LizaGazdija

Voltam fülésznél, mert megszűnt a jobb fülemre a hallásom - ez évi-kétévi program, hamar lehet rajta segíteni, most sem tartott harmadannyi ideig sem, mint amennyit a váróban malmozással töltöttem. Mivel először jártam ennél az orvosnál, az asszisztens beírta a gépbe a címemet meg a telefonszámomat, majd megkérdezte... dobpegés..., hogy be vagyok-e oltva COVID ellen. Először válaszolni sem tudtam a döbbenettől. Az oltás, ugye, 9 hónapig volt érvényes, én majdnem két éve kaptam az utolsót, és több mint egy éve minden korlátozást feloldottak. Azóta sem jöttem rá, mi értelme volt ennek a kérdésnek.

 A nyolcadik évad végén járunk, minden valószínűség szerint végig fogjuk nézni a sorozatot. Aki látta, tudja, hogy "hétköznapi" dolog kevés van benne, és érdekes, hogy a végtelenből pont ez a kettő ütött akkorát, hogy írjak róla. Kezdem a pozitívval: nagyon szimpatikus, ahogyan az LMBTQ embereket ábrázolják, a transznemű szereplőt egy transznemű színész alakítja, és a sorozat azt meséli ezekről az emberekről, hogy pont olyanok, mint bárki más. Erre szerintem nagy szükség van. Attól, hogy még a homoszexuálisokat "jó útra térítő", borzalmas szeánszokról is hosszan szól, kis híján a szemem is könnybe lábadt. Jöhet a negatív: Fiona idegesítő, nem kicsit, nagyon. Régóta, de ami leginkább meglepett a rengeteg marhasága között, hogy 28 évesen nincs annyi önbecsülése, hogy el tudja fogadni, van olyan férfi, akinek nem jön be. Brutális szekunder szégyenérzetet keltett bennem ez a szál, annyira kínos, hogy jó lesz, ha már vége lesz. De tényleg. 28 éves korában közli vele egy

Megnéztünk egy rövid videót Edinburgh of the Seven Seasről, aztán még sokat beszélgettünk róla, poénkodtunk, hogy ez lenne a Tominak való hely - mindig morog, ha valami program van, megyünk valahová. Végül, mintegy a beszélgetés lezárásaként ez hangzott el a szájából: - Amúgy én nem vagyok otthonülő, csak melletted tűnök annak.  Touché :D

Nem tudom, tettem-e már le könyvet azzal az elhatározással, hogy én ezt most félbehagyom, de, ha volt is ilyen, biztosan nem sűrűn*. Inkább az jellemző rám, hogy végigszenvedem, bármennyire rossz is.  Ennek most a harmadáig jutottam, a második rész legelejéig. És nem bírtam tovább. Úgy érzem, nekem ehhez rövid az életem. Olyan kevés olvasást sikerül begyömöszölnöm egy napba, akkor már olvassak inkább olyat, ami örömet okoz.  A történetmesélés módja érdekes, összevissza ugrálunk az időben, sokszor mindenféle jelzés nélkül. Például elég izgalmas volt, amikor már negyven oldal óta ismertük az egyik főszereplőt, aztán jött egy bekezdés, amiben hirtelen megtudtuk, hogyan ismerte meg őt az elbeszélő évekkel korábban. De nem jelezte semmi az ugrást, azt lehetett hinni, hogy az előző bekezdés után járunk időben.  Vontatott az egész, nagyon ritkán történik bármi is, inkább filozofálgatásokból meg leírásokból áll a regény, ezeket meg ebben a mennyiségben és töménységben unom. Amikor végre jött v