LizaGazdija

Na, hát erről annyit, hogy azért nem teljesen. Cselesen, utólag érkezett a bünti, levélben. Nem durva, 50 euróra büntettek meg, meg is érdemlem, és nagyon örülök, hogy nem magasabb az összeg. Tomié még nem ért ide, illetve kíváncsi leszek, ő kap-e, és ha igen, mennyit.

az a rossz, hogy könnyű a jót megszokni, és nem nagyon akaródzik dolgozni menni holnapután. Ebben benne lehet az is, hogy megint kemény hetem lesz, helyettesíteni kell, szóval tulképp 100%-ban ledolgozom ag előző hetet. Az azért jó, hogy szerdán nem megyünk, talán kétszer két naptól nem leszek annyira készen, mint a múltkor az egyhuzamban letolt öt naptól. Aztán ha mázlim van, idén már nem kell helyettesíteni. Lesznek majd képek a kirándulásról, sőt az egy hónappal ezelőtti esküvőről is, becsszó. A mikor kicsit bizonytalan, mondjuk, hogy lassan, de biztosan.

Olyan kellemes a tudat, hogy holnap nem kell dolgozni menni, és nem azért, mert október 23. lesz, mivel az itt teljesen mindegy, hanem azért, mert szabadságon leszek, aztán még kedden és szerdán is, aztán csütörtökön itt lesz nemzeti ünnep, aztán még pénteken is szabadságon leszek, aztán hétvége lesz, és csak utána kell megint dolgozni menni. A hét egy részében kirándulunk, megnézzük Semmeringet, mert nincs messze, viszont gyönyörű. Lesz könnyű túra, vonatozás a csodaszép hidakon, megyünk kastélyba is, plusz örülünk, hogy a szállodában van egy kis medence, aztán majd meglátjuk, használni lesz-e idő. Ma meg elkezdtem a karácsonyi készülődést, egész konkrétan elkészült az első karácsonyi ajándék. A rákészülés tegnap este óta tart, mert mindig félek az új technikáktól, mert alapvetően tök bénának tartom magam. Talán ezért is vagyok olyan büszke magamra, mert marha jól sikerült szerintem ez a kis mütyür. Persze a tökéletestől messze van, de így legalább látszik rajta, hogy én csináltam

Nagyon ritka, hogy ne bírjak végigolvasni egy könyvet, de most kettő ilyen is akad. Az egyik a Fecskék és Fruskák második része, amit azért sajnálok, mert gyerekkoromban nagyon szerettem az első kötetet, és izgatottan vártam, hogy kezembe kapjam a másodikat, és nagy csalódás, bár azt nem tudom pontosan, miért. A könyv negyedénél akadtam el, pár hetente haladok vele 10-20 oldalt, de ennyi. A másik a Koldus és királyfi, amit azért sajnálok, mert Mark Twaint nagyon szeretem, és eddig még minden könyvét nagyon élveztem. Nem tudom, ezzel mi lehet a bajom, de rettentően nyögvenyelősen megy. Pedig ráadásul fontos regény, az első a helycserés típusból. A felénél akadtam el, pár hetente haladok vele négy-öt oldalt, de ennyi. Igyekszem még év vége előtt átvergődni mindkettőn, de hááát...

Azóta kétféle órán jártam, egy sima női tornán meg egy jógán. Utóbbit fogom megtartani, mert előbbit nagyon untam. Jó, a térdemben (?!) lett tőle pár napig tartó izomláz, de hát ez nem minden, még akkor sem, ha nagyon szeretem az izomlázat. A jóga sem egy step aerobic, az tény, de most egy időre jó lesz. Tényleg el is lazít, pl. kedden, amikor először mentem, eléggé stresszesen érkeztem, és egészen kisimult idegekkel távoztam. Ráadásul ez egy olyan hely, ahol nem kell tanfolyamra beiratkozni, nem kell befizetni egy csomó pénzt egyben, hanem van minden nap kb. hat óra, és mindenki akkor megy, amikor kedve van, azt az órát kifizeti, és ennyi.

Délelőtt felkerekedtünk, és elballagtunk Anmeldebescheinigungot csináltatni. Ez a tartózkodási engedély, amit EU-állapolgárok és svájciak igényelhetnek, illetve kötelező nekik, mégpedig az Ausztriába költözésüket követő 4 hónapon belül. Aki kicsúszik a határidőből, azt 25-250 euróra büntetik a hivatalos honlap szerint. Ahhoz, hogy igényelni lehessen, kell lakcím, betegbiztosítás meg munkaszerződés. Én egyszer, 2015 végén már nekifutottam ennek, csak nem okosan csináltam, és akkor próbálkoztam, amikor már eljöttem a sportfogadási irodából, és nem mertem bejátszani, hogy azt hazudom, ott dolgozom, bár a magyaros csoportokban azt láttam, hogy a felmondás után egy-két hétig még lehet arra a cégre hivatkozni, és egyébként sem tuti, hogy ellenőrzik. Már akkor is úgy gondoltam, hogy ha ez az egyik alapfeltétel, akkor nyilván ellenőrzik, másrészt meg hazudni sosem okos dolog, de hivatalnak meg pláne. Szóval odamentem, aztán jól elküldtek. Azóta most sikerült megint eljutni, szégyelltem is ma

Magyar egyetemista, aki elmondja, hogy jó ez a Bécs, csak nem szimpi neki a környék, ahol a koli van, olyan bevándorlós, sok a török. Nem nekem mondta, ami azért szerencse, mert különben biztosan megkérdeztem volna tőle, tud-e róla, hogy Bécsben ő is bevándorló, meg arról, hogy az a sok török feltehetőleg születése óta itt él, osztrák állampolgár, vagy ezt így még nem gondolta végig. Szeretem, amikor külföldiek felsőbbrendűnek érzik magukat más külföldiekhez képest egy tetszőleges országon belül. Véresre ver egy biztonsági őr egy embert egy gyorsétteremben, amire a többség reakciója, hogy az ember meg is érdemelte, úgyis gyökér, és többen állítják, ők még jobban összeverték volna, hogy tudja, hol a helye. Máltán felrobban egy újságíró autója, meghal az újságíró, és magyar oldalakon jópofáskodó kommentek születnek, mint pl. berobbant a köztudatba, meg kirobbanó sikert aratott. Tényleg teljesen vicces, hogy meghalt valaki, még ennél is sokkal nagyobb poén, hogy gyaníthatólag meggyilk

Már tíz. Nem semmi, hogy elröppent ennyi idő. Nem tűnik úgy, mintha nagyon régen lett volna, amikor az egyetemen - szokásomtól eltérően - egész nap a telefonomat nézegettem, hogy jön-e már a hír, hogy megszületett, meg amikor bementünk meglátogatni a kórházba, és először foghattam meg, még pólyában, és frászt kaptam, mert tüsszentett, én meg nem értettem, minek tüsszög egy alig egynapos csecsemő, ha nincs megfázva. (Nem sok kisbabát láttam előtte, azért.) Tegnap volt a napja, meg is ünnepeltük. Gondolom, majd a huszadik szülinapján is hasonlóan sokkot kapok. De nagyobb eséllyel már kicsivel korábban, a tizennyolcadikon is.

Messze - Egy világkörüli út története Ma este ezt a filmet néztük meg a moziban Tomival és két húgával, akik Bécsben élnek. Egy fiatal házaspár története, akik fejükbe veszik, hogy körbeutazzák a világot, mégpedig úgy, hogy közben egyszer sem szállnak repülőre. Kelet felé indulnak, napi öt eurós költségvetésük van, beszélnek angolul, oroszul és spanyolul (a németen kívül, ami az anyanyelvük), és kb. két-három évet szánnak a kalandra. Ez már önmagában is nagyon érdekes lenne, de aztán van benne egy óriási fordulat, amitől még izgalmasabbá válik a dolog. Sok és sokféle emberrel találkoznak és ismerkednek meg az út során, sok országot megjárnak, sok család életébe betekintést nyernek (van, ahol két hétig, van, ahol két és fél hónapig maradnak), és igyekeznek mindent ingyen vagy nagyon olcsón intézni, illetve sokszor dolgoznak kosztért-kvártélyért. A képek gyönyörűek, az élmények lenyűgözőek, az átkötő szövegek kicsit nyálasak, de hát mit lehessen tenni, ők ilyen érzelmes emberek.

Kiderült, hogy karácsonyban is tök béna vagyok. Teljesen úgy emlékeztem, hogy legutóbb, amikor dec. 24. vasárnapra esett (ez 2006-ban történt, kikerestem), advent utolsó vasárnapja december 17-én volt, ehhez képest nem, mert idén dec. 24. lesz egyben aranyvasárnap is. Ma is megérte felkelni.

Ilyen hangulatom van. Nincs rá semmi okom, mert egész jó volt a hétvége, pl. tegnap is meg ma is sokat voltunk együtt délelőtt Tomival, bár tény, hogy kicsit rontott a dolgon, hogy még nem gyógyult meg egészen csütörtök óta, ezért nem 100%-os a hangulata. De voltam kaját venni, főztem is, takarítottam is, úgyhogy most tök szép a lakás (egy része, amihez volt erőm, a többi holnap meg kedden lesz szép), van mosógépünk, tudunk mosni, ilyenek. Nem értem magamat. Az tény, hogy nincs kedvem dolgozni menni, mert már megint kiderült valamiről, ami eddig sosem volt az én dolgom, hogy mostantól az én dolgom lenne, és kicsit rosszul viselem a hirtelen, bejelentés nélkül változó szabályokat, pláne, hogy a változásokra egy lájtos lecseszés keretében derül fény. (Tényleg semmi komoly, kicsi irgum-burgum, csak nem szeretem hülyének érezni magam, amikor nem is vagyok hülye, csak már megint nem közöltek valami újítást.) De legalább két hét múlva már megyünk is őszölni Tomival. Megnézzük magunknak Semme

Attól nem lenne kevesebb haláleset az USA-ban, ha szigorítanák a fegyvertartásra vonatkozó szabályokat. Évente 30 ezer ember hal meg lőfegyver okozta sérüléstől, ami elhanyagolható, a népesség 1%-a sincs, ráadásul ennek kétharmada öngyilkosságot követ el, ők meg akkor is öngyilkosok lennének, ha nem jutnának fegyverhez. Csak évi pár ezer embert gyilkolnak meg fegyverrel, az tényleg semmiség. Autóbalesetben pl. sokkal többen halnak meg, pedig az autózásnak szigorú szabályai vannak. Tehát teljesen felesleges hülyeség lenne szigorítani a fegyverhez jutás szabályait, és ijesztő is belegondolni, hogy olyan országban éljen az ember, ahol nem lehet szabadon fegyvert kapni, akár gépfegyvert is, most már ugyebár hangtompítóval, mert az aztán valóban a tiszta jó szándék jele, ha valaki csak úgy beszerez egy hangtompítót. Csak pislogtam, miközben ezt olvastam. Elképesztő, mennyire ostobák tudnak lenni az emberek. 30 ezer ember élete smafu, csak mert az USA nagy népességű ország. Mellesleg szeri

Tomival sosem unatkozunk. Kedden délelőtt chilis babot főztem. Amikor a hagyma és a hús már jó volt, kibontottam a babkonzervet, de mielőtt beleöntöttem volna a tartalmát a fazékba, letettem a mosogató szélére, hogy még egyet keverjek a hagymás húson. A konzervdoboz megcsúszott, elindult bele a mosogatóba, én meg utánakaptam. Sikerült is tenyérrel beleérni a fedelébe, annak is a rücskös, borotvaéles szélébe. Jó mélyen, úgyhogy dőlt a vér, én meg frászt kaptam. Nem nagyon bírom a vért. Tomi szerencsére sebellátásban is profi, úgyhogy megmentett. A kezem még most is baromira fáj, ha véletlenül teljesen kinyitom a tenyeremet. Intéznivalónk akadt Pesten szerda délelőtt, úgyhogy kedden este felbuszoztunk, a szüleimnél aludtunk, aztán apu reggel elvitt minket a dolgunkra. 8-ra volt időpontunk, oda is értünk 7:40-re, ehhez képest 8:30-kor kerültünk sorra. Ekkor már eléggé izgultam, mert 9-ig volt időnk maximum, és 10-kor már indult a telekocsi a város túlsó végéből Bécsbe. Végül időben vé

Az egyik kedvenc írónőm. A képen meg az egyik kedvenc könyvem látható. (Filmben valami borzalamasan rossz, ezt sajnos hozzá kell tennem.) Szabó Magda megünneplésére még idén megnézem a kiállítását a PIM-ben, és remélem, belefér az is, hogy olvassak tőle valamit. Már nem sok van, amiből válogathatok, lassan az életműve végére érek. Jó, ez nem igaz, vannak versei és drámái is, de ezt a két műfajt annyira nem kedvelem, ezeket nem feltétlenül célom elolvasni, a regényeit nézem. De azért még regényből is akad néhány olvasatlan. Hajrá nekem.

Találtam egy egész szimpatikus lehetőséget, egy hibája van: egész évben kültéri edzés. Tehát az év minden napján, esőben-hóban, mínuszban, negyven fokban, mindig. Nem nagyon szeretek beteg lenni, ezért ezt most inkább nem csinálom, majd esetleg tavasszal, amikor megint jó idő lesz, becsatlakozom. Addig meg kipróbálom a jógát. Egy-két próbát már tettem vele, tetszett is, csak azért annyira nem lettem lelkes, hogy odaszokjak. De majd most.

Aki Infernót olvas, olyat is álmodik. Legközelebb valami könnyedebb hangulatút választok.

Majd a napokban lesz képes beszámoló meg minden, most csak egy szösszenet. Ha már most nem tudtam volna végigbulizni az éjszakát (pedig kedvem lett volna hozzá), gondoltam, akár meg is próbálhatok korán hazaérni. Garabonc nincs közel Bécshez, viszont a hazai vidéki közlekedés olyan profi, hogy megközelíteni sem olyan egyszerű, kivéve, ha valaki Pestről fut neki. Garabonc nem nagy, cserébe nagyon kis hangulatos, de hát busz hétvégén napi háromszor jár arra, reggel 6-kor, délután 4-kor, majd negyed 5-kor. (Lehet, hogy erre mondják, fuck logic.) Szóval becéloztam a reggel 6-os buszt. 4-kor már felriadtam abból az álomból, hogy nem értem el, aztán 5-kor, kelés után kiderült, izgulok, vajon tényleg jön-e a busz. Egészen 6:04-ig izgultam, amikor is megjött. Azért milyen vicces már, mennyi szempontból és milyen mértékben belém égett Málta. Ez a para, hogy jön-e a busz, ott alakult ki, miután többször nem jött, mint igen, és a jelek szerint azóta sem múlt el az ebből származó trauma. De azér