájuk néz. Ehhez képest végig, amíg ott voltunk, vele játszottak, simogatták, babusgatták, a nyakába borulva búcsúztak el tőle, és Flóra hazafelé negyed órán keresztül zokogott, hogy vigyük haza Zenát, vagy legalább vegyünk egy ugyanilyen kutyát. Csak azt sajnálom, hogy én a karácsonyi teendőim miatt nem a családdal metróztam haza, nagyon jó lett volna véletlenül összefutni ...